Magyar sikerek a szegedi célbaugró versenyen

Szeptember első hétvégéjén a Szegedi Repülőtér adott otthont a XVII. MATASZ Kupa Nemzetközi Célbaugró Versenynek, mely egyben a Kelet Európai Célbaugró Kupa versenysorozat utolsó fordulóját is jelentette.

Magyarország legrangosabb ejtőernyős versenyén 8 nemzet 14 csapata mérte össze tudását. A három napos torna során a kedvező időjárásnak köszönhetően mind a nyolc sorozatot tudták teljesíteni a célbaugrók. A magyar versenyzők remekül szerepeltek, hiszen mind egyéniben, mind csapatban hazai elsőség született. A szegedi Délvidéki Aero Club csapata (Orsy László, Csorba József, Tóth Nándor, Kiss Róbert) a 4. helyen végzett.
Szegeden került kihirdetésre a Kelet Európai Célbaugró Kupa öt fordulós versenysorozat összesített eredménye, melyen szintén előkelő helyen végeztek a magyar ugrók, köztük a szegedi versenyzők, akik csapatban felállhattak a dobogó harmadik fokára.
XVII MATASZ Kupa eredmények:
Egyéni:
1. Asztalos István (SZHSE)
2. Pop Gabriel (ROM)
3. Alexander Cvetkovic (SRB)
Csapat:
1. Magyarország – SZHSE
Csapattagok: Asztalos István, Göbölös Ferenc, Krajcsi Pál, Nagy Zoltán
2. Románia – TT
Csapattagok: Domszki Zoltán, Pop Gabriel, Ciorgovean Jauan, Axente Cosmin
3. Bulgária – Aeroklub Montana
Csapattagok: Alexander Cvetkovic, Ani Stamenova, Iuonona Tsacheva, Ivanka Dringova

Kelet Európai Kupa összetett eredményei:
Egyéni:
1. Pop Gabriel (ROM)
2. Asztalos István (HUN)
3. Domszki Zoltán (ROM)
Csapat:
1. Románia – TT
2. Magyarország – SZHSE
3. Magyarország – Délvidéki Aero Club Szeged

szeged_célbaugrás szeged_célbaugrás3 szeged_célbaugrás4 szeged_célbaugrás5

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .