Lettországban versenyez Szabó Krisztián

Nyirád helyett Rigát választotta a ralikrossz Európa-bajnok: a világbajnokság naptárában is szereplő pályán folytatódik átállása a Supercar kategóriára. Az elsődleges cél a tapasztalatszerzés, de egy erős helyezésre is jó a kilátás.

A ralikrossz kétszeres FIA Európa-bajnoka, Szabó Krisztián 2018-ban nem védi meg második címét a Super 1600 kategóriában, és egyetlen másik szériában sem fut teljes szezont, viszont saját tulajdonú Volkswagen Polójával időről időre feltűnik hazai és külföldi ralikrosszversenyeken – már a szakág csúcsát jelentő összkerekes Supercar kategóriában. Június 14-15-én a szemek idehaza Nyirádra, a ralikrossz-ob és közép-európai zóna fordulójára szegeződnek, a váci versenyző azonban ezen a hétvégén nem a magyar bajnokságban, hanem Lettországban, Rigában áll rajthoz, a nemzeti sorozat versenyén.

„Múlt héten még a Volland Racing számára vezényeltem le egy tesztet Máriapócson egy fiatal orosz pilótával mérnökként, ezen a hétvégén azonban újra versenyezni fogok” – mondta el Szabó Krisztián a rigai megmérettetést megelőzően. „Idén a Super 1600 után a Supercar felé fordultam. Egyelőre ismerkedem a kategóriával, tanulás céljából indulok versenyeken, és igyekszem minél több pályán versenyezni, ami a ralikrossz-világbajnokság naptárában is szerepel, mint legutóbb az Esteringen egy német bajnokin.”

„Sajnos ez a rigai verseny épp egybeesik Nyirádon a zónabajnoksággal. Szívesen versenyeznék ott, de mivel ez vb-s pálya, ezért úgy döntöttem, inkább ide jövök. Emellett hétfőtől szerdáig hivatalos teszt zajlik a pályán, ahova érkezik a Volland Racing, ezért kézenfekvőbb volt, hogy itt versenyezzek Nyirád helyett. Rigához egyébként is kellemes emlékek fűznek: tavaly új helyszín volt az Eb naptárában, a versenyt pedig én nyertem meg.”

Mit érdemes tudni a lett bajnokság versenyéről? „A kategóriák különböznek a megszokottól, én az Open RX-ben indulok, ami nyitott kategóriát jelent, tehát szabadabb, mint a megszokott Supercar osztály. Meglátjuk, hogy milyen mezőny gyűlik össze. Be kell vallanom, a nyirádi kissé túl erős lett volna az én régi kis kocsimhoz, nem nagyon lett volna esélyem. Itt valószínűleg jobb kilátásokkal indulok. Bekerült az autóba egy új stabilizátor, kifejezetten erre a pályára, szeretem is a vonalvezetést a két ugratóval, így bízom benne, hogy jó eredményt fogok elérni” – zárt optimistán Szabó Krisztián.

The post Lettországban versenyez Szabó Krisztián appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .