Megszüntették a nyomozást Felföldi Szabolcs ellen

A 2014 májusi utánpótlásversennyel kapcsolatban elrendelt nyomozást megszüntette az ügyészség Felföldi Szabolcs ellen. A határozat szerint nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

felfoldi_szabolcs2A nagy port felkavart eset kapcsán törvény is született, mely szerint full contact szabályrendszerű küzdelemben nem vehetnek részt 16 év alatti versenyzők. Ebben egyébként egyhangúlag megállapodott mindegyik nagy küzdősport szervezet vezetője is.

Felföldi Szabolcs mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, és már az eljárás elején is szóvá tette, hogy szerinte a különféle MMA szervezetek közötti féltékeny, rosszindulatú pozícióharcok áldozata lett ebben az ügyben.

 

szabi_nyomozas

Reméljük az esetből mindenki a pozitív tanulságokat vonta le.

 


Forrás: www.xlsport.hu – RSS