Egy cél kipipálva

Magyar János számára a második időmérővel és a második futammal folytatódott a Hungaroringi hétvége. Az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság második versenynapja is igazán izgalmasra sikerült.

Fotó: Háfra Zsolt

Magyar Jánosnak több célja is van 2019-ben. Az egyik, hogy minden pályán megjavítsa az eddigi leggyorsabb köridejét. A hétvége folyamán egyfolytában javult, míg a második időmérőt 1:39-es köridővel zárta.

“Hogy ha jobb idő lett volna, illetve a pálya jobban felgumizódik, akkor még jobb is lehetett volna. De én nem vagyok csalódott, hiszen 1:40 alá menni így magyarként nem sok embernek sikerült még eddig.”

Magyar János a második napon folytatta a 2018-as autóval versenyző olasszal való csatározásokat.

“Az időmérő nagyon jól sikerült. Mindössze 77 ezredre voltam az első helyezettől. Sikerült volna az első is csak feltartás volt és piros zászló a két leggyorsabb szektoromat elvesztettem emiatt. De nem voltam csalódott, hiszen az első sorból rajtolhattam. Ezután jött a verseny. A rajtom jól sikerült, de a kettes kanyarban Brajnik el tudott menni. Kihoztam a futamból a maximumot, jó szektoridőket tudtam futni és végül behoztam az autót a második helyre.” – fogalmazott Magyar János

Nincs sok ideje Magyar Jánosnak a pihenésre, hiszen egy hónap múlva a Red Bull Ringen folytatódik a 2019-es szezon, ahol az előzetes nevezések alapján közel 30 fős mezőnyben kell helytállnia az őrbottyáni versenyzőnek.

The post Egy cél kipipálva appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .