Olimpia 2024 – Borkai: szerdán dönt a MOB közgyűlése a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányáról

image

Szerdai közgyűlésén dönt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) arról a megvalósíthatósági tanulmányról, amelyet, ha elfogad a szervezet, akkor a MOB kinyilváníthatja javaslatát, hogy a jövőben pályázhasson a 2024-es budapesti olimpia megrendezésére – mondta a szervezet elnöke kedden Győrben, a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program keretében megrendezett konferenciasorozat harmadik állomásán.

    Borkai Zsolt emlékeztetett: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly decemberben fogadta el az Olympic Agenda 2020 elnevezésű programot. A reformprogram az olimpiai mozgalom és eszme megújítását, valamint a kisebb, olcsóbb, gazdaságosabb és ésszerűbb, a meglévő adottságokra és a fenntarthatóságra építő olimpiarendezés mellett foglal állást. 
    A MOB elnöke úgy fogalmazott, hogy ezzel „vége annak az időszaknak, mikor egy-egy rendező város, vagy ország belerokkant az olimpiába”, s Magyarország most történelmi pillanat előtt áll.
    Hangsúlyozta: amikor a megvalósíthatósági tanulmány készült, többször elhangzott egy „extrém” mondat: „Ez jár nekünk”, mégpedig azért, mert a legeredményesebb országok közül – 168 aranyérmével – egyedül Magyarország nem rendezett még ötkarikás játékokat. Ezen kívül az az érv is mellettünk szól, hogy Közép-Európában sem volt még olimpia – fogalmazott.
    Borkai Zsolt elmondta azt is, hogy ha a holnapi ülésen elfogadják a tanulmányt, akkor erről tájékoztatni fogja a politikai pártok frakcióit, szeptemberig pedig nagy munkával el lehet jutni odáig, hogy Magyarország kinyilvánítsa szándékát. Ettől függetlenül azonban folytatódni fog a konferenciasorozat, mert a politikai támogatottságon túl az egyik legfontosabb, hogy a társadalom is az olimpiarendezés mellett álljon. 
    Emlékeztetett: eddig mindig az alacsony állampolgári támogatottság miatt nem jutott el odáig a szervezet, hogy egy olimpia rendezésére kinyilvánítsa a szándékot. 
    A játékokra idén szeptember 15-ig lehet jelentkezni, a házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB. Eddig Boston, Hamburg és Róma jelezte, hogy versenybe száll a rendezés jogáért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .