Megújult az újpesti Urányi-Fábián Vízitelep

Egy megújult és kibővített épülettel gazdagodott az Urányi-Fábián UTE kajak-kenu vízitelepe, amelynek ünnepélyes átadóját szerdán tartották.

Az újpesti vízitelepen létrejött beruházáshoz az anyagi hátteret az UTE és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség együtt biztosította. Ennek keretében emeletráépítéssel új edzőterem létesült és az öltözői kapacitás is bővült. Az épület HÉV-vonal felé eső oldalára kerültek az öltözők. Az új lépcsőtérben pihenő, társalgó teret kapott az új emeleti rész. Az edzőterem a dunai oldalon üvegfalas teraszkapcsolattal rendelkezik, valamint új vizesblokkok kerültek kialakítására.

A beruházás bruttó 190 millió forintból valósult meg, melyből 80 millió forintot az MKKSZ biztosított a 2018-as 16 kiemelt sportág infrastruktúra fejlesztési támogatásból, 110 millió forintot pedig az Újpesti Torna Egylet támogatási forrásból.

„Köszönöm, hogy itt lehetünk ebben a létesítményben, amely két egykori nagyszerű sportember nevét viseli – kezdte az átadó ünnepségen Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. – Ezt a vízitelepet megannyi generáció használja majd céljai eléréséhez és álmai megvalósításához. Ezek a versenyzők mostantól méltó körülmények között készülhetnek majd az újpesti telepen, bár ahogy jöttünk fel, láthattuk, hogy van még teendő a telepen. A kajak-kenu Magyarország egyik legsikeresebb sportága, elég csak a világbajnokok örökös éremtáblájára tekintenünk, ahol több mint 500 érmet láthatunk. Ezekhez a sikerekhez sok szakember áldozatos munkájára volt szükség. Az itt készülő sportolóknak azt kívánom, hogy amilyen célokat kitűznek maguk elé, azt meg is tudják valósítani!”

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke beszédét azzal kezdte, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, mint vagyonkezelő az UTE-val közösen igyekezett mindig jó gazdaként tekinteni erre a létesítményre, és igyekezett a lehetőségeihez mérten folyamatosan forrást adni a fejlesztésekre.

„A kiemelt sportágfejlesztési forrásoknak köszönhetően 2013 óta sorban újulnak meg a vízitelepek. Örömmel megyek minden ilyen átadóra, mert azt látom, hogy nemcsak a létesítmények újulnak meg, hanem a közösség is mindenhol egyre nagyobb lesz. Ez is volt a célunk. Szeretnék minden UTE-s versenyzőnek és szabadidősportolónak jó egészséget kívánni, hogy minél többet használhassa ezt a felújított létesítményt” – fogalmazott Schmidt Gábor.

Doma Gergő, az UTE szakosztályvezetője elmondta, hogy a szakosztály komoly hagyományokra is tekint vissza. „A vízitelep névadói, Urányi János és Fábián László által megszerzett első magyar kajak-kenus olimpia aranyérem után még további négyet nyertek az UTE versenyzői, és az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutának köszönhetően a riói olimpián messze mi lehettünk a legeredményesebb klub, amiért Danának örökre hálásak leszünk. Természetesen nemcsak az olimpiai érmek után jár a dicséret, hiszen hatalmas eredmény az is, hogy az idei szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon szakosztályunk tíz sportolója szállt vízre a magyar válogatott tagjaként.”

Doma Gergő továbbá elmondta, hogy az újpesti edzők az utánpótlásnevelésben is nap mint nap kiemelkedőt alkotnak, hiszen több mint 180 gyerek sportolását irányítják.

„Ez a most felavatott új épület lehetőséget ad nekünk arra, hogy a minőségi munka folytatódjon itt a Tímár utcában. Ebben a házban a szakosztály hölgytagjai, a 8 éves kezdőktől kezdve az olimpiai bajnokig, méltó körülmények között öltözhetnek, és minden versenyzőnk számára elérhetővé válik a saját testsúlyos erősítés lehetősége. Ezen kívül ez a szoba TRX, Crossfit és gyógytorna teremként is funkciónál majd.”

Doma Gergő köszönetét fejezte ki a Magyar Kormánynak, a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek, Őze István klubigazgatónak, Baluka Erzsébet gazdasági vezetőnek, valamint Wintermantel Zsolt és Bús Balázs polgármestereknek a támogatásért.

„Köszönöm Wintermantel Zsolt polgármester úrnak, hogy annak ellenére érezhetjük az újpesti önkormányzat támogatását, hogy mi nem a negyedik kerületben, hanem Óbudán működünk” – zárta beszédét Doma Gergő

The post Megújult az újpesti Urányi-Fábián Vízitelep appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .