Első felnőtt verseny

Bernáth Attila idén megszerezte az ifjúsági ökölvívó európa-bajnoki aranyérmet, majd a korosztályos országos bajnokságon is első lett. A hajdúhadházi ökölvívó új kihívást keres magának. A jövő héten a felnőtt ob-n már a legnagyobbakkal is megküzdhet.

Új versenyzők fejvédő nélkül. Bernáth Attila a december 4-én kezdődő Ökölvívó Országos Bajnokságon több újdonsággal is meg kell birkóznia.

“Felkészülésben vagyunk még mindig, szerintem fejben kell csak összetennem magam. Azért keményebb a felnőtt pofon. Fejvédő nélkül fogok boxolni. Az kicsit más lesz, nekem a fejvédő az nagyon sokat segít és kicsit tartok is attól, hogy fejvédő nélkül fogok meccselni. Nem ismerek még senkit ebben a súlycsoportban, de megpróbálok megtenni mindent és szeretném a felnőtt címet is megszerezni.”

Ezzel Attila számára végetértek az ifjúsági korosztályos versenyek. Jövőre mér teljes szezont teljesít a felnőttek között.

“Jövőre a Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyen is el fogok indulni. Még nem igazán tudom, hogy mire számíthatok, de szeretnék érmet szerezni a debreceni versenyen. Utána persze a következő állomás az olimpia, amihez először szeretnék kijutni egy kvalifikációs versenyre.” 

Az ökölvívó országos bajnokságot december 4-től 7-ig rendezik Budapesten.

The post Első felnőtt verseny appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .