Merre tovább Magyar János?

A profi sportolók élete sosem egyszerű. Talán az autóversenyzőknek még nehezebb a dolguk. Főleg magyarként. Magyar János álmodott egy merészet és újra felkerült az FIA térképére.

Mikor Magyar János 2013-ban megtette első métereit egy 1.2-es Forma BMW volánja mögött a Hungaroringen, talán ő maga sem gondolta, hogy mennyire nehéz fába vágja a fejszéjét. A legköltségesebb sportágat választotta, ráadásul nagyobb segítség nélkül. Barátok és rokonok látnak el a mai napig minden pozíciót a csapatnál. Mára Forma 1-es szakemberek is elismerik a munkáját és gratulálnak neki. 2016 volt az első olyan év, amit a nemzetközi mezőnyben töltött. Az elmúlt négy szezonban kétszer megnyerte az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokságot, egyszer második lett. Az ESET V4 kupában két kategória győzelem és egy második hely áll Magyar János neve mellett.

A Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) egy FIA által elismert sorozat, így talán nem meglepő, hogy ezek az eredmények a legfontosabbak a többszörös bajnok számára. Tavaly egy technikai hiba miatt félbeszakadt futam után be kellett érnie a második hellyel. Mi más is lehetett volna a cél a 2019-es évre, mint újra visszakerülni a CEZ élére.

„Nagyon jó évet zártunk, pedig fel volt adva a lecke. Idén erősebb és újabb autók jöttek a mezőnybe. Úgy voltunk vele, hogy megpróbáljuk a lehetetlent és ez sikerült is. Paolo Brajnikkal csatáztam egész évben. Voltak nagyon szoros időmérők  és futamok is. Végül sikerült behúzni a címet. Egyszer már megnyertem a Zóna Bajnoki címet, egyszer pedig második lettem. Idén szerettem volna újra bajnok lenni. Mindig nagyon jó érzés nyerni, de ez az idei talán egy kicsit még többet ér. Hiszen Brajnikot mindenki bajnok esélyesnek tartotta.”– kezdte az év elemzését Magyar János.

Azonban ez nem volt ennyire egyszerű. Brajnik egy Dallara F318-assal vágott neki a versenyeknek. Ilyen autóval versenyzett Mick Schumacher 2018-ban az F3 Európa-bajnokságban. Ám a Zóna szabályzat alapján egy elszámolásba került Magyar Jánossal, aki egy 2007-es Formula Masterral versenyzik. Az évadnyitó hungaroringi hétvégén kiderült, hogy az őrbottyáni versenyzőnek az olaszt kell megvernie, ha bajnok akar lenni.

Igazából örültem neki, hiszen ez is egy kihívás, ezt is meg kell tudni oldani. Próbáltuk kihozni a legjobbat az autóból és próbáltam én is úgy felkészülni, hogy minden hibátlanul sikerüljön. Nem volt egyszerű, de megcsináltuk.”

Magyar János számára egy hiba sem fért bele az idei évbe. Mindenhol a maximálisnál is jobban kellett teljesítenie. A Hungaroringen, a Red Bull Ringen, a Slovakiaringen és Brno-ban is helyt állt. Volt olyan hétvége, ahol a forma autósok mezőnye 37 fős volt. Ráadásul idén a Hankook gumikat Pirellire váltotta, így még az új abroncsokhoz is hozzá kellett szokni.

Újdonság volt számomra egy új típusú gumit használni. Gyakorlatilag minden pályán, ahogy megérkeztünk elkezdődött a munka. Az első méterektől tapasztalatokat kellett gyűjteni. A csapat nagyon gyorsan felvette a ritmust és be is tudták állítani nekem az autót. Jó köridőket tudtam hozni minden pályán. Több versenyen is előfordult, hogy konstans időmérős köröket mentem, aminek meg is lett az eredménye. Minden versenyen mentem az első helyért, a csaták hevében ki tudtam hozni a maximumot az autóból.”

Ha nem lett volna elég Brajnik és az ismerkedés az új gumikkal idénre, akkor még az eső is megnehezítette az őrbottyáni versenyző dolgát. Az égi áldás minden hétvégén lecsapott. Hol erősebben, hol kicsit gyengébben.

„Van olyan pálya, mint például Brno, ahol még sosem mentem esőben. Idén aztán mindent bepótoltunk. Egy versenyt és egy időmérőt is vízen teljesítettünk. Ráadásul akkora volt az eső, hogy szinte semmit sem láttunk. Meg kell, hogy mondjam én roppant élveztem.”- emlékezett vissza Magyar János a csehországi hétvégére

Magyar János 2019-ben megmutatta, hogy álmodni szabad, ráadásul az álmok megvalósíthatók. Az őrbottyáni versenyzőnek az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság megnyeréséhez minden pályán a legjobb formáját kellett nyújtani. Az előző évhez képest minden pályán minimum 2 másodpercet gyorsult. Olasz, cseh, német, szerb és osztrák pilótákat is maga mögé utasított. A technikai sportok a legköltségesebb sportágak. Egyről a kettőre jutni nem egyszerű, főleg nagyobb szponzor nélkül. Ezt eddig a Magyar Racing Team-nél versenyző Magyar János mégis megoldotta. Az FIA CEZ-ben megcsinálta a lehetetlent. A szezonnak vége, de a munka nem áll meg. A csapat támogatókat keres, hogy egy magasabb szinten is bebizonyíthassa, hogy tehetséges és a technikai sportok világában a helye.

The post Merre tovább Magyar János? appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .