EURO-2016 – Storckot nem lepte meg a csapata

Bernd Storck szövetségi kapitány szóban megemelte a kalapját a magyar labdarúgó-válogatott előtt, amely 3-3-as döntetlent ért el Portugália ellen, ezzel veretlenül és csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe a franciaországi Európa-bajnokságon.
bernd_storck3

“A torna előrehaladtával egyre jobb és jobb teljesítményt nyújt a csapatunk. Csak elismerően tudok nyilatkozni a játékosaimról, akiknek gratulálok. Engem nem lepett meg a teljesítményük, tudtam, mire képesek” – mondta a német szakember, aki annak örült leginkább, hogy most már nemcsak a védekezést sikerült jól megszervezni, hanem a támadójátékot is.
Storck a meccset elemezve úgy fogalmazott, a végén már érthetően nem akartak kockáztatni, és egy idő után Portugália is visszafogottabb volt a biztos továbbjutás birtokában.
“Ahogy a torna előtt mondtam, mind a 23 játékosom beszállhat, bárki bármikor bevethető” – mondta Storck annak kapcsán, hogy valamennyi sárga lapos játékosát kihagyta a kezdőcsapatból.
Újságírói kérdésre a szakember külön szót ejtett Gera Zoltánról. Elárulta: eleinte úgy tervezte, hogy pihenteti a játékost a kieséses szakaszra, de aztán a szerepeltetése mellett döntött, és Gera nem is okozott csalódást, sőt, 37 éves kora ellenére “rendkívül kivételes volt”, amit nyújtott.
A szövetségi kapitány nem kívánt a jövővel foglalkozni, mondván, egyelőre nem ismert az ellenfél.
A magyarok vasárnap 21 órától Toulouse-ban az E csoport második helyezettjével, azaz Belgiummal vagy Svédországgal csapnak össze a nyolcaddöntőben.

 


Forrás: www.xlsport.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .