FIFA – Szövetségi nyomozás folyik Blatter ellen Amerikában

image

Szövetségi nyomozás folyik az Egyesült Államokban Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke ellen, aki bejelentette távozási szándékát – írta kedden online kiadásában a The New York Times.

    A liberális keleti parti lapnak név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselők kijelentették, reményeik szerint a FIFA eddig már megvádolt vezetőinek közreműködésének elnyerése útján tudják majd összerakni a Blatter elleni bizonyítékokat.
    A Reuters hírügynökség úgy értesült, hogy a Blatter elleni nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) folytatja. Ezt az FBI hivatalosan nem kommentálta.
     A Blatter elnökségét végleg megrendítő újabb botrány múlt szerdán, két nappal a tisztújítás előtt robbant ki, amikor Zürichben svájci rendőrök az amerikai hatóságok nevében fellépve hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg 47 vádpontban az amerikai igazságügyi minisztérium, egyebek között bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. 
    Ugyanaznap jelentette be a svájci ügyészség, hogy büntetőeljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélése kapcsán.
    Blattert eddig nem érintették a korrupciós ügyek, de a The New York Times hétfőn, ugyancsak amerikai hivatalos személyekre hivatkozva arról írt, hogy Jérome Valcke, a FIFA főtitkára részese volt olyan átutalásoknak, amelyeknek közük lehetett a labdarúgó vb helyszínének eldöntéséhez. A lap értesülését Valcke és a FIFA is cáfolta. 
    A Blatter távozásáról szóló bejelentést pozitív lépésnek nevezték a vb olyan támogatói, mint a Coca-Cola Co., a Visa Inc, az Adidas AG és az Anheuser-Busch InBev SA. A szponzorok ugyanakkor jelezték, hogy többet várnak a FIFA-tól a korrupciós botrány tisztázása érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .