Nemzetközi profi kick-box bajnoki címet nyert Szegfi Zsanett

Nagyszerű győzelmet aratott Szegfi Zsanett a németországi Erdingben megrendezett profi ökölvívó és kick-box gálán. A rangos eseményen a Titán Kick-box Full-contact SE sportolója a helyiek kedvencét, a világbajnoki ezüstérmes Tatjana Obermeiert győzte le – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Az amatőrök között a full-contact szabályrendszerben Szegfi Zsanett az idén Európa-kupát nyert, míg a júniusi budapesti világkupán a harmadik helyen végzett az 52 kg-osok mezőnyében.

Eredményeinek köszönhetően a fiatal magyar tehetség meghívást kapott az erdingi gálára, ahol – a hazai közönség legnagyobb bánatára – bizonyította is képességeit: ötmenetes mérkőzésen megosztott pontozással múlta felül a város kiválóságát, Tatjana Obermeiert. Diadalával Szegfi Zsanett elnyerte a WAKO PRO német nemzetközi profi kick-box bajnoki címét.

„Kemény és küzdelmes mérkőzést vívott a két versenyző, aminek végén Zsani nyert, de a harcért gratuláció illeti mindkettőjüket” – számolt be róla edzője, Juhász Gábor, aki egyúttal a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke, valamint a full-contact szakág vezetője.

„Nagyon erős felkészülésen vagyunk túl, sok verseny volt az év során, és mindezek tapasztalatait sikerült most hasznosítani. A meccs után rengeteg gratulációt kaptunk a teljes nemzetközi kick-box szakmától. Nagyon magasan jegyzett világsztárt vert meg Zsanett. Most pedig folytatjuk a felkészülést, jön az Európai Egyetemi Játékok, ahol szintén full-contactban indulunk” – mondta Juhász Gábor.

A szakember hozzátette: az erdingi gála rangját az is jól mutatja, hogy profi ökölvívásban az ottani fő mérkőzés győztese lett a kihívója a világsztár Canelo Alvareznek.

Részletek

Futóhősök a Hősök terén

3220-an választották a futást a K&H mozdulj! futóesten

Dacolva a július eleji forrósággal, több ezren döntöttek úgy az ország 400 településéről, hogy részt vesznek a K&H mozdulj! futóesten. Az esemény rajt és cél területe a budapesti Hősök terén volt.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) információi szerint a legtöbben – több, mint ezren – a félmaratont teljesítették, igaz ennek a mezőnynek már nem kellett farkasszemet néznie a meleggel, hiszen kellemes szellős környezetben futhatta végig a távot a kivilágított fővárosban. Az útvonal érintette többek között az Andrássy utat, a Vajdahunyad várát, a Széchenyi fürdőt és a Műcsarnokot.

Több, mint ötszázan futottak öt kilométert, míg hatszázan –250 csapatot alkotva – választották a páros vagy trió versenyszámokat tíz kilométeren, illetve félmaratonon.

Huszonegy kilométeren a férfiaknál Gyenes Donát győzött (1 óra, 14 perc, 15 másodperc), megelőzve Zvekán Zsombort (1.18:11), harmadikként pedig az ukrán Petrus Olekszandr zárt (1.22:17).

A nőknél Tüttő Júlia (1.26:17), Vastag Fanni (1.36:24) és Matus Tóth Andrea (1.37:12) volt az első három sorrendje.

Az esemény a Fut a cég sorozatnak is része volt, összesen mintegy 450-en munkahelyüket képviselve futottak.

Olaszország budapesti nagykövete is ott volt a mezőnyben, Manuel Jacoangeli 10 kilométert teljesített. Dr. Hartyánszky István, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika profilvezető szívsebész szakorvosa hat olyan félmaraton triót szervezett, amelyben szívműtött és transzplantált gyógyult beteg futott orvosával az Egészségőr Kupa keretében.

A K&H mozdulj! futóestre való nevezéskor lehetőség volt már előzetesen jótékonykodni, a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány munkáját támogatták a futók. Az Alapítvány daganatos és leukémiás gyerekeknek és családjuknak segít.

Részletes eredmények itt találhatóak.

Részletek

Világjátékok 2022 – Karatés akklimatizáció

A karatésok New Yorkban akklimatizálódnak. Az idei Világjátékokra Hárspataki Gábor és Tadissi Martial ugyanis a tengerentúlon folytatja az edzéseket. 

„Minden rendben, megérkeztünk. A budapesti indulás 2 óra késéssel indult, de az NVESZ-iroda flottul reagált, átfoglalták a járatunkat a lehető legkorábbi következő járatra, így az eredeti időpontokhoz képest 3 órával később megérkeztünk New Yorkba. Keddig vagyunk itt, addig a már meglévő sportkapcsolatoknak köszönhetően tudtak nekünk napi edzéslehetőséget biztosítani” – mondta Tadissi Martial.

„A szakági sportszövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) igyekszik megteremteni a feltételeit annak, hogy az időzóna eltérés a versenyre teljesen kisimuljon, és a versenyzők a legjobbjukat tudják hozni.” – tette hozzá dr. Tahon Róbert sportági kísérő.

A nem olimpiai sportágak seregszemléje július 7-én kezdődik az egyesült államokbeli Birminghamben és 17-éig tart. A magyar színeket 17 sportágban 58 versenyző képviseli.

Részletek

Több ezer futó áll rajthoz hétvégén​​​​​​​

Olaszország budapesti nagykövete is rajthoz áll a hétvégi K&H mozdulj! futóesten. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) információi szerint Manuel Jacoangeli 10 kilométert teljesít az esti futáson.

A rendhagyó eseményen az indulók július 2-án veszik birtokukba az esti, illetve az éjszakai Budapestet. Manuel Jacoangeli korábban futott már BSI-rendezvényen. Tavaly 51 perc 31 másodperc alatt teljesítette a 10 kilométert.

A nagyköveten kívül több színész és művész is rajthoz áll a Hősök terén. A BSI tájékoztatása szerint eddig 3150 előnevezés érkezett, félmaratonra csaknem 1100-an készülnek. Az ország 400 települése képviselteti magát, a nevezők 52 százaléka pedig budapesti.

A legnépszerűbb táv a félmaraton, azt követi a 10 kilométer, amelyre csaknem kilencszázan neveztek, több mint ötszászan futnak öt kilométert, míg hatszázan –250 csapatot alkotva– választották a páros, vagy trió versenyszámokat tíz kilométeren, illetve félmaratonon. Az esemény a Fut a cég sorozatnak is része, összesen mintegy 450-en munkahelyüket képviselve futnak – ez a nevezők 15 százaléka. 

 

Bővebb információk az eseményről.

Részletek

Világjátékok 2022 – Pigniczki Fanni az olimpia után a Világjátékokon is bemutatkozhat

Pigniczki Fanni sporttörténelmet ír Birminghamben. Ő az első magyar ritmikus gimnasztikázó, aki olimpián és Világjátékokon is bemutatkozhat. A magyar versenyző a legutóbbi olimpián is indult, most pedig tagja a Világjátékok Magyar Csapatnak.

„Boldoggá tesz, hogy én lehetek az első a sportágamban, aki olimpián és Világjátékokon is részt vesz. Pedig nem volt egyszerű az utóbbira való felkészülés. Sérülés is hátráltatott, de a türelmem és a kitartásom győzött. Igyekszem a lehető legjobb formámat mutatni majd az Egyesült Államokban” – mondta Pigniczki, aki hozzátette: nem helyezésekben gondolkodik.

„Arra koncentrálok, hogy hibátlan gyakorlatokat mutassak be Birminghamben. Most csak ez motivál’ – jegyezte meg.

A nem olimpiai sportágak seregszemléje július 7-én kezdődik az egyesült államokbeli Birminghamben és 17-éig tart. A magyar színeket 17 sportágban 58 versenyző képviseli.

Részletek

A Világjátékokon induló Boros Petrát semmi sem tántoríthatta el a kick-boxtól

A ringen kívül is nem mindennapi küzdelmeken ment keresztül Boros Petra, aki sporttörténelmi szerephez jutott, amikor kiderült, hogy kick-boxban képviselheti Magyarországot az idei Világjátékokon. Néhány éve egy sérülés miatt szinte kilátástalanná vált számára az élsport, ennek ellenére ott lehet a július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő multisport eseményen – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

„Visszalépett az ukrán versenyző, te mehetsz helyette a Világjátékokra!” – az ágyán ült és olvasott, amikor edzője, Jároszkievicz Krisztián felhívta telefonon, és közölte a jó hírt. Rögtön minden kezében lévő tárgyat eldobott és csak annyit tudott kérdezni: „Ez most komoly?”. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy háromszor-négyszer is megerősítést kért, hogy nem csak kandikamerás viccről van szó. „Akkor megyünk, ugye?” – kérdezte Krisztián, mire Petra habozás nélkül rávágta: „Ha kezem, lábam törik, akkor is megyek.”

Boros Petra annakidején az édesanyjával kezdett el kick-boxolni, aki később az edzője is lett, így minden edzésbe 200 százalékot adott bele.

„Ha nem így tennék, figyelmeztetően nézne rám és jönne a büntetés. Az edzéseken én vagyok a gyerekek példaképe, és a legrutinosabb versenyző is. Nem tehetem meg, hogy lazsáljak” – jegyzi meg nevetve.

A ringbe is úgy lép be, hogy azt mondja magának, nyernie kell. Persze elkerülhetetlen egy-két vereség, ami érzelmileg megviseli, de miután kisírta magát, átgondolja a mérkőzés minden mozzanatát és keresi, hogy mit tudna javítani, hogy a következő meccs győzelemmel záruljon.

Sportolói karrierjét megnehezítette, hogy 2011-ben egy rosszul sikerült rúgás következtében keresztszalag-szakadást szenvedett. Az orvosok azt mondták neki, hogy ha olyan fiatalon megműtenék, az egyik lába rövidebb lenne. A műtét akkor még elmaradt, a kick-boxot azonban nem hagyta abba, négy-öt évig gyakorlatilag sérülten versenyzett. 2016 őszére viszont olyan súlyosak lettek fájdalmai, hogy már a lépcsőn se tudott felmenni anélkül, hogy ne ugrott volna ki a térde. A kétórás műtétből négyórás lett, és orvosa közölte vele, hogy aligha fog tudni újra versenyezni. Petra azonban határozottan kérte az orvost:

„Én jövőre a dobogón szeretnék állni a kick-box világversenyeken, és mindent megfogok tenni ezért. Úgyhogy, kérem, maga is tegyen meg mindent, hogy húsz évesen ne menjek a tepsibe egy térdműtét után” – fogalmazott akkor.

A Halker-Király Team sportolója a beavatkozás után kitartóan küzdött, hogy rendbe jöjjön és vissza tudott térni a kick-boxhoz. Sőt, ez annyira sikerült neki, hogy a jutalma – egy visszalépésnek, illetve a tavalyi vb-n való jó szereplésének köszönhetően – a Világjátékokon való részvétel lett. Jelenleg minden energiáját abba fekteti, hogy a nem olimpiai sportágak legrangosabb multisport eseményén dobogós helyezést érjen el, valamint, hogy kiélvezze a különleges lehetőség minden percét.

Boros Petra a K1 szabályrendszerben a nők 70 kg-os súlycsoportjában lép majd ringbe július 13-án Birminghamben, ahol a másik magyar kick-boxos induló az 52 kilós Pálfi Viktória lesz.

Részletek