Öttusa vk – A döntőben már olimpiai kvótát osztanak

image

A férfiak és a nők versenyében is olimpiai kvótát szerez a győztes az öttusázók világkupa-sorozatának hétvégi döntőjében, melyben hat magyar is indul.

    Marosi Ádám, Kasza Róbert és Demeter Bence, valamint Földházi Zsófia, Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara szerepelt úgy az idei vk-állomásokon, hogy most ott lehet a legjobbak között. A 36-36 fős minszki döntőbe a sarasotai, a kairói, a római és a kecskeméti fordulóban lehetett pontokat gyűjteni az elért helyezésekkel.
    Riói szemszögből ugyan csak egy-egy versenyző örülhet majd, de négy éve például a férfiaknál a győzelem éppen egy magyarnak, nevezetesen Kaszának jött össze. 
    A kvótaszerzés egyébként senkinek nem jelent automatikus indulást, mivel előfordulhat, hogy egy-egy nemzetből többen is részvételi joghoz jutnak. A szabály szerint országonként és nemenként csak két-két fő nevezhető az olimpiára, így az adott nemzeti szövetség határoz majd a résztvevőkről.
    A fehérorosz fővárosban szombaton a férfiak, vasárnap a nők versenyeznek.

Hozzászólás írása

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..