Ligakupa – Debrecenben búcsúznak a sorozattól

image

A házigazda Debrecen és a Ferencváros döntőjével szerda este búcsúzik a Ligakupa, amelyet 2007/08-ban írtak ki először, és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntése alapján a következő szezonban már nem rendezik meg.

    A Ligakupa történetének legeredményesebb csapata a Videoton, amely háromszor (2008, 2009, 2012) hódította el a trófeát.
    A mostani finálé győztese másodszor nyeri majd el a kupát, a Debrecen 2010-ben, a Ferencváros pedig 2013-ban végzett az élen. A nyertes 20 millió forinttal gazdagodik majd.
    A Ligakupát korábban azzal a céllal hozták létre, hogy a fiatal magyar játékosok több lehetőséghez jussanak, de sok csapatnál ez nem valósult meg. Ráadásul a szurkolókat sem igazán érdekelték a meccsek, így legtöbbször szinte üres lelátók előtt léptek pályára az erősen tartalékos együttesek. Ennek tükrében nem volt meglepő, hogy Csányi Sándor, az MLSZ elnöke május 13-án bejelentette, megszűnik a sorozat.
    A Ligakupa döntőjét megelőzően 15.30 órától rendezik a női Magyar Kupa fináléját, amelyben a Ferencváros és az MTK találkozik egymással. Ez a két csapat volt a résztvevője a bajnoki döntőnek is, ott a zöld-fehérek két döntetlen után büntetőpárbajokkal taszították le a trónról fővárosi riválisukat.
        A Ligakupa eddigi győztesei:
2008: Fehérvár FC
2009: Fehérvár FC
2010: Debrecen
2011: Paksi FC
2012: Videoton
2013: Ferencváros
2014: Diósgyőr

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .