Molnár Dezső: Az A-döntő sem elérhetetlen Pétervári-MolnárBendegúz számára

A magyar evezés egyetlen tokiói képviselője, Pétervári-Molnár
Bendegúz a vasárnap hajnali középfutamok egyikében
magabiztos versenyzéssel jutott a legjobb tizenkettő közé. A
jochapress.hu rövid felvezetéssel Molnár Dezső szövetségi
kapitány értékelésére volt kíváncsi.

(Pétervári-Molnár Bendegúz a tokiói nyári olimpia egypárevezős versenyszámának előfutamában. Fotó: MTI/Kovács Tamás)

– Mióta ismeri a jelenlegi legjobb magyar evezőst?
– Úgy 4-5 élves korában már találkozgattunk, hiszen édesapja is
evezős volt, ma pedig fiának edzőjeként szolgálja sportágunkat.
Akkor még görkorcsolyán közlekedett, később több sportágat
követően végleg kikötött az evezésnél. Sok éven át nagyobb
egységekben versenyzett, majd Rio de Janeiróba az utolsó,
pótkvalifikációs helyek egyikén jutott ki. Ettől kezdve csak
egpárevezésben áll rajthoz.
– Egyre nagyobb sikerekkel a háta mögött…
– Ez a kijelentés vasárnap hajnalban komoly megerősítést nyert,
hiszen Bendegúz futamából másodikként, gond nélkül került be
a legjobb tizenkettő közé. Ez azt jelenti, hogy a hétfő-kedd-szerdai versenynapokat a várható, szélsőséges időjárás miatt
csütörtökre halasztott második elődöntőben már a legjobb hat
közé jutás a tét számára.
– Mit gondol Molnár Dezső, mekkora esélye van „Bendinek”
arra, hogy bekerülhessen a legjobb hat közé, az A-döntő
mezőnyébe?

– Szeretném hangsúlyozni, hogy már a legjobb tizenkettő között
lenni is komoly siker a magyar evezés számára, hiszen ez a
sportág mind az öt földrészen nagyon népszerű és többtucatnyi
országban is rendkívül magas szinten űzik. Az elődöntő
sorsolása már ismert, Bendegúz orosz, görög, német, dán és
japán versenyzővel került egy futamba, ahonnan hárman az A-,
hárman pedig a B-döntőbe juthatnak majd tovább. Riválisai
közül eddig csak a japán sportolót tudta legyőzni a korábbi
erőpróbák során. A többieket ismerve és elemezgetve úgy
gondolom, az orosz és a görög ellenfél sem legyőzhetetlen, így
optimális esetben sikerülhet a legjobb hat közé, az A-döntőbe
bekerülnie.
– Mennyi esélyt ad erre egypárevezősünknek?
– Nem a hivatalos optimizmus mondatja velem, de én legalább
50 százalék esélyt adok arra, hogy Bendi ott lehet a legjobb hat
hétvégi döntőjében. Bár én csak tavaly december óta vagyok
szövetségi kapitány, de például a februári, törökországi
edzőtáborozás során már láttam, hogy Bendegúz technikája sokat javult. Fizikailag igen jó állapotban van, ehhez
szükségeltetik egy jó stílusban leevezett kétezer méter.
(jochapress / Jocha Károly)

 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .