Három magyar érem a karate Eb-n

Két ezüst- és egy bronzéremmel zárt a magyar korosztályos válogatott az oroszországi Szocsiban rendezett kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. A 18-20 évesek között Tamás Ferdinánd és Czagány Dóra a második helyen végzett, Nguyen Hoang An pedig harmadik lett a junioroknál.

 

Az U21-es férfiaknál a 67 kg-os Tamás Ferdinánd az egész Eb egyik legmagabiztosabb menetelését mutatta be, az elődöntőben 5-0-ra verve a felnőtt Eb-bronzérmes montenegrói Hodzsicsot. A selejtezők során azonban megsérült a csípőjén, az is kérdéses volt, ki tud-e állni a fináléra. Végül az MTK versenyzője a fájdalmak ellenére egyenrangú meccset vívott az azeri Alijevvel, és 0-0-át követően csak bírói döntéssel maradt alul. A korábbi kétszeres U21-es vb-bronzérmes így Eb-ezüsttel búcsúzott a korosztálytól, de eredményeit tekintve komoly kihívója lehet a felnőtt világelitnek is, ami biztató két és fél évvel a sportág olimpiai bemutatkozása előtt.

Czagány Dóra elsőéves U21-es létére szintén ezüsttel gazdagodott Szocsiban: a 68 kg-ban négy sikerrel jutott el a döntőig, ahol 2-0-ra alulmaradt a szerb Radicseviccsel szemben. Az MTK-s sportoló elmondhatja magáról, hogy a hazai karatés lányok közül ő az első, aki mindhárom utánpótlás korosztályban dobogóra állhatott világversenyen.

A junioroknál (16-17 évesek) Nguyen Hoang An négy győzelemmel és egy vereséggel harmadik lett. A vietnami származású, de már Magyarországon született fiatal az eredménnyel nagyot lépett előre a világranglistán, amely az egyik esély az őszi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára való kijutásra.

Az Eb-n résztvevő 45 ország közül Magyarország a 16. helyen végzett az éremtáblázaton.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .