A címvédők domináltak a dartsos szezonnyitón

Takács Gábor és Erdei Nóra személyében a tavalyi bajnokok bizonyultak a legjobbnak a Soft Egyéni Nemzeti Bajnokság első fordulójában. Az ismét virágzásnak indult soft szakágban négy fordulóban dőlnek el a bajnoki címek 2019-ben – adta hírül a Magyar Darts Szövetség.

 

A Wekerlei Bocsa Sportegyesület darts szakosztálya által rendezett első bajnoki fordulóban a férfiak között a címvédő Takács Gábor húsz mérkőzéséből mindössze egyszer kapott ki, ezzel ő lett a legjobb. Tavaly is jól kezdte az évet Silárszky István, aki kiegyensúlyozott teljesítménnyel – két vereséggel – a második helyen végzett. Igen sűrű lett a mezőny eleje: a harmadik helyen Várady György végzett, minimális különbséggel megelőzve az ifjúsági korosztályból csak nemrég kiöregedett Prés Nándort.

 

A nőknél a 2018-as bajnok – és az év legjobb hazai női dartsosának is megválasztott – Erdei Nóra folytatta tavalyi jó szereplését, veretlenül zárta az évnyitót. Nem meglepetés a szintén válogatott Csombok Krisztina és Németh Éva második, illetve harmadik helyezése. A forduló legpechesebb dartsosa Tóth Dóra volt, aki rögtön első tábla elé állásakor kézsérülést szenvedett, így fel kellett adnia további mérkőzéseit.

„Jó mérkőzések voltak a versenyen. Takács Gábor és Erdei Nóra bebizonyították, nem véletlenül lettek tavaly bajnokok, de az esélyesek közül nagyjából ott van mindenki az élbolyban. Sajnálom Tóth Dóri sérülését, ugyanakkor nagy örömmel tölt el fiatal dartsosaink jó produkciója” – értékelt a tavalyi szövetségi kapitány, Kövesdi Andrea. 

Az elmúlt időszakban a soft szakág újbóli felvirágzása tapasztalható a hazai dartséletben, és remélhetően a tendencia folytatódik – mondta a szakember.

A szakág múltjához tartozik, hogy a soft büszkélkedhet – az autóbalesetben sajnálatos módon korábban elhunyt – Meszes Norbert személyében az egyedüli magyar egyéni felnőtt világbajnokkal, és rajta kívül is sok felnőtt Európa-bajnokot adott a magyar dartsnak. Az utánpótláskorúak között tavaly Lakatos Gergely lett a kontinens legjobbja, míg előzőleg Czipó Vivien is nyert Eb-aranyat.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .