A négy közé jutás a cél a Fehérvár női kézilabdacsapatánál

image

A bajnokságban a legjobb négy közé jutás a célja a Fehérvár KC női kézilabdacsapatának, amely többek között kétszeres Bajnokok Ligája-győztes kapussal erősített.

    A klub szerdai idénynyitó sajtótájékoztatóján Bakó Botond vezetőedző elmondta, a négy közé kerülést a sérüléshullám és egyéb okok miatt az előző szezonban nem tudták megvalósítani, de reményei szerint ezúttal összejön és a gárda 2016 őszén ismét kilép a nemzetközi porondra.
    Az együttes a bajnoki rajt kezdetéig három nemzetközi tornán vesz részt Villachban, Dunaújvárosban és Vácon, valamint két-két edzőmérkőzést vív Bécsben és Székesfehérváron az osztrák Hypóval. A vezetőedző az erősítéseket megfelelőnek értékelte, egyúttal hozzátette, az előző szezonban sokat kihagyott kulcsemberei a következő idényben ismét a csapat meghatározó játékosai lesznek.
    A klub korábban már bejelentette Tápai Szabina szerződtetését, aki már játszott Fehérváron, itt nyert tíz évvel ezelőtt EHF Kupát. Ezúttal Herr Orsolyát mutatták be, aki 2013-ban és 2014-ben BL-t nyert a Győrrel, mostantól pedig együtt játszhat testvérével, Herr Anitával.
    „Nagyszerű éveket töltöttem Győrben, de úgy éreztem, új kihívásokat kell keresnem, szeretnék fontosabb szerepet játszani egy klub életében, mint a Kisalföldön” – fejtette ki Herr, aki hozzátette, fontos szempont volt a váltásnál, hogy Székesfehérváron játszik a húga.
    Szintén a kapusposzton erősítés Sipeki Flóra, ő ezt megelőzően Békéscsabán szerepelt, valamint bemutatták a francia Nice együtteséből igazolt szerb Biljana Bandeliert. A 29 esztendős balátlövő három éve kulcsjátékosa hazája nemzeti együttesének. A világbajnoki ezüstérmes játékos éveken át szerepelt különböző francia klubokban, ezúttal is több lehetőség közül választhatott, végül a fehérváriak ajánlatát fogadta el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .