Magyar érem az RC motorcsónak Európa-bajnokságon!

Orosháza-Gyopárosfürdő adott otthont a rádiótávirányítású robbanómotoros túra (Endurance) osztályú motorcsónakok Európa-bajnokáságának, amelyen 20 országból összesen 220 hajóval neveztek. A kontinensbajnokságon Berta András bronzérmes lett.

 

 

Az Eb-n 5 géposztályban, felnőtt és ifjúsági korcsoportban csaptak össze a versenyzők, a magyar színeket pedig egy rekord méretű, 23 versenyzőből álló csapat képviselte. A kontinensbajnokságon két hazai versenyző is az első helyen kvalifikálta magát a döntőkbe és összesen 10 finálés magyar helyezés született. A csapat legeredményesebb versenyzője Berta András lett, aki a 3,5 köbcentis kategóriában 3. helyen végzett.

„A tavaly Hollandiában megszerzett világbajnoki címem után nagyon komoly elvárások voltak velem szemben, ráadásul érezhetően mindenki az én skalpomra vágyott. Nagyon jól kezdtem a versenyt, hiszen rögtön az első kvalifikációs körben az élre álltam és ott is tudtam maradni, ehhez képest a döntőben elért 3. helyem akár csalódást is kelthetne. Mégis sikerként könyvelem el, mert főszervezőként az ötnapos verseny végére már nagyon elfáradtam. Ennek ellenére harcban voltam az első helyért és tényleg mindent kiadtam magamból a döntőben, szóval végül boldogan álltam fel a dobogóra. Ezúton is nagy köszönet és gratuláció az egész magyar csapatnak, hiszen egy rendkívül jó hangulatú és profi versenyt tudhatunk magunk mögött, ráadásul nem is rossz eredményekkel.” – monda Berta András.

 

A Nemzetközi Hajómodell Szövetség jövő évi világbajnokságát Franciaországban rendezik, ahova szintén nagy reményekkel utazik majd a magyar csapat.

 

Az Európa-bajnokság eredményei:

 

3.5 junior

1. Ostrowski Maciej (POL)

2. Kuban Tomas (CZE)

3. Beke Ákos (SLK)

 

3.5 senior

1. Zack Humphries (GBR)

2. Valentinas Pumputis (LIT)

3. Berta András (HUN)

8. Kápolnai Attila

11. Tarr Tamás

 

7.5 junior

1. Znachenok Bogdan (BLR)

2. Ostrowski Maciej (POL)

3. Vanerka Matej (CZE)

4. Rácz Balázs (HUN)

 

7.5 senior

1. Braghieri Mauro (ITA)

2. Schwab Markus (GER)

3. Krasovsky Vladislav (BLR)

10. Berta András

11. Tarr Tamás

 

15 junior

1. Zareba Krzysztof (POL)

2. Beke Ákos (SLK)

3. Kuban Tomas (CZE)

 

15 senior

1. Hof Christian (GER)

2. Veit Stefan (GER)

3. Sticka David (CZE)

 

27 senior

1. Ott Winfried (GER)

2. Hof Joachim (GER)

3. Zdravkov Plamen (BUL)

5. Boros Zoltán

6. Kápolnai Attila

7. Kapócs Tibor

8. Szénási Noémi

 

35 senior

1. Zdravkov Plamen (BUL)

2. Runka Lubomir (CZE)

3. Todorov Ilian (BUL)

Részletek

Nem lesz jövőre Audi TT Kupa, Keszthelyi Vivien más sorozatban folytatja

A sorozat projektmenedzsmentje bejelentette, hogy a következő idényben nem folytatódik a világ egyik legerősebb autós bajnoksága, az Audi Sport TT Cup, amelynek történetében első és egyedüli magyarként jelenleg a 16 éves Keszthelyi Vivien is versenyez, ugyanakkor a fiatal magyar pilóta pályafutását ez a döntés nem befolyásolja.

A német autógyár tehetséggondozójának, az Audi Sport versenyzőakadémiájának működésében viszont nem lesz változás, így az akadémián az elmúlt két évben folyamatosan fejlődő Keszthelyi Viviennel tovább dolgoznak majd. A magyar pilóta és csapata, valamint az akadémia is azt tervezte, hogy a végső cél egy hátsókerék meghajtásos nemzetközi túraautó-sorozat, így a TT Cup egy tapasztalatszerző állomás volt Vivien karrierjében.

Erre azért volt szükség, hogy a magyar versenyző nagyon fiatalon megtapasztalja a nemzetközi sorozatban jelen lévő professzionális munkát, a versenyhétvégéken tapasztalható nyomást és hangulatot. A TT Cup a legjobb lehetőség volt számára ennek biztosítására.

A zárt karosszériás autóversenyzés csúcsát ugyanakkor a hátsókerék-meghajtású versenyautókat felvonultató sorozatok jelentik, ezért Keszthelyi Vivien és az Audi akadémia szakemberei is arra koncentrálnak, hogy a magyar pilóta a lehető leghamarabb szerepelhessen egy ilyen szériában.

A TT Cup-ban eltöltött rövid idő alatt Keszthelyi Vivien letette a névjegyét a nemzetközi autósportban: már az hatalmas siker volt, hogy bekerült a TT Cup mezőnyébe, ahová ebben az évben három kontinensről, több mint 10 országból, többszáz versenyző jelentkezett, és különböző tesztek után választották ki a legjobbakat. Vivien a magyar autósport történetének legfiatalabb pontszerzője lett a nemzetközi sorozatokat tekintve, és a szezon közepétől folyamatosan gyűjtötte a pontokat. Időmérőn, szabadedzésen és versenyen is produkált leggyorsabb szektoridőket, ez pedig ugyancsak elismerésre méltó egy olyan mezőnyben, ahol a legtöbben már több évtizedes autóversenyző-múlttal rendelkeznek.

Mivel a TT Cup a jelenlegi formájában biztosan nem folytatódik, hosszú ideig Keszthelyi Vivien marad az egyetlen magyar pilóta, aki egyáltalán elindulhatott ebben a magas színvonalú sorozatban.

Természetesen az eddigi eredményeihez még hozzá szeretne tenni Keszthelyi Vivien, aki szeptember 22. és 24. között Ausztriában a Red Bull Ringen, valamint a sorozat zárásakor október 13. és 15. között Hockenheimben bizonyíthat.

Részletek

Minden idők legjobb kick-boxos szereplése

Soha nem szerepeltek ilyen jól magyar kick-boxosok világversenyen, mint a mostani korosztályos Európa-bajnokságon: fiataljaink nem kevesebb, mint 72 érmet nyertek Szkopjéban. A macedóniai kontinensviadalon 37 ország közel 1500 sportolója indult három korosztályban és hat szabályrendszerben. Magyarországot 105 versenyző képviselte.

 

 

A sporttörténelmi szereplés során 20 arany-, 22 ezüst- és 30 bronzérem került a magyarok nyakába. Hazánk ezzel Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton.

 

A nagy számokat magyarázza, hogy az Eb-n kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15), illetve junior (16-18) korosztályban rendeztek versenyeket, és mind a hat küzdelmi szakágban avattak bajnokokat. A pointfighting, light-contact és kick-light kategóriákban félerős ütések és rúgások engedélyezettek, míg full-contact, low-kick és K1 szabályrendszerek kiütésre mennek.

 

A legtöbb elsőséget, 11-et a pointfighting szabályrendszerben szerezték a mieink. Light-contactban három, kick-lightban öt magyar lett kontinensbajnok, és egy magyar siker született full-contactban.

 

Utóbbi a tavaly az Év Sportolójának választott Veres Roland nevéhez fűződik. A csepeli Halker-Király Team versenyzője a tatamis szabályrendszerekben korosztályában már mindent megnyert, és ezúttal a ringben próbálta ki magát. Veres ott is minden várakozást felülmúlóan teljesített: bejutott a döntőbe, ahol óriási fölénnyel verte esélyesebbnek tartott orosz ellenfelét.

 

Az egész Európa-bajnokság legeredményesebb versenyzője a szintén csepeli Cselovszki Patrik lett, aki három számban indult – a pointfighting, a light-contact és a kick-light szakágakban –, és mindenhol diadalmaskodott.

 

„Ilyen még soha nem volt, hogy másodikak legyünk az országok versenyében” – értékelt Király István, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, akit az Eb-n választottak meg az európai szervezet első alelnökének. – „További büszkeség, hogy pointfightingban a legjobbak voltunk, a Halker-Király Team pedig a legeredményesebb lett a klubok között, ebben a tekintetben már tizenkét éve vezetjük a nemzetközi éremtáblázatot. Az eredményekben rengeteget jelentett, hogy a hazai szövetség soha nem látott energiákat mozgósított a sikeres szereplés érdekében, és jelentős mértékben támogatni tudta az utánpótlás felkészülését. Ami a nemzetközi helyzetet illeti, közel állunk hozzá, hogy decemberben a NOB olimpiai sportágnak ismerje el a kick-boxot. Erre a pillanatra már hosszú évek óta várunk, és sokat segíthet egy jól sikerült felnőtt világbajnokság novemberben Budapesten.”

 

Kadet és junior kick-box Eb, Szkopje, a magyar érmesek:

 

POINTFIGHTING:

 

Kadet1:

Fiúk:

28 kg: 2. Román Nikolasz, 3. Bánki Brendon

32 kg: 2. Hammer Máté

37 kg: 1. Wallandt Gergely (Halker-Király Team Csepel)

42 kg: 3. Solymosi Bence

47 kg: 3. Nagy Bálint és Szak Tamás

Lányok:

28 kg: 1. Kozmann Mónika (Békéscsabai LTPSE Debreczeni Team), 2. Petró Lili

32 kg: 1. Viczián Vivien (Békéscsabai LTPSE Debreczeni Team), 2. Bárdos Inez

37 kg: 1. Pántya Réka (Békéscsabai LTPSE Debreczeni Team)

42 kg: 1. Gombás Alexandra (Halker-Király Team Csepel), 2. Haider Katrin

+47 kg: 3. Kosecz Boglárka

Csapat: 2. Magyarország

 

Kadet2:

Fiúk:

42 kg: 1. Cselovszki Patrik (Halker-Király Team Csepel), 2. Gergely Balázs

47 kg: 1. Bálint Martin (Halker-Király Team Csepel)

52 kg: 2. Erős Patrik

57 kg: 3. Zajácz Bence

 

Junior:

Fiúk:

63 kg: 3. Fésű Lajos

74 kg: 2. Szász Kristóf

79 kg: 2. Bálint Zoltán

89 kg: 1. Opauszki Dávid (Békéscsabai LTPSE Debreczeni Team)

Lányok:

55 kg: 1. Laurincz Boglárka (Békéscsabai LTPSE Debreczeni Team)

70 kg. 3. Berta Rebeka

+70 kg: 1. Simonics Elizabet (Halker-Király Team Csepel)

Csapat: 1. Magyarország

 

LIGHT-CONTACT:

 

Kadet2:

Fiúk:

42 kg: 1. Cselovszki Patrik (Halker-Király Team Csepel), 2. Baráth Albert

47 kg: 2. Bálint Martin

63 kg: 3. Bolfán Ákos

Lányok:

42 kg: 3. Tóth Vanessza

60 kg: 3. Pallag Csenge

+65 kg: 3. Varga Dorina

 

Junior:

Fiúk:

63 kg: 3. Szász Krisztofer

79 kg: 1. Tar Balázs (Halker-Király Team Csepel), 2. Szmolek Emanuel

84 kg. 1. Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE), 2. Schaffer Gábor

 

KICK-LIGHT:

 

Kadet2:

Fiúk:

42 kg: 1. Cselovszki Patrik (Halker-Király Team Csepel), 2. Baráth Albert

52 kg: 3. Erős Patrik

57 kg: 3. Magyar Szabolcs

63 kg: 3. Bolfán Ákos

69 kg: 3. Holczmüller Bence

Lányok:

42 kg: 2. Tóth Vanessza, 3. Kovács Laura

55 kg: 1. Kolozsvári Kinga (Szigetszentmiklós-Tököl SE), 3. Schmidt Zsófia

60 kg: 1. Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), 3. Fülöp Eszter

65 kg: 2. Kovács Barbara

+65 kg: 2. Lajter Dorina

 

Junior:

57 kg: 2. Didenko Alexander, 3. Grünczeisz Patrik

63 kg: 2. Szász Krisztofer, 3. Debre Bence

69 kg: 3. Bolfán Ádám

79 kg: 1. Szmolek Emanuel (Metex’05 Controll SE), 2. Tar Balázs

84 kg: 1. Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE), 2. Schaffer Gábor

Lányok:

55 kg: 3. Zsilák Viktória

60 kg: 3. Takács Viktória

65 kg: 2. Závoczki Júlia

+70 kg: 3. Osváth Dóra

 

FULL-CONTACT:

 

Junior:

Fiúk:

54 kg: 1. Veres Roland (Halker-Király Team Csepel)

63.5 kg: 3. Hunya Noel

 

K1:

 

Junior:

Fiúk:

60 kg: 3. Ádám Sándor

67 kg: 3. Flack Márk

86 kg: 3. Sándor Szergej

Részletek

Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II nyerte a Díjugrató Országos bajnokságot

A hétvégén zajlott Kiskunhalason a Díjugrató Magyar Bajnokság, melyen az idei Európa-bajnokság legsikeresebb magyar lova, Chacco Blue II egyéniben és csapatban is nyert Krucsó Szabolccsal a nyeregben. A Krucsó Lovasklub versenyzője jó előjelekkel várhatta a vasárnapi egyéni döntőt, hiszen pénteken Fejér megyei csapata nyerte a csapatbajnokságot, melynek ő is tagja volt.

 

„Sok versenyt nyertem már, de magyar bajnokságot még nem, úgyhogy nagyon vártam ezt a sikert. Az első napon egyet hibáztam, de utána többet nem. Kellett egy kis szerencse is a győzelemhez, tudtam, hogy hiba nélkül kell mennem, így volt rajtam egy kis nyomás, de szerencsére én is és a ló is jól viselte ezt. Chacco Blue II-t az Eb-re készítettük fel, nem erre a versenyre, így még jobban örülök a sikernek.” – mondta Krucsó Szabolcs.

„Ez egy hatalmas eredmény számunkra, hiszen ezen a szinten csak 1,5 éve versenyeztetjük a lovat. A legjobb magyar helyezés az Eb-n és most egy országos bajnoki cím. Ezt év elején örömmel aláírtuk volna. Az utolsó pillanatig egy nagyon kiélezett verseny volt, de szerencsére Szabolcs és a ló is tudta a dolgát. Mondhatnám azt is, hogy helyén volt a szívük és nem hibáztak. A lovat most pihentetni fogjuk, legközelebb csak jövőre versenyez. Bízom benne, hogy a 2018-as világbajnokságon ott lehetünk, de akár még az olimpián is magyar színekben láthatjuk majd a lovat.” – mondta Kórusz Attila, Chacco Blue II tulajdonosa.

Fiat Díjugrató OB Kiskunhalas

Felnőtt OB döntő eredmények

1. Krucsó Szabolcs-Chacco Blue II/Krucsó Lovasklub

2. Horváth Balázs-PM Diana/Airvent Lovas Club

3. Reischl Márton-Latino/Vajtai Elit LCSE

Részletek

Szkander-vb: Fantasztikus siker, 16 érmet szereztek a magyarok

Tizenhat érmet szereztek a magyar válogatott tagjai a 39. szkander-, és paraszkander-világbajnokságon! A budapesti világversenyt a MOM Sportközpontban rendezték meg, ahol 56 ország 1200 szkanderese állt asztalhoz. Ez volt minden idők legsikeresebb magyar szereplése.

 

A felnőtteknél az Európa-bajnok Kőváriné Ivánfi Brigitta és Barzsó Henrietta állt dobogóra. A 70 kilogrammos kategóriában induló Ivánfi bronzérmes lett, míg Barzsó Henrietta megszerezte harmadik érmét ezen a vb-n. Barzsó a női 60 kilósok között lett bronzérmes. Mindketten bal kézzel voltak eredményesek.

Ebben a sportágban egységesen kezelik a versenyzőket az összes kategóriában, így hihetetlen hangulat volt a mozgáskorlátozott és az utánpótlás korosztály küzdelmein is. A junior mozgáskorlátozottak 55 kilós kategóriájában Simon Dániel egy aranyat és egy ezüstöt nyert, ugyancsak aranyérmes lett Józsa Mihály, aki a senior grand masters 75 kilós kategóriában győzött, valamint Farkas István (junior mozgáskorlátozott +55 kg) se talált legyőzőre. Ezüstérmes lett Ahmed Zsuzsa (női masters, 80 kg) és Fenyvesi József (hallássérült, 60 kg). Barzsó Henrietta a szombati felnőtt érme mellett egy ezüstöt és egy bronzot szerzett a héten az U21-es korosztályban.

A dobogó harmadik fokára állhatott fel Dobos Attila (masters, +100 kg), Simon Ferenc (grand masters, 100 kg), Fazekas Andrea (női masters, 60 kg) és Rojkó Zoltán (mozgássérült, 90 kg). Nánási István a hallássérültek között a +100 kilogrammos kategóriában két bronzérmet is begyűjtött, miután jobb kézzel és bal kézzel is eredményes volt.

A magyar válogatott így 16 éremmel zárta a 2017-es világbajnokságot. Korábban soha nem szerzetek ennyi érmet a magyarok egy vb-n.  

„Gratulálok a magyar válogatott tagjainak, nagyon erős volt a mezőny. Előzetesen 10 érmet várt a szakvezetés a versenyzőinktől, de felülmúltuk legmerészebb álmainkat is. Tizenhat éremmel zártunk, és egy számunkra eredményes világbajnokságon végre itthon is megmutathattuk ezt a gyönyörű sportágat” – nyilatkozta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Részletek

Remek első futam és pontszerzés Keszthelyi Vivientől a Nürburgringen

Kiválóan kezdett és versenyzett az Audi TT Cup nürburgringi versenyhétvégéjének első futamán Keszthelyi Vivien, míg a második viadalon egy szerencsétlen baleset idő előtt vetett véget a magyar pilóta szereplésének.

Már a pénteki szabadedzésen is jól teljesített a 16 éves versenyző, szombaton pedig eddigi pályafutása egyik legnehezebb feladata előtt állt, miután szakadó esőben rendezték meg az időmérőt. Ennek ellenére kiválóan szerepelt a sorozat történetének első magyar versenyzője, hiszen a szélsőséges körülmények mellett saját maga eddigi legjobb kvalifikációs eredményét elérve a nyolcadik helyet szerezte meg.

Az első futam ugyanakkor nem kezdődött jól számára, kisebb hiba csúszott be a rajtnál, ami miatt egy boxutca áthajtásos büntetést kapott. A Szerencséjére jó érzékkel töltötte le a magyar pilóta a büntetését, ugyanis egy ütközés miatt éppen ekkor kellett a pályára gurulnia a safety carnak, így értékes másodperceket nem, „csak” helyezéseket veszített. Ennek ellenére Keszthelyi Vivien a 14. helyről végül a 9. pozícióba hozta be autóját, egy nagyobb bolyban csatázott végig, köztük az egyik vendégpilótával, az olasz Marco Melandrival, minden idők legfiatalabb világbajnokával a gyorsaságimotorosok 250 kcm-es kategóriájában. A 16 éves magyar pilóta ráadásul a leggyorsabb volt a második szektorban, a harmadikban pedig – ahogyan egész hétvégén – az övé volt a legnagyobb sebesség.

Keszthelyi Vivien így jó hangulatban, kedvező előjelekkel készülhetett a vasárnapi második futamra, azonban sajnos egy versenybaleset közbeszólt: a jó pozícióból rajtoló Melandri, valamint a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel öccse, Fabian, megcsúszott és keresztbe állt a pályán, a magyar pilóta számára pedig elkerülhetetlen volt az ütközés.

„Nagyon jól sikerült eltalálni a beállításokat már a szabadedzésre és az időmérőre is, utóbbin akár még gyorsabb is lehettem volna. Az első verseny a rajtbüntetés ellenére jól sikerült, a másodikon viszont nem tudtam elkerülni a balestet. A célom továbbra is az, hogy a hátralévő versenyek mindegyikén pontokat szerezzek” – mondta Keszthelyi Vivien.

Érdekesség, hogy a második futamon történt balesetet a versenybíróság megvizsgálta, ezt követően pedig úgy döntött, hogy a vendégpilóták csak az utolsó három helyről rajtolhatnak majd a további futamokon. A TT Cup soron következő versenyét a Red Bull ringen rendezik Spielbergben szeptember 22. és 24. között.

Részletek

Chacco Blue II csapatban már aranyérmes!

Kiskunhalason zajlik a Díjugrató Magyar Bajnokság, melyen az Európa-bajnokság legsikeresebb magyar lova Chacco Blue II csapatban és egyéniben is rajthoz állt Krucsó Szabolccsal a nyeregben. A bajnokságon Fejér megye csapata szerezte meg az aranyérmet.

 

A bajnokcsapatban Krucsó Szabolcs (Chacco Blue II), Reishl Márton (Latino), Gombos László (Bukfenc) és Varga Balázs (Jlo) kapott helyet.

Szerdán az úgynevezett 0. nappal, az orvosi vizsgálatokkal kezdődött az országos bajnokság, majd csütörtökön a felnőtt elődöntők következtek.

„A vadászugratás volt a csütörtöki program, Chacco Blue II remek formában teljesítette a pályát, egy hibát vétettünk, így a 4. helyről várjuk a vasárnapi döntőt. Azt gondolom, hogy a dobogóra minden esélyünk meg van, az első helyhez viszont már a szerencse is mellénk kell, hogy szegődjön. ” – mondta Krucsó Szabolcs.

„Először az volt a tervünk, hogy pihentetjük Chacco Blue II-t az EB szereplés után, ám Szabolcs kérésére mégis elindultunk. Ez a verseny is ugyan olyan felkészülést igényelt, mint az európai szintű megmérettetések. Formában kellett tartanunk a lovat, aki azt gondolom, hogy idén jó eséllyel indul, hogy megszerezze Szabolcsnak a régen vágyott országos bajnok címet.” – mondta Kórusz Attila, Chacco Blue II. tulajdonosa.

Részletek

Ivánfi és Barzsó is bronzérmes a vb-n

A felnőtt korosztályban is eredményesek a magyarok a Budapesten zajló 39. szkander-, és paraszkander-világbajnokságon.

Szombaton az Európa-bajnok Kőváriné Ivánfi Brigitta és Barzsó Henrietta is dobogóra állt. A 70 kilogrammos kategóriában induló Ivánfi bronzérmes lett, míg Barzsó Henrietta megszerezte harmadik érmét ezen a vb-n. Barzsó a női 60 kilósok között lett bronzérmes. Mindketten bal kézzel voltak eredményesek.

Ivánfi Brigitta elmondta, hogy egy erős mezőnyben lett bronzérmes. „Most örülnöm kellene ennek a bronzéremnek, hiszen egy kőkemény mezőny érkezett Budapestre. Mostantól a jobb kezes versenyemre koncentrálok, amelyet vasárnap rendeznek meg” – nyilatkozta az Európa-bajnok magyar klasszis.  

Barzsó Henrietta ezt a világbajnokságot tartja sportkarrierje eddigi legjobb versenyének. „Ha valaki a vb előtt azt mondja, hogy három érmet szerzek ezen a vb-n, ráadásul úgy, hogy az egyiket a felnőttek között gyűjtöm be, valószínűleg megmosolyogtam volna, de hát evés közben jön meg az étvágy. Fantasztikus érzés, hogy hazai közönség előtt tudtam háromszor dobogóra állni” – mondta a Sárosdi Szkander Klub Animal Arms versenyzője.

Korábban a junior mozgáskorlátozottak 55 kilós kategóriájában Simon Dániel egy aranyat és egy ezüstöt nyert, ugyancsak aranyérmes lett Józsa Mihály, aki a senior grand masters 75 kilós kategóriában és Farkas István (junior mozgáskorlátozott +55 kg). Ezüstérmes lett Ahmed Zsuzsa női masters, 80 kg), Fenyvesi József (hallássérült, 60 kg). Barzsó Henrietta a szombati felnőtt érme mellett egy ezüstöt és egy bronzot szerzett a héten az U21-es korosztályban.

A dobogó harmadik fokára állhatott fel Dobos Attila (masters, +100 kg), Simon Ferenc (grand masters, 100 kg), Fazekas Andrea (női masters, 60 kg) és Rojkó Zoltán (mozgássérült, 90 kg). Nánási István a hallássérültek között a +100 kilogrammos kategóriában két bronzérmet is begyűjtött, miután jobb kézzel és bal kézzel is eredményes volt.

A magyar válogatott így egy nappal a világbajnokság vége előtt 16 éremmel büszkélkedhet az 56 ország 1200 versenyzőjét felvonultató világversenyen.

Részletek

Újabb aranyak a szkander-, és paraszkander-világbajnokságon!

Továbbra is bomba formában versenyeznek a magyar válogatott tagjai a Budapesten zajló 39. szkander-, és paraszkander-világbajnokságon.

 

Simon Dániel a csütörtöki bronzérme után aranyérmes lett, miután a junior mozgáskorlátozottak +55 kilogrammos kategóriájában jobb kézzel nem talált legyőzőre. Ugyancsak aranyérmes lett Józsa Mihály, aki a senior grand masters 75 kilós kategóriában győzött. Fináléba jutott Ahmed Zsuzsa is a női masters korosztályban, azonban a 80 kilós magyar versenyző kikapott a döntőben, így ezüstérmes lett.

A világbajnokság negyedik napján további négy magyar éremnek örülhettek a szurkolók: Dobos Attila (masters, +100 kg), Simon Ferenc (grand masters, 100 kg) állhatott fel a dobogó harmadik fokára, valamint Nánási István a hallássérültek között a +100 kilogrammos kategóriában két bronzérmet gyűjtött be, előbb bal kézzel, majd jobb kézzel lett éremtulajdonos.

Pénteken Nánásin Istvánon kívül – aki mindkét kézzel érmet szerzett – valamennyi magyar jobb kézzel volt eredményes.

A vasárnapig tartó világbajnokságon a magyar válogatott 14 érmet szerzett eddig. Korábban az U21-eseknél Barzsó Henrietta egy ezüstöt és egy bronzérmet szerzett. Farkas István (junior mozgáskorlátozott +55 kg) aranyérmet, Fenyvesi József (hallássérült, 60 kg) ezüstérmet, Simon Dániel (junior mozgáskorlátozott +55 kg), Fazekas Andrea (női masters, 60 kg) és Rojkó Zoltán (mozgássérült, 90 kg) pedig bronzérmet szerzett.

„Úgy gondolom, hogy két versenynappal a világbajnokság vége előtt bőven túlteljesítettük az elvárásokat, ugyanis 11 éremre számítottunk a világverseny előtt. Az érmeken túl további értékes pontszerző helyetek gyűjtöttek be a magyarok” – nyilatkozta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Részletek

Elképesztő magyar fölény a kick-box Eb-n

Nem kevesebb, mint 37 magyar vívhat döntőt a Szkopjéban zajló korosztályos kick-box Európa-bajnokságon. A macedóniai kontinensviadalon 37 ország közel 1500 sportolója indult három korosztályban és hat szabályrendszerben. Magyarországot 105 versenyző képviseli.

 

A szokatlanul nagy számok mögött az áll, hogy az Eb-n összevontan kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15), illetve junior (16-18) korosztályban is rendeznek versenyeket, ráadásul a sportág mind a hat küzdelmi szakágában – és valamennyiben a fiúknál és a lányoknál is több súlycsoportban – avatnak bajnokokat, egy nemzetből pedig kategóriánként két versenyző indulhat. A félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező pointfighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak, míg a kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le.

A magyar válogatott tagjai közül 15-en pointfightingban, 14-en kick-lightban, 7-en light-contactban jutottak a döntőbe, míg full-contactban is van egy magyar finalista. Utóbbi a tavaly a felnőttek között is három Európa-bajnoki címet szerzett Veres Roland, aki a korosztályos tatamis vb- és Eb-aranyak után ezúttal a ringben próbálta ki magát.

„Minden korosztályban vannak döntőseink” – számolt be Király István, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, akit a napokban választottak az európai szervezet első alelnökének. – „Nagyon-nagyon sokat számított, hogy a hazai szövetség jelentős mértékben támogatni tudta az utánpótlás felkészülését. Ennek meg is lett az eredménye, nemigen látok olyan országot, amely hasonlót produkált volna. És ez nem jelenti azt, hogy könnyű meccseink lettek volna. Viszont hátborzongató, amilyen szurkolást rendez a csapat, a srácok egy emberként drukkolnak mindenkinek. Nyilván az eredmények eloszlanak három korcsoport és hat szabályrendszer között, de így is minden idők legjobb szereplése körvonalazódik.”

A korosztályos Európa-bajnokság kedden kezdődött és szombatig tart.

Részletek