A lengyel verő Bundovics István

Újabb siker a Budapest Honvéd ökövívó szakosztályától. Ezúttal Bundovics István főszereplésével, aki a kőszegi Jurisics Kupán a lengyel bajnokot verte meg.

A Budapest Honvéd ökölvívója végül egyhangú pontozással győzte le Jozwik Maciejt.

“Jól éreztem magam. Az első menettől kezdve végig domináltam. A második menetben sikerült egy jobb egyenessel leütnöm, ami után felállt és folytattuk a bunyót. Így egyhangú pontozással győztem. Nem volt egy egyszerű ellenfél, sokat mozgott lábon, így nekem kellet végig támadnom. Jól esett újra ringbe lépni, az első menetben kicsit rozsdás voltam, de aztán már feloldódtam.”- kezdte a mérkőzés értékelését István.

Túl sok pihenés nem fér István életében, hiszen egy hét pihenője sincs a következő versenyig. Június 7-9 között Szlovéniában léphet újra a kötelek közé. Ráadásul az edzések mellett még a tanulásra is oda kell figyelnie, hiszen javában tart a vizsgaidőszak.

“A tanulást a délelőtti és délutáni edzések között szoktam megoldani, illetve a délutáni edzés után. Vizsga időszakban néha ki kell hagynom egy-két edzést, vagy egy rövidebb, de intenzívebb edzést csinálok, ha egy nehéz vizsgára kell készülnöm. Most 7 tantárgyból kell vizsgáznom, 4 vizsga már sikerült, még 3 maradt.”

Bundovics István bebizonyította, hogy nem csak az iskolapadban, de a ringben is helyt tud állni. Folytatás jövő hétvégén Szlovéniában.

 

The post A lengyel verő Bundovics István appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .