Hungarian Darts Trophy – Búcsúztak a magyarok 

Nem lesz magyar a szombati programban, a címvédő és világelső visszalépett a Hungarian Darts Trophyn. A BOK-csarnokban zajló European Tour-állomáson a magyarok közül Sárai Levente, Székely „Penge” Pál, Borbély András és Végső János állhatott tábla elé.

Székely az ír William O’Connortól, Végső az ausztrál Simon Whitlocktól, Sárai a horvát Boris Krčmartól kapott ki, Borbély pedig a holland Jeffrey de Zwaan ellen maradt alul.

Közben a walesi Gerwyn Price a Twitteren bejelentette: nem indul el Budapesten. Takács Péter, a szervező Darts Event Kft. ügyvezetője elmondta, egyelőre nem tudni az okát Gerwyn Price visszalépésének. „Még a Budapesten tartózkodó PDC-munkatársai sem tudnak ennél bővebbet az üggyel kapcsolatban. Egy biztos, hogy hamarosan hivatalos közleményt adnak majd ki” – mondta az ügyvezető.

Szombaton a kiemeltek is tábla elé állnak. A budapesti közönség láthatja például Peter Wrightot, Rob Cross-t és Michael van Gerwent. A szervező Darts Event Kft. információi szerint több, mint 13 ezren váltottak jegyet eddig a hétvégére. Szombaton és vasárnap is 13 órától rendezik a délutáni, és 19 órától az esti programot.

A magyarok eredményei:

Sárai Levente – Boris Krčmar 1-6

Székely „Penge” Pál -William O’Connor 2-6

Borbély András – Jeffrey de Zwaan 2-6

Végső János – Simon Whitlock 2-6

(Darts Event)

Fotók: Vörös Nándor

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .