Világjátékok 2022 – Skalpvadászat indul

A fallabdázóknál a magyar színeket három versenyző képviseli Birminghamben. A nőknél Chukwu Hannah és Szász Kincső, a férfiaknál pedig Farkas Balázs ragad ütőt a Világjátékokon. A csapatot erősíti sportvezetőként Krajcsák Márk is, aki aktív játékosként két Világjátékokon vett részt. Jelenleg a Magyar Squash (Fallabda) Szövetség alelnöke.

„Örömteli, hogy három játékos lesz ott magyar színekben. Szász Kincső tehetséges erdélyi játékos. Őt az édesapja is elkíséri az Egyesült Államokba, Kincsőt elsősorban ő fogja segíteni, de ha szükség van rám, akkor állok rendelkezésre. Hannah már többször bizonyított stabil TOP 100-as játékos. Balázs egy picit speciális eset. Vele több rangos hazai versenyen küzdöttünk egymás ellen” – mondta Krajcsák Márk, aki korábban volt a hazai szövetség elnöke, és anno a TOP 50-be is beverekedte magát.

Az alelnök természetesen szakmai segítséget is nyújt a játékosoknak. Volt példa többször is arra, hogy egy-egy világversenyen az ő rutinja, meglátása sikerre vezetett.

„Azzal lennék istenigazából elégedett, ha Balázs és Hannah is legalább egy skalpot begyűjtene. Ez azt jelenti, hogy náluknál magasabban jegyzett játékost legyőznének. Szurkolok természetesen Kincsőnek is, és ha kell segítség részemről, ott leszek.

Krajcsák Márk versenyzőként ott volt azon a Világjátékokon, ahol Magyarország először indított egységes csapatot. Ez 2005-ben Duisburgban volt, rá négy évre a kaohshiungi világversenyre is kijutott, ahol kilencedik lett, akárcsak négy évvel korábban Németországban. Afféle „magányos harcosként” évekig járta a világot, és részt vett a különböző rangos nemzetközi versenyeken. Legjobb világranglistás helyezése 2008 novemberében a 37. pozíció volt.

A birminghami Világjátékokat július 7. és 17. között rendezik meg. A magyar színeket 11 sportágban 57 sportoló képviseli.

Részletek

Gokart – A címvédő az összetett 2. helyéről folytatja az ob-t

Az összetett második helyről várja a folytatást Juráncsik Balázs. A címvédő gokartos legutóbb Ausztriában versenyzett.

A magyar bajnok az osztrák versenyen ötödik lett, így az összetett második helyről várja a folytatást.

„A hátrányom az éllovas mögött 12 pont. A következő viadalig folyamatos edzések vannak, és bízom abban, hogy a lehető legjobban sikerül a felkészülésem” – értékelt Juráncsik Balázs.

Az országos bajnoki sorozat következő versenye július közepén lesz.

Juráncsik Balázs több. mint hét éve versenyzik. 2021-ben licenszes versenyzőként megnyerte az országos bajnokságot. 

Részletek

Világjátékok 2022 – Spéth Norbert Bangkokban edzőtáborozik

Spéth Norbert Thaiföldön készül a Világjátékokra. A többszörös világbajnoki érmes muaythai-os a sportág őshazájában hangolódik a birminghami játékokra.

„Nem mindegy, hogy milyen ellenfelekkel készül az ember egy ilyen fontos megmérettetésre. A tervek szerint július elején érkezem haza Bangkokból, és rá pár napra már indulunk a Világjátékokra” – számolt be a játékok előtti feladatairól Spéth Norbert, aki nem az egyedüli magyar thai-boxos lesz a Világjátékokon. Az 57 fős Világjátékok Magyar Csapatban helyet kapott ugyanis Sándorfi Ajsa is.  

A négyévente megrendezendő multisport versenyt július 7. és 17. között rendezik meg az egyesül államokbeli Birminghamben. Az 57 fős magyar csapat 11 sportágban lesz érdekelt. 

Részletek

Rögbi – Sporttörténelmi siker kapujában a férfi válogatott

Sztárcsapatok a Rugby Europe Trophy 7’s budapesti állomásán. A Magyar Rögbi Szövetség információi szerint a férfi mezőnyben többek között az angol, az ír és wales-i válogatott is pályára lép a Budapest Rugby Centerben.

 

Pénteken 13 órától a nők kezdik meg a küzdelmeket. A magyarok itt a moldávokkal, a svédekkel és a portugálokkal kerültek egy kvartettbe, szombaton pedig a felső- és az alsóházi meccseket rendezik meg.

A férfi nemzeti csapat Wales, Horvátország és Dánia ellen lép pályára szombaton, vasárnap pedig a férfi helyosztókat bonyolítják le.

Ez lesz a kétfordulós Európa-bajnokság zárása. A zágrábi első kör után a nők kilencedik, a férfiak pedig a negyedik helyen állnak, amely sporttörténelminek számít, hiszen ha sikerül ezt a helyezést megtartani, akkor a dél-afrikai világbajnoki selejtezősorozat európai fordulójában ott lehet Magyarország.

Részletek

Világjátékok 2022 – Három érmet szerzett Kerstner Róbert

Kerstner Róbert egyre jobb formában van. A magyar szumós a Világjátékokra készül, és túl van az elutazás előtti utolsó versenyén.

A Milano Openen többek között amerikai, olasz, észt, egyiptomi, argentin és francia versenyzők indultak, Kerstner két ezüstöt és egy bronzérmet szerzett. Az open kategóriában és csapatban lett ezüstérmes, míg súlycsoportjában, a +115 kilósok között harmadik lett.

„Úgy érzem, hogy egyre jobb formába kerülök. A milanói verseny volt az utolsó megmérettetésem. Innentől folyamatos edzés következik, és már ott leszünk hamarosan a kiutazás előtt” – értékelt Kerstner Róbert, aki világbajnoki bronzérmével szerzett Világjátékok-kvótát.

Az idei Világjátékokat az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg július 7. és 17. között. A Világjátékok Magyar Csapatot 11 sportág 57 versenyzője alkotja. A szumósok július 6-án utaznak Amerikába. Kerstneren kívül Nemes Dávid edzőként, Szakály László pedig bíróként vesz részt a multisport versenyen.

Részletek

Két magyar csúcs dőlt meg a medencés apnea-világbajnokságon

Befejeződött a Belgrádban megrendezett medencés apnea-világbajnokság. A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint  Marton Balázs, Bagó Marcell és Sopronyi András alkotta a magyar küldöttséget.

Két országos rekord dőlt meg Szerbiában. Az egyik csúcsot páros uszonyos versenyszámban (dinamikus apnea bifinnel) Sopronyi András érte el 200 métert teljesítve. A másik rekordot Bagó Marcell jegyzi, aki a dinamikus apnea monofinnel kategóriában 190.8 méterig jutott. Sopronyi előbbi számban végül 14., Bagó a 27. helyen zárt.

A Magyar Búvár Szakszövetség idén meghirdette „A búvárok csúcsra törnek” programját. A szövetséghez tartozó egyes szakágakban ugyanis idén rangos nemzetközi versenyeket rendeznek. Lesz többek között uszonyosúszó-világbajnokság, Világjátékok és tájékozódási búvár Európa-bajnokság. A következő, a búvársportot érintő világversenyt a lengyelországi Poznanban rendezik meg, ahol junior uszonyosúszó Európa-bajnokság lesz.

 

Eredmények a medencés apnea-világbajnokságon:

        Dinamikus apnea uszony nélküli kategória

Sopronyi András 8. hely

Bagó Marcell 17.

Marton Balázs 31.

–        Dinamikus apnea bifinnel versenyszám

Sopronyi András 14. (országos csúcs)

Bagó Marcell 26.

Marton Balázs 34.

 

–        Statikus apnea versenyszám

Bagó Marcell 12.

Marton Balázs 20.

–        Dinamikus apnea monofinnel

Bagó Marcell 27. (országos csúcs, 190.8 m)

Marton Balázs 44.

Részletek

Világjátékok 2022 – Sárközy Zsófia képviseli a magyar színeket tájfutásban

Városi, és erdei futam is lesz a birminghami Világjátékokon a tájfutóknál. Ebben a sportágban a magyar színeket egy versenyző képviseli.

Sárközy Zsófia a Tabáni Spartacus SKE versenyzője. Juniorként szerzett világbajnoki ezüstöt is, felnőttként vb 11., Eb 12. helyezett.

„A felkészülés finisében vagyunk. Bízom benne, hogy a formaidőzítés jól sikerül, és a lehető legjobbat tudom nyújtani Birminghamben. A városi pálya központja egy egyetemi campuson lesz, de lesz erdei pálya is.” – mondta a magyar versenyző.

A Világjátékokon 11 sportágban 57 magyar sportoló indul. Az egyesült államokbeli Birminghamben július 7-én kezdődnek a versenyek és 17-éig tartanak. 

Részletek

Kezdődik a szabadtüdős búvárúszó-vb!

Háromfős magyar csapat vesz részt az idei szabadtüdős búvárúszó-világbajnokságon. A világversenynek Belgrád ad otthont. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint Márton Balázs, Bagó Marcell és Sopronyi András alkotja a magyar csapatot. A világbajnokság vasárnap az uszony nélküli versenyszámmal kezdődik.

Sopronyi András elmondta: szombat este rendezték meg a vb megnyitóját. „Túl vagyunk a nyitányon, sikeres felkészülés van mögöttünk, és bizonyítani szeretnénk” – nyilatkozta a válogatott búvárúszó.

Az apnea a szabadtüdős búvárkodás egyik változata, ahol nem a gyorsaság a meghatározó, hanem az, hogy a versenyző egy levegővétellel milyen eredményre képes. Számos versenyt rendeznek ebben a szakágban, melyek közül néhányat medencében, a többségét viszont tengerben bonyolítják le.

A Magyar Búvár Szakszövetség idén meghirdette „ A búvárok csúcsra törnek” programját. A szövetséghez tartozó egyes szakágakban ugyanis idén rangos nemzetközi versenyeket rendeznek. Lesz többek között uszonyosúszó-világbajnokság, Világjátékok és tájékozódási búvár Európa-bajnokság.  

Részletek

Teqball – A Bányik-Blázsovics duó győzött Debrecenben

Folytatódott a MOL Országos Teqball Bajnokság. Debrecenben a felsőházi döntőt a Bányik Csaba, Blázsovics Ádám duó nyerte meg. Az ezüstérmet a Szegedi Zalán, Dombai Gergő páros szerezte meg, megelőzve a Pál Zoltán, Bajor Gábor kettőst. Érdekesség, hogy mindhárom dobogós páros a Phoenix-et erősíti.

Az alsóházi küzdelmeket az Odnoga Mátyás és Forgács Bence egység nyerte meg. Az ezüstöt itt a Katz Balázs, Velkey Balázs duó gyűjtötte be, a harmadik helyen pedig Borbély Patrik és Levik Boldizsár zárt.

Részletek

Rali Eb – 10. lett a Herczig-Bacigál kettős Lengyelországban

A rali Eb lengyel állomásán a Herczig Norbert, Bacigál Igor kettős a 10. helyen zárt.

Szombaton a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria kettőse biztató időeredményeket produkált. A csapat információi szerint a gumiválasztásnál voltak kisebb pontatlanságok, de mindezt kompenzálni tudták a tempóval. A duó aztán egy perces büntetést kapott.

„Az egyik gyorsasági után az egyik sportbíró és Bacigál Igor között félreértésből fakadó kommunikációs probléma eredményezett egy 1 perces büntetést.” – nyilatkozott az első nap után Herczig Norbert.

A zárónapon jó versenyzéssel a magyar páros felzárkózott a 10. helyre.

„Kicsit nehéz értékelni egy olyan versenyt, amelyen úgy éreztem, hogy visszataláltunk magunkhoz vasárnap, jó időket mentünk, sajnos az eredmény nem tükrözi mindezt.” – összegzett a pilóta.

 

Részletek