Jön a hetedik KEK!

Öt ország, egy nemzet, tizenhat csapat, egy közös cél – erről szól a mára hagyománnyá nemesedő budapesti Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, amelynek 2016. március 4-5 között ismét a BEAC Sportcsarnoka ad majd otthont.

Az évenként megrendezésre kerülő torna – kiegészülve a révkomáromi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi KEK-állomásokkal – lehetőséget ad arra, hogy a felsőoktatási hallgatók a sporton keresztül élő kapcsolatot építhessenek ki egymással. A viadal a kezdetek óta a határokat átívelő magyar közösségek erősítését szolgálja, a sportot, a futsalt eszközként felhasználva, és ez idén sem lesz másképp; Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból, valamint a Kárpátaljáról is érkeznek csapatok Budapestre.

A VII. KEK az elmúlt évek tornáihoz hasonlóan ráadásul nemcsak az aktív egyetemistákat célozza meg, hanem mintegy társrendezvényként az Alumni kupán az öregdiákok versengését is nyomon követhetjük, illetve idén harmadjára a cheerleaderek is összemérik tudásukat a III. Cheer MEFOB-on. A március 3-án, csütörtökön tartandó megnyitóra a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) támogatásával a KözGardenben kerül sor, és a sorsolás, a csoportbeosztások elkészítése után itt lesz az első alkalom a kötetlen beszélgetésre, vagy épp vérmérséklettől függően akár a küzdelmekre felkészítő nedűk elfogyasztására is.

Kiderült mára az is, hogy a rendezvény szerves részévé vált jótékonysági akcióval ezúttal a Kárpátalján, Karácsfalván található Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumot támogatják. Évről-évre egyre többen állnak védnökként a rendezvény mellé. 2016-ban dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Dr. Palkovics László, oktatásért felelős államtitkár, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke is már biztosan védnöke a VII. KEK-nek.

Szakmai támogatóink sorát gyarapítja a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a színvonalas játékvezetést garantáló Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) való sikeres együttműködés a hivatalos megnyitó helyszínének biztosítása mellett a nyereményekben – EFOTT hetijegyek – nyilvánul meg.

Az idei rendezvény fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériumának Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága, a szervező pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club.

A résztvevő csapatok:

  • II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola, Beregszász
  • MTTK Stars, Szabadka
  • Selye János Egyetem, Révkomárom
  • Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszereda
  • Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem, Marosvásárhely
  • Sixty-Nine, Kolozsvár
  • Góbék, Kolozsvár
  • No Name, Székelykeresztúr
  • Sepsi’08, Sepsiszentgyörgy
  • Széchenyi István Egyetem, Győr
  • Debreceni Egyetem, Debrecen
  • Testnevelési Egyetem, Budapest
  • Budapesti Corvinus Egyetem, Bp.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bp.
  • Budapesti Műszaki Egyetem, Bp.
  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Bp.

Forrás: http://kek.elte.hu/2016/02/12/jon-a-hetedik-kek/

Forrás: www.mefs.hu – RSS