A hungaroringi történések Magyar János szemszögéből

Lewis Hamilton újra a mezőny élén végzett. Vettel és Raikkönen állhatott fel a dobogó második és harmadik fokára. Ezek a tények, amiket már mindenki ismer. De nézzük mit látott Magyar János többszörös forma autós bajnok a Forma 1-es Magyar Nagydíjon.

“Én szeretek ezen a pályán versenyezni, közel áll hozzám. Jó versenyezni az ilyen összetett, szinte az egész vonalvezetésre jellemző, technikás aszfaltcsíkon. Folyamatosan koncentrálni kell, a célegyenesen kívül nincs idő a pihenésre, és egy kisebb hiba is a verseny végét jelentheti.

Az időmérőn szinte végig az átmeneti esős és az esős gumik kapták a főszerepet.

Volt már esős futam a Hungaroringen, de ilyen  típusú változó körülményekre nem igazán volt még példa. Viszonylag rövid a pálya és kis területen helyezkedik el. És az, hogy az időmérő edzés első szakaszában csak néhány kanyarban esett az eső, az inkább a Spa típusú pályákra jellemző. Ez egy szoros, izgalmas időmérő edzést eredményezett. Most senki nem várt a boxban, azzal taktikázva, hogy kimegy 2-3 gyors körre, lehetőleg, egymást nem akadályozva. Már a boxkijárat nyitása előtt sorban állás volt a boxutcában, és ahogy zöldre váltott a lámpa mindenki próbálta a lehető leggyorsabb kört kihozni autójából. Gyakorlatilag csak a tankolás és a kerékcsere idejéig tartózkodtak a boxban.

Riccardo a 14. rajtpozícióban végzett szombaton. Nem volt egyszerű dolga. A Hungaroring egy technikás pálya, és nehéz előzni. Persze nem lehetetlen. Ezen a pályán nekem sikerült nyerni a 16. helyről, de ehhez szinte minden kanyarban előznöm kellett.
A Red Bull jó volt ezen a pályán, látszódott, hogy stabil volt a kanyarokban a jól működő mechanikai tapadásnak köszönhetően.

Vasárnap már nem esett az eső és száraz verseny volt. A rajt viszonylag sima volt, az 1-es kanyar féktávján a középmezőny csatázott agresszívabban a jobb pozícióért, emiatt többen is összeértek. Leclerc autója megsérült, és kiállni kényszerült.

A vizes pályás időmérőedzés miatt a pilóták szabadon választhattak a Pirelli által hozott gumikeverékek között.

Sebastian Vettel egy eltérő taktikát választott, és a keményebb keverékű, sárga oldalfalú gumit rakták a Ferrarira. Azt gondolom nem volt rossz döntés, hiszen a rajt is jól sikerült neki. Egy gyorsabb második etapot akart menni a lágyabb gumikkal, könnyű autóval, de a boxkiállás nem sikerült jól.
Lewis Hamilton pedig a szabadedzéseken mutatott eredmények ellenére stabilan hozta a gyors köröket, és behozta a Mercedest az első helyre.


Valtteri Bottas a verseny utolsó szakaszában Vettelel és Riccardoval is összeért. Mindkét esetben az látszott, hogy Bottas a pozícióját védte, határon autózva. Vettel mellett nem volt elég helye, a bal első kerékkel felszaladt a pályaszegélyre ami magasabb és jobban csúszik az aszfaltnál. Ilyenkor az autó jobb első kereke is elemelkedik és nem tud hatékony féktávot venni.
Riccardo mellet pedig Bottas próbált a lehető legmélyebben fékezni a belső íven, hogy megvédje pozícióját, de az autót már nem tudta befordítani az 1-es kanyarban.

Most egy hónap szünet következik. Biztos vagyok benne, hogy a csapatok és a pilóták már várták ezt a pihenő időt ilyen sűrű verseny időszak után. Ilyenkor a pihenés mellett nem maradhat el a folyamatos edzés és a felkészülés. A pilóták a különböző személyiségéből adódóan ezt mindenki másképpen osztja be magának. A gyárban a versenyhétvégéken aktív részlegek hasonlóképp tesznek, de a munka és fejlesztések nem állnak le teljesen.”

The post A hungaroringi történések Magyar János szemszögéből appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .