Minden várakozást felülmúltak a juniorok

Fantasztikusan szerepeltek a magyar ritmikus gimnasztikázók Kijevben, a Grand Prix versenyen Pigniczky Fanni labdával a hatodik helyen végzett, a juniorok pedig a komoly hagyományokkal bíró Gyerjugina-kupán brillíroztak, hiszen az együttes kéziszer-csapat a dobogó második fokára állhatott.

A felnőtt mezőnyben, az egyéni GP-versenyen induló Pigniczki Fanni bejutott a labda fináléjába, ahol az előkelő hatodik pozíciót szerezte meg 17.700 ponttal. Az MTK-Budapest sportolója összetettben 61.400 pontot szerzett, amivel huszadikként zárt. Teljesítménye azért is számít bravúrosnak, mert Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ Technikai Bizottságának elnöke elmondta, karikagyakorlatát – a gépi pontozórendszer meghibásodása miatt – kézzel pontozták, és emiatt is fordulhatott elő, hogy jóval kevesebb pontot kapott, mint vetélytársai, a számítások szerint legalább kettővel. A korábban sérült Juhász Anna a Gyerjugina-kupán 57.050 pontot gyűjtött, ami a huszonkettedik pozícióhoz volt elegendő.

A junioroknál az együttes kéziszer-csapatok összetett versenyében a Farkas Júlia, Fodor Nadin, Kis Janka, Magyar Hanna, Somhegyi Réka, Varga Lujza alkotta együttes nagy tettet hajtott végre, 36.000 ponttal ezüstérmet nyert, ezzel a sportág olyan nagyhatalmait előzte meg, mint a házigazda Ukrajna vagy Bulgária. A szerenkénti döntőkben öt karikával negyedik (19.700), öt szalaggal (16.100) harmadikként fejezték be a viadalt.  Egyéni összetettben Kocsis Evelin és Bernát Szófia is 56.300 pontot gyűjtött, ezzel mindketten a 10. pozíciót szerezték meg. Az elsőéves junior, Kocsis Evelin három szerrel is finálézott, szalaggal szerepelt a legjobban (15.400), negyedik lett, buzogánnyal a hatodik (14.700), míg labdával a nyolcadik helyen végzett, kötéllel pedig Bernát Szófia (13.700) lett nyolcadik.
A csapatversenyben is jól teljesített a magyar együttes, hiszen 131.800 ponttal negyedikként fejezte be a versenyt.

Deutsch-Lazsányi Erikaaz MRGSZ Technikai Bizottságának elnöke: Összességében elmondhatom, hogy minket is meglepett a lányok remek szereplése. A múlt héten Moszkvában volt egy verseny, már ott is jó pontokat kaptunk, de ez felülmúl minden előzetes várakozást. A junior válogatottal tavaly nyáron kezdtük a felkészülést, és azt a bejáratott utat jártuk, amelyet évek óta. 2018-ban kinyitották a technikai pontszámot, így nem lehetett előre kiszámolni, milyen technikai pont kell ahhoz, hogy az élvonalba kerüljünk. Az volt a koncepciónk, hogy megpróbáljuk a maximumot kihozni, és szertechnikailag felnőtt szintű gyakorlatokat készíteni. Az örömteli, hogy jelenleg úgy tűnik, ez bejött, sikerült az élmezőny sarkára lépni, ezt a jövőben is szeretnénk tartani. Olyan nagyhatalmak, mint az ukránok vagy a bolgárok is gratuláltak, és jelezték, ők is növelik a technikai pontszámukat. Bízom benne, hogy a mi gyakorlataink ennek ellenére is az élmezőnyben maradnak, hiszen mi július óta gyakoroljuk ezt. A csapatsikerek mellett az egyéni versenyzők közül kiemelném Kocsis Evelint, aki a két évvel idősebbek között szerepelt, ennek ellenére három szer döntőjébe is kvalifikálta magát. Összességében a juniorok egészen kiváló teljesítményt nyújtottak, amit a riválisok is elismertek. A felnőtt mezőnyben Pigniczki Fanni szereplése remek volt a GP-n, hiszen egy nagyon erős mezőnyben végzett huszadikként, ráadásul karikával több pontot is veszített, labdával pedig finálézott. Nemzetközi megítélése továbbra is pozitív, és örülök, hogy sérülés nélkül sikerült átvészelnie a versenyt. Juhász Anna ugyanis beugróként volt Kijevben, hiszen csak három hete végez teljes értékű munkát korábbi súlyos sérülése után. Eredetileg Kis Alexandra indult volna, aki korábban részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, és még mindig nem edzhet rendesen, Váray Míra szintén sérüléssel bajlódik.

Eredmények, Ritmikus gimnasztika, Felnőtt Grand Prix, Egyéni összetett:
1. Vlada Nikolcsenko (Ukrajna) – 77.950
2. Katrin Taszeva (Bulgária) – 76.650
3. Jekatyerina Szeleznjova (Oroszország) – 75.800
20. Pigniczki Fanni – 61.400

Eredmények, Ritmikus gimnasztika, Felnőtt Grand Prix, Szerenkénti döntő, Labda:
1. Ekaterina Szeleznjova (Oroszország)- 21.050
2. Vlada Nikolcsenko (Ukrajna) – 19.200
3. Anastasia Guzenkova (Oroszország) – 19.200
6. Pigniczki Fanni – 17.700

Eredmények, Ritmikus gimnasztika, Gyerjugina-kupa, Felnőtt, Egyéni összetett:
1. Anasztaszija Szalosz (Fehéroroszország) – 79.500
2. Olena Djacsenko (Ukrajna) – 74.850
3. Marija Szergejeva (Oroszország) – 73.300
22. Juhász Anna – 57.050

Eredmények, Ritmikus gimnasztika, Gyerjugina-kupa, Junior, Csapatverseny:
1. Ukrajna – 144.050
2. Fehéroroszország – 142.200
3. Bulgária – 140.700
4. Magyarország (Bernát Szófia, Kocsis Evelin, kéziszercsapat: Farkas Júlia, Fodor Nadin, Kis Janka, Magyar Hanna, Somhegyi Réka, Varga Lujza) – 131.800

Egyéni összetett
1. Anasztaszija Szimakova (Oroszország) – 69.000
2. Nikol Kraszjuk (Ukrajna) – 66.550
3. Eva Brezalieva (Bulgária) – 66.300
10. Kocsis Evelin és Bernát Szófia 56.300 – 56.300

Szerenkénti döntők, Kötél
1. Szofija Agafonova (Oroszország) – 17.750
2. Nikol Krasiuk (Ukrajna) – 16.500
3. Michel Vivier (Kanada) – 15.250
8. Bernát Szófia – 13.700

Szerenkénti döntők, Labda
1. Sofya Agafonova (Oroszország) – 18.700
2. Nikol Krasiuk (Ukrajna) – 18.250
3. Noga Block (Izrael) – 17.450
8. Kocsis Evelin – 13.750

Szerenkénti döntők, Buzogány
1. Anastasia Szimakova (Oroszország) – 18.850
2. Nikol Krasiuk (Ukrajna) – 18.200
3. Noga Block (Izrael) – 17.400
6. Kocsis Evelin – 14.700

Szerenkénti döntők, Szalag
1. Anastasia Szimakova (Oroszország) – 18.800
2. Kseniya Stseshyts (Fehéroroszország) – 17.800
3. Nikol Krasiuk (Ukrajna) – 16.900
4. Kocsis Evelin – 15.400

Együttes kéziszer-csapat, összetett
1. Fehéroroszország – 41.000
2. Magyarország – (Farkas Júlia, Fodor Nadin, Kis Janka, Magyar Hanna, Somhegyi Réka, Varga Lujza) 36.000
3. Észtország – 35.500

Szerenkénti döntők, 5 karika
1. Fehéroroszország – 21.650
2. Észtország – 20.850
3. Bulgária – 20.100
4. Magyarország – 19.700 – (Magyar Hanna, Somhegyi Réka, Kis Janka, Fodor Nadin, Varga Lujza, Farkas Júlia)

5 szalag
1. Fehéroroszország – 17.300
2. Észtország – 16.500
3. Magyarország – 16.100 – (Magyar Hanna, Somhegyi Réka, Kis Janka, Fodor Nadin, Varga Lujza, Farkas Júlia)

The post Minden várakozást felülmúltak a juniorok appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .