Kajak-kenu vk – Fiatal magyar csapat Koppenhágában

image

Kis létszámú és fiatal csapat képviseli Magyarországot a hétvégi, koppenhágai kajak-kenu világkupaversenyen, a felnőtt versenyzők már a jövő hétvégi első világbajnoki válogatóra fókuszálnak.

    A szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint a dániai viadalon egy főként U23-as sportolókból álló együttes vesz részt. Olyan versenyzők rajtolnak, akik valószínűleg a júliusi, montemor-o-velhói ifjúsági és U23-as világbajnokságon is szerepelnek majd. 
    A női csapat lesz az erősebb – mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző. „Olyan kajakosok vesznek részt a versenyen, akik ugyan még nem állnak készen arra, hogy hazai vonalon felzárkózzanak a legjobbakhoz, ugyanakkor szükség van arra, hogy szép, fokozatosan beépüljenek a felnőttek közé. Ez a koppenhágai viadal is jó lehetőség lesz arra, hogy megméressék magukat egy igazán színvonalas mezőnyben.”
    A szakember hozzátette: szerinte Bodonyi Dóra dobogóra esélyes lehet 1000 és 5000 méter egyesben, és kipróbálnak egy új női négyest is Szilágyi Anett, Simán Fanni, Bodonyi és Papp Cintia összeállításban.
    A magyar csapat:
    férfiak:
    500 méter:
K-1: Koleszár Mátyás, Ceiner Bálint
    1000 méter:
K-1: Koleszár, Ceiner 
    5000 méter:
K-1: Koleszár, Ceiner 
    nők:
    200 méter:
K-1: Lucz Noémi, Papp Cintia
K-2: Braun Boróka, Szabó Ágnes; Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita
K-4: Szilágyi Anett, Simán Fanni, Katrinecz, Szabó Á.
    500 méter:
K-1: Lucz, Takács Tamara
K-2: Braun, Szabó Á.; Malcsiner, Katrinecz 
K-4: Szilágyi, Simán, Bodonyi Dóra, Papp 
    1000 méter:
K-1: Bodonyi, Takács
    5000 méter:
K-1: Bodonyi, Takács

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .