A ring után a kutatásban is bajnok lenne

Egykori profi ökölvívó világbajnokot „igazolt” a Széchenyi István Egyetem Sporttudományi Tanszéke. A tanítás mellett Faragó Beatrix maga is jelképes padban ül, másodéves PhD-hallgató a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolában.

„A Testnevelési Egyetemen végeztem mesterképzésen, mint sportmenedzser.  Győrbe azért jöttem, mert mind a városnak, mind a campusnak jó a hírneve, dinamikusan fejlődő hely, és én új lehetőséget kerestem a profi sport után. A Széchenyi István Egyetemen kezdettől befogadó közeg vesz körül, nemcsak a tudományos munkában, hanem emberileg is. A doktori iskola vezetője, Prof. Dr. DsC. Rechnitzer János és a PhD-témavezetőm, Dr. Konczosné Dr. habil Szombathelyi Márta bíznak bennem, ezért nem is volt kérdés, hogy Győrbe költözöm.”

A profi boksz világbajnok Faragó Beatrix úgy érzi, oktatóként és PhD-hallgatóként is befogadó közeg veszi körül a Széchenyi István Egyetemen.

Faragó Beatrix hároméves kora óta sportol, de a világ tetejére a profi bokszban jutott fel. Először 2006-ban szerzett interkontinentális világbajnoki, majd két évre rá világbajnoki címet. Azok után lett profi, hogy az amatőr magyar bajnoki aranyérmét még egy soproni klub színeiben nyerte el.

Miután a versenysporttal felhagyott, aktív pályafutását követően nemzetközi igazgatóként és supervisorként is dolgozott az ökölvívó szövetségben. Most az új elnök, Erdei Zsolt (Madár) felkérésére újra vállal supervisori feladatokat, nemzetközi amatőr mérkőzéseken lesz versenyfelügyelő. Profi versenyzőként pedig ugyanaz a legenda volt az edzője, mint Kovács (Koko) Istváné. Szabó Imre Öcsi bácsi nagyon ügyelt arra, hogy mindig használják a védőfelszereléseket, a kimagasló teljesítmény mellett az egészségmegőrzés volt számára az egyik legfontosabb szempont. De az, hogy az aktív sportolókat stabil szakmai háttér vegye körül, nemcsak az egészségmegőrzés miatt fontos, hanem például azért is, hogy támogatást kaphassanak életpályájuk alakításához. Időben ki tudják választani, hogy merre tanuljanak tovább, és az élsport mellett se hanyagolják el a tanulmányaikat. Beatrix ezt a mintát szeretné továbbadni a tanítványainak.

 

A világbajnoki övek a profi ökölvívói időszakból.

A sportmenedzseri egyetemi diplomája mellett snowboard oktatóként és ökölvívó edzőként is kereshetné a kenyerét, de inkább a tudományos munkát választotta. A doktori disszertációját is a sportolói kettős karrierről és a sportban szerzett kompetenciáik regionális munkaerő-piaci érvényesüléséről írja. Azt kutatja, hogy az élsportolók profi karrierjük felhagyását követően hogyan tudnak beilleszkedni a munka világába, a vállalatok személyzeti politikájában megjelenik-e célcsoportként a sportolói tehetség, mint erős humán tőke, továbbá vizsgálja Győr tehetségmegtartó erejét a sport területén, a sportnak a régió területi tőkét erősítő hatását. „A kutatásommal szeretném segíteni az élsportban eredményes, majd új utakat kereső sportolók életpályáját” – mondja bizakodva a fiatal oktató.

„Egy évet töltöttem még csak PhD-hallgatóként Győrben, amikor újabb lehetőséget kaptam az egyetemtől. A Sporttudományi Tanszék tanársegédjeként oktathatom a hozzám nagyon közel álló sportmenedzsment tantárgyat. A karon is kimondottan pozitívak a tapasztalataim. A Dr. Szakály Zsolt által vezetett tanszék támogató légkört biztosít, és tényleg úgy érzem, hogy itt elérhetem a céljaimat a tudományos területen is”.

Beatrix továbbra sem hagy fel a sporttal, minden érdekli, a hullámlovaglástól a szélcsatornás lebegésig: A sport által sok barátra lelt és már otthonosan érzi magát Győrben. „A Széchenyi István Egyetem a jó példa arra, hogy egy aktív, profi sportoló megfelelő befogadó közegben a sportkarrierje mellett is folytathat felsőfokú tanulmányokat” – mondja Faragó Beatrix.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .