A fiatalokra fókuszál a kick-box világszövetség

Egyre profibban működik a WAKO – vallja Mórádi Zsolt, a kick-box világszövetség elnökségi tagja, a sportolói bizottság elnöke. A magyar sportdiplomata felidézte: a szervezet az ősszel nyújtotta be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a kick-box teljes jogú ötkarikás tagságára vonatkozó pályázatát, de annak elbírálásáig sem tétlenkedik. A versenyek pandémia okozta leállásának időszakában is aktív maradt a WAKO, amely a különböző online képzések mellett, Mórádi Zsolt hathatós közreműködésével, ifjúsági sportvezetői programot indít útjára – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A pár éve visszavonult tízszeres világbajnok elmondása szerint a WAKO illetékesei folyamatos kapcsolatot tartanak a NOB-bal, tájékoztatják az olimpiai szervezetet valamennyi projektjükről, így a rövidesen induló ifjúsági vezetői programról is. A Game Changers elnevezésű kezdeményezés során kiválasztanak hat-hat fiatal férfit és nőt, akiket egy éven át kick-box sportvezetői képzésben részesítenek. A kurzus a tervek szerint Svájcban, a NOB Lausanne-i székhelyén zárul, ahol az ötkarikás testület vezetői is előadásokat tartanak majd a résztvevőknek.

„A programmal a fiatalokra szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni a WAKO. A világszövetségnek nemcsak az a fontos, hogy a versenyzők sportolói pályafutása sikeres legyen, hanem, hogy a sporton túli életükhöz is támogatást nyújtson. A cél, hogy akinek van ilyen ambíciója, annak adjunk lehetőséget egy sportvezetői karrierre. De a WAKO-nak is hasznára válhat ez, ha később olyan belsős emberek kerülnek vezető pozíciókba, akik tisztában vannak a sportággal, és annak működésével” – mesélte Mórádi Zsolt, aki a projekt egyik szervezője, emellett oktatja is majd a fiatalokat.

Az egykori legenda arról is beszámolt, hogy a világszervezet a járványt követő nyitásig rendszeres online edző- és sportoló képző szemináriumokat is szervez, valamint felzárkóztató programot azon országok számára, ahol még csak a kezdeti lépéseket teszi a kick-box.

„Egyre profibban működik a WAKO. Nem vitás, volt hova fejlődni, és még természetesen van is, de az kijelenthető, hogy az a munka, amit az új vezetés alatt az elmúlt nagyjából kétéves időszakban elvégzett, illetve tervez a világszervezet, az a hosszú távú fenntarthatóság vezérelve alapján döntő részben a lehető legmagasabb minőségű, amiből így nem csak a jelenkor, hanem a jövő generációi is profitálni fognak” – büszkélkedett Mórádi Zsolt.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .