Adorján 16 csapatos NB I-et szeretne

A Ferencváros férfi kézilabda csapata tavaly százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg az NB I/B Keleti csoportjának bajnokságát, így feljutott a legmagasabb osztályba. A zöld-fehérek a legutóbbi fordulóban drámai körülmények között, időn túli hétméteresből szerzett góllal mentettek pontot hazai pályán az Orosháza ellen. A 18:18-ra végződött meccs után beszélgettem Adorján Gáborral, az FTC mesterével.

 -A Fradi 11 találkozón mindössze három pontot szerzett és jelenleg a táblázat utolsó helyén áll. Igaz, ugyanannyi pontja van. mint két közvetlen riválisának, a Vácnak és a Gyöngyösnek. Hogy értékeli csapata eddigi szereplését ?

A.G.: Elsősorban nem  a megszerzett pontok oldaláról közelítem meg a kérdést. Sokkal jobban foglalkoztatnak a kihagyott ziccerek, az eladott labdák, azaz a játékunk. Persze bosszant, hogy a Dabas és a Budakalász elleni hazai találkozóinkon könnyen szerezhettünk volna pontokat, de a végjátékban mindkétszer elbuktunk.

 – Ugyanakkor nagyon jó teljesítményt nyújtottak Szegeden és a Népligetben a Tatabánya ellen, bár mindkétszer alulmaradtak.

 A.G.: Sokkal könnyebb úgy játszani, hogy az esélytelen nyugalmával megyünk fel a pályára, ez történt az említett két meccsen. Egyébként pontosan ezért tartanám indokoltnak az NB I létszámának 14-ről 16-ra emelését. Ha ez megtörténne, sokkal nyugodtabban dolgozhatnának az ötödik helytől lefelé álló csapatok. Ráadásul az anyagi feltételek ma már adottak egy nagyobb mezőnyű bajnoksághoz. Sok játékos tér haza külföldről, mert itthon is megtalálja az anyagi számításait.

 – Két mérkőzés van hátra az őszi idényből, december 16-án pedig már a második kör

kezdődik és 20-án is rendeznek egy fordulót. Hány ponttal lenne elégedett az Európa bajnokság utáni februári folytatás előtt ?

 A.G.. Ha  nyolc ponttal kezdhetnénk februárban, az valamelyest megnyugtató lenne. De mi most szombaton is úgy megyünk Balatonfüredre, hogy nyerni akarunk az esélyesebb együttes ellen. Azután itthon játszunk még a Gyöngyössel és a Cegléddel, végül megyünk Vácra.

 Mennyire elégedett a hazai nézőszámmal, amely száz körül mozog?

A.G.: Természetesen szeretném, ha többen jönnének ki a meccseinkre. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy a Fradinak nagyon sok csapata van a különböző sportágakban, ezek közül mi vagyunk a „legkisebbek”.

T.G.

Fotó: fradi.hu

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .