Egy magyar a Világjátékok All Star-ban!

Egy magyar sportoló is bekerült a Világjátékok elmúlt 40 évének legjobbjai közé. Kanyó Dénes búvárúszó ugyanis helyet kapott a TOP 24-ben. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) honlapján január 8 és február 8 között minden nap (!) lehet szavazni. Az első körben – január 20-ig – kialakul a legjobb 10-es mezőny, utána pedig a TOP 10-ben lévőkre lehet voksolni.

A legjobb 24 versenyzőt az egyes sportágak nemzetközi szövetségei választották ki, így Kanyó Dénes listára kerülése egyben sportdiplomáciai sikerként is elkönyvelhető.

„Hatalmas megtiszteltetés ez számomra, és úgy gondolom, hogy ez egyben a magyar búvársport, és a hazai sport dicsősége is” – mondta Kanyó Dénes, aki 1997-ben szerepelt először Világjátékokon. Akkor, Lahtiban egy váltóban szerzett ezüstéremmel zárt. 2009-ben Kaohsiungban is dobogóra állt, miután bronzérmes lett, sportpályáját pedig 41 évesen, Wrocławban koronázta meg, amikor aranyérmes lett 2017-ben. Kanyó 2013-ban is ott volt a játékokon, amikor két negyedik helyezéssel zárt.

A szegedi élsportoló mindezek mellett többször nyert világ- és Európa-bajnokságon érmet, mind a mai napig versenyezik, az eredményeken túl ezt az életpályát ismerte el az IWGA azzal, hogy beválogatta az All Star-ba.

A Világjátékokat az olimpiákhoz hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig a nyári játékok utáni évben. Az olimpián kívüli sportágak seregszemléje – a tokiói halasztás miatt – legközelebb 2022-ben lesz az egyesült államokbeli Birminghamben.

Kanyó Dénesre itt lehet szavazni: https://www.theworldgames.org/awards/The-World-Games-Greatest-Athlete-of-All-Time-81

Részletek

Kovács Bálint csapatfőnöke szerint “ütőkártya” a tervezett MotoGP-pálya

Kelemen Krisztián, a Kovács Bálintot is menedzselő H-Moto Team tulajdonos-csapatfőnöke “igazi ütőkártyaként” tekint a tervezett magyarországi MotoGP-pályára, és reményei szerint a hazai gyorsaságimotoros világbajnoki futamon már magyar versenyző is rajthoz állhat.

“Vannak tehetségeink, mint minden más nemzetnek, és őszintén remélem, hogy a döntéshozók okosan játsszák ki az ászainkat, így ha a királykategóriában még nem, de a Moto GP valamelyik géposztályában már lesz magyar versenyző a hazai futamon” – idézte a csapat közleménye a sportvezetőt, aki attól is nagy előrelépést vár, ha a hazai motorsport utánpótlás-fejlesztésével kapcsolatos tervek részletekben, vagy egészben megvalósulnak.

“Az eddigiekhez képest mindenképp pénz kerül a rendszerbe, ami mindenkinek segíti majd az életét. Bálintra komoly szerep hárul a jövő építésében, mert fiatal, tehetséges, sikeres versenyző, nem mellesleg jó tanuló és megvan benne az empátia a tudása átadásához” – mondta Kelemen Krisztián.

A tulajdonos-csapatfőnök szerint 19 esztendős versenyzője követendő példa lehet mindenki számára: “leraktunk egy viszonyítási alapot 12 éves kora óta, ehhez lehet a teljesítményeket mérni, és már eddig is úgy tartottam, hogy amit ő a pályán kimotorozott, azt annak, aki jobb akar lenni nála, meg kell tudnia javítani”.

Kovács Bálint tavaly az Alpok-Adria Bajnokság csonka szezonjában a superbike géposztály élén zárt, a cseh bajnokságban második lett, az idény végén pedig bemutatkozott a Spanyol Superbike Bajnokságban, melynek Jerezben rendezett utolsó fordulójában mindkét futamon másodikként végzett az Open 1000 géposztályban.

“Egyetlen versenyző sem lehet sikeres, ha nincs mögötte egy csapat. Bálint esetében például hat-nyolc ember dolgozik minden nap a saját területén azért, hogy a sportoló fejlődjön. Ennek az energiának, ha jó a versenyző, a köridőn és a sikerességen is meg kell látszódnia” – nyilatkozta Kelemen Krisztián.

A H-Moto Team csapatfőnöke elmondta, az idei évben a cseh New2Project új építésű Yamaha R1-esével szeretnék indítani Kovácsot a Spanyol Superbike Bajnokságban, valamint a hosszútávú világbajnokság (EWC) egyik élcsapatával tárgyalnak az egész éves szereplésről.

Szerző: 

(Fotó: -a-)

Részletek

Versenyzőként és edzőként is az olimpiára gondol az év kick-boxosa

Az egész világot meg akarta hódítani 2020-ban, de közbeszólt a koronavírus, mégsem adta fel a terveit Veres Alex. A 27 éves bunyós fejében korábban még az is megfordult, hogy abbahagyja a versenysportot, de tavalyi eredményeivel elnyerte az év legjobb férfi kick-boxosa címet – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A 2020-as évben alig volt vesztes meccse Veres Alexnek, aki a nemzetközi versenyek tavaszi leállításáig közel tucatnyi érmet zsebelt be Európa különböző pontjain. Bár ambíciói nem hagytak alább, a pointfighting szakág klasszisa nem is gondolt arra, hogy a szövetség a koronavírustól terhelt évben is megválasztja a sportág legjobbjait.

„Meglepetés számomra a cím, és nagyon örülök neki. Soha nem voltam még olyan jó formában, mint a lezárások előtt, úgy éreztem, én vagyok az egyik legjobb a világon, és mindent meg tudtam volna csinálni. Az Európa-bajnokságon szerettem volna kvalifikálni a Világjátékokra, és tervben volt többek között egy amerikai verseny is.”

A pandémiát megelőzően megtartott versenyek közül a Watford Open volt az egyik legemlékezetesebb a csepeli sportoló számára, aki négy aranyat hozott el Angliából, megnyerve az összes számot, amelyben elindult.

„Két külön súlycsoportban is győztem, a csapatversenyben is mi lettünk a bajnokok, és a nyílt kategóriában is első lettem. Emlékezetes verseny volt. Reggel kezdtem, és este 9-10 óra felé végeztem, még jó, hogy nem alólam szedték ki a tatamit a szervezők, akik már mentek volna haza. Annyira elfáradtam, hogy este elaludtam a stadionban egy széken” – mesélte a világ- és Európa-bajnok kick-boxos.

A Halker-Király Team sportolójának tavaly év közben sokszor eszébe jutott, hogy éppen milyen versenyen lenne aznap, de ezek hiányában sem pihent: rendszeresen edzett, tartotta a súlyát, és sportága olimpiai ambíciói lebegtek a szeme előtt. Közvetett módon edzőként is ezért dolgozott, hiszen az utánpótlás-nevelésben is tevékenykedik civil munkája mellett, reggel 5-kor kezdve és este 8-kor befejezve a napokat.

„Jó lett volna 2020-ban is minél több bajnoki címet nyerni Magyarországnak, különösen most, hogy a kick-box az olimpia kapujában van. Igaz, hogy én már 35 éves lennék, amikor először a versenyprogramba kerülhetünk 2028-ban, és nem biztos, hogy szívesen bunyóznék 18-20 évesekkel. Viszont a tanítványaim pont jó korban lesznek akkor, és mivel nagyon ügyes és okos gyerekek, nekik jó esélyük lehet egy olimpián részt venni. Annyit mindenképpen jó lenne majd elmondani, hogy azok között voltam, akik folyamatosan taposták az utat a következő generációknak. Ezért az idén is meg kell újulnom, és versenyzőként ugyanúgy meg akarok nyerni mindent, mint ahogy eddig” – fogalmazott 2020 legjobb kick-boxosának választott Veres Alex.

Részletek

Elhunyt Rónaszéki András

Életének 71. évében elhunyt Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. A sportvezető rövid és súlyos betegség után halt meg, adta hírül a Magyar Erőemelő Szövetség.

Rónaszéki András 1950-ben született, 1968 óta foglalkozott az erőemeléssel, 1969-ben volt az első versenye, 1978-ban versenyzett utoljára. Az első nemzetközi bíráskodására 1993-ban Pozsonyban került sor. Nemzetközi első osztályú bíróként hatalmas elismertséget szerzett a nemzetközi, és az európai szövetség köreiben egyaránt. A Magyar Erőemelő Szövetség 1996. február 25-én alakult, első elnökének Rónaszéki Andrást választották, aki azóta is betöltötte a tisztséget. Rónaszéki András áldozatos munkája révén alakultak ki a Magyar Erőemelő Szövetség működésének feltételei. A 2014. évtől kezdve lehetővé tette a para-fekvenyomó szakág csatlakozását a Magyar Erőemelő Szövetséghez. Irányítása alatt 129 világ- és Európa-bajnoki címet nyertek a magyar sportolók. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent a teljes erőemelő közösség számára. Rónaszéki Andrást a Magyar Erőemelő Szövetség saját halottjának tekinti.

Részletek