Nánásiékkal indul a “csapatás”

Az Öreg-Túr folyón, a Felső-Tisza vidékén, valamint a Bodrogzúgban vízitúrázott május közepén Ördög Nóra és Nánási Pál családja. A házaspár utazásairól internetes naplót, vagyis vlogot vezet a youtube-on, az epizódokat több tízezer rajongójuk követi. A vízitúrán forgatott Nánásiék-vlogok “CSAPATUNK” címmel a következő napokban jelennek meg a videómegosztó oldalon.

Hogy éreztétek magatokat a vízitúrán?

Ördög Nóra: Természetesen szuperül. A világ legkülönbözőbb pontjain jártunk már, de ennél szebb vidékeket talán még nem láttunk. Ráadásul egy vizítúrára nagy társasággal jó menni, erre az útra a gyerekeink mellett velünk tartott a családunk és a barátaink is, és végig nagyon jól éreztük magunkat. Az igaz, hogy kenuzni néha elég melós, mégis nagyon vidáman telt az a néhány nap a vízen.

Nánási Pál: Teljesen igaz, olyan vadregényes vízeken is eveztünk, mintha a dzsungelben, vagy egy madárrezervátumban lettünk volna, elképesztő volt látni a természet érintetlenségét. Valóban az utóbbi időben inkább távolabbi, egzotikus helyeken jártunk, de nagyon szerettünk volna végre itthon is utazós vlogot forgatni. A túrán szép helyeket láttunk, finom borokat ittunk, jókat ettünk, és egy teljesen új aspektusból ismertük meg az országot.

Hogy született a túra ötlete?

Nóra: Bizonyos szempontból régóta kapcsolatban állok a kajak-kenuval. Szegedtől nem messze, Mórahalmon születtem, azon a vidéken pedig egyértelmű, hogy valamennyire mindenki követi a sportágat. Idén is ott leszünk a Maty-éren, az augusztusi világbajnokságon és nagyon fogunk szurkolni a magyaroknak. A vízitúrázást pedig már rég ki szerettük volna próbálni.

Pál: Tőlem sosem álltak távol a vízisportok, miután fiatalabb koromban versenyszerűen eveztem, ráadásul nem én vagyok az egyetlen a családban, aki otthonosan mozog ebben a világban, így adta magát a túra ötlete. A sportág arcait, legnagyobb versenyzőit pedig már többször fotóztam, úgyhogy bőven van személyes kötődésem.

Mikorra készülnek el, kinek szólnak a túrán forgatott vlogok?

Pál: Az első rész június 23-án, vasárnap kerül fel a youtube csatornánkra, amelyet már több mint 130 ezer néző követ. Aztán 2-3 naponta tesszük fel a minisorozat újabb részeit, összesen 5-6 epizódot tervezünk. A túra megszervezésében segített a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Velük együtt abban bízunk, hogy a vlogunkkal sokaknak kedvet tudunk csinálni ehhez a műfajhoz, mert vízitúrázni tényleg hatalmas buli. Nekünk meg ez lesz az egyik kedvenc sorozatunk.

Nóra: A követőink pontosan tudják, hogy az utazásaink során kapszulákat is szoktunk elrejteni, ez most sem marad el. A játék lényege, hogy aki megtalálja a kapszulát, annak jár valamilyen nyeremény, vagy velünk kapcsolatos személyes élmény. Nem akarom lelőlni a poént, ezért nem mondom el, hogy ebben a szériában hova rejtettünk kapszulát, de annyit elárulok, hogy azt a helyet szinte csak vízen, kenuval lehet megközelíteni. Egyébként meg  a kapszulától függetlenül mindenkinek javaslom, hogy szedje a sátorfáját, szálljon vízre és túrázon nagyokat a vizeinken, mert Magyaroszág rejtett szépségeit fedezheti így fel.

 

The post Nánásiékkal indul a “csapatás” appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .