Ilyen volt Budapesten az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a világ egyik legnagyobb egyetemi szabadidősport rendezvényét, a Budapesti Egyetemi Sportfesztivált a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) együttműködésével és a Magyar Rektori Konferencia (MRK) támogatásával az UNESCO által meghirdetett Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (IDUS) keretében, melynek budapesti házigazdája a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). Ezzel Magyarország is csatlakozott a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) 174 tagországának világot behálózó rendezvényéhez.

A Budapesti Egyetemi Sportfesztivál programjai amellett, hogy kiemelten a sportról és a fizikai aktivitásról szóltak, párhuzamosan lehetőséget adtak az egyetemisták egészséges életmódjának figyelemfelhívására, népszerűsítésére előadások és sport témájú programok formájában. Az Orczy-kertben szeptember 20-án reggel 10-től este 6 óráig számtalan érdekes sporttal, sporthoz kapcsolódó előadással és játékkal várták a szervezők a mozogni vágyó egyetemistákat. A rendezvényre 20.000 egyetemistát vártak.

Az eseményt Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke nyitotta meg. A Budapesti Egyetemi Sportfesztivál résztvevőit köszöntötte Prof. Dr. Réthelyi Miklós az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Dr. Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, kormánybiztos, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Dr. Józsa János a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Dr. Sára Botond Józsefváros polgármester. A megnyitót a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Tonfa Szakosztályának, Intézkedéstechnikai csoport és Cross tréning bemutatói színesítették. Végezetül Gulyás Tibor a HÖOK elnöke, mint a Sportnap társrendezője kívánt nagyszerű szórakozást és jó sportolást a jelenlévőknek. A megnyitót egy közös sétával zárták a felszólalók, mely keretében végigjárták az Orczy-parkot és kipróbálhatták a különböző sportaktivitásokat.

A MEFS egyik fő célja a rendezvénnyel, hogy a hallgatók mindennapjaiba szervesen beépüljön a heti 3×45 perc mozgás, melyet élete folyamán is megtart. A MEFS folyamatosan azon dolgozik, hogy szabadidősportos kampányaival megfelelő külső motivációt biztosítson a felsőoktatásban tanulóknak arra, hogy szerves részét képezze mindennapi életüknek a tanulás mellett a sport is. Az IDUS-t e kettősség jegyében szervezték tagintézményeikkel karöltve. Az idei MozduljRá! Heti 3×45 perc mozgás megváltoztatja az életed! Belefér?!” kampány nagykövete Szatmári András Universiade-, világ- és Európa-bajnok kardívó, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója, aki a rendszeres testmozgást népszerűsíti a kampány keretében. Az Orczy-kertben megrendezett sportfesztiválon a világbajnokkal lehetett vívni, motivációs előadásán pedig bepillantást engedett abba, hogy csak akarni kell és belefér a tanulás mellett a sport is az egyetemisták mindennapjaiba. Erre egy kampányfilmet is készített vele a MEFS: https://www.youtube.com/watch?v=E_wAhqWwfNU

A rendezvényen Szentgyörgyi Rómeó és Faluvégi András is megmozgatta a közönséget intenset alakformáló és zumba órákkal. Továbbá olyan játékos sportokat is ki lehetett próbálni, mint a frizbigolf, buborékfoci, rekeszmászás, óriás jenga, labdapók, PlayIT – Mozdulj Gamer aktivitások stb. A Szerencsejáték Zrt. sátránál olyan világklasszisoknak lehetett büntetőt dobni, mint Győri Barbara (MTK Budapest kapusa) vagy Suba Sára (Váci NKSE junior világbajnok kapusa). Az esemény műsorvezetője Molnár Mátyás volt.

Az IDUS 2018 – Budapesti Egyetemi Sportfesztiválhoz az alábbi fővárosi felsőoktatási intézmények csatlakoztak:

–          Állatorvostudományi Egyetem

–          Budapesti Corvinus Egyetem

–          Budapesti Gazdasági Egyetem

–          Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

–          Edutus Főiskola

–          Eötvös Loránd Tudományegyetem – inkluzív sportnap, 5vös5km, aerobik party

–          Kodolányi János Főiskola

–          Károli Gáspár Református Egyetem

–          Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

–          Nemzeti Közszolgálati Egyetem

–          Óbudai Egyetem

–          Pázmány Péter Katolikus Egyetem

–          Semmelweis Egyetem

–          Semmelweis Egyetem – Pető András Kar

–          Szent István Egyetem – Budai Campus

–          Testnevelési Egyetem

–          Milton Friedmann Egyetem (volt Zsigmond Király Egyetem)

A budapesti központi program mellett csatlakozó programként az ELTE Inkluzív Sportnapja a Tüskecsarnokban és a rekordrésztvevői létszámot felmutató 35. 5vös5 futóverseny a Lágymányosi kampuszon és a hozzá csatlakozó, a MEFS által szervezett Egészségséta valamint a Természetjáró Fiatalok Szövetsége által János-hegyre szervezett gyalogostúra színesítette a nap programját.

The post Ilyen volt Budapesten az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .