Országos Kék-Kör rekord – Csutka István 57 nap alatt teljesítette a távot!

Fantasztikus túra rekord! Csutka István, alias Camino Steve 57 nap alatt teljesítette – gyalogosan – az Országos Kék-Kört. Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonala az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát foglalja magában.

Csutka István augusztus 13-án indult útnak Hűvösvölgyből, és 57 nap elteltével ugyanoda érkezett meg, ahol barátok, túratársak fogadták. „Az volt a célom ezzel a túrával, hogy felhívjam a figyelmet a hosszú távú túrázás szépségeire, ebben a rendhagyó évben a hazai túrázás fontosságára. Tudomásom szerint Domszky Zoltán tartotta a gyalogos csúcsot 67 nappal, ezen most sikerült faragni” – mondta Csutka István, aki hosszútávú túrázó, színművész, és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház korábbi igazgatója.

„45 és fél kilométert gyalogoltam naponta átlagosan. Persze a számok mellé érdemes odaképzelni a szintkülönbségeket is. Az elmúlt öt évben többek között Grönlandon, Korzikán és az Amerikai Egyesült Államokban túráztam,  például az Appalachian Trailt, a Pacific Crest Trail Mojave sivatagon átívelő szakaszát is teljesítettem. 2020-ban, amikor a járvány miatt minden területen elsősorban a hazai dolgok kerültek előtérbe, arra is fel szerettem volna hívni a figyelmet, hogy miért fontos megtanulnunk harmóniában élni a természettel” – tette hozzá Csutka István, aki az elmúlt 57 nap alatt közel 2600 kilométert teljesített.

 

Részletek

Kezdetét vette az Európa-bajnokság!

Egy 15. és egy 8. helyezéssel kezdte az Európa-bajnokságot Érdi Mária. A lengyelországi Gdanskban zajló kontinensbajnokság első napján 10-15 csomós szélben ültek hajóba Európa legjobbjai.

A magyar vitorlásversenyző – a leser radial hajóosztályban – a több mint 100 hajót felvonultató mezőnyben az első futamot egy sárga lapos figyelmeztetéssel kezdte, majd nyolcadikként végzett a második futamon. „Sajnos nyitásként a sárga lap miatt sok értékes helyet buktam, így az összetett 20. helyéről várom a pénteki folytatást. Bízom a jobb folytatásban.” – mondta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a tokiói olimpiára.

Az első nap után a dán Anne-Marie Rindom vezet a norvég Line Flem Host és a holland Marit Bouwmeester előtt. 

Részletek

Sikeres sárkányhajó fesztivál és MEFOB zajlott Győrben

Az elmúlt hétvégén Győr ismét a sárkányhajózás központja volt. Pénteken délelőtt a már hagyományos Nebuló Kupa futamaira került sor, délután az Egyetemi Regatta 2020, azaz a MEFOB került megrendezésre, szombaton pedig a Győri Sárkányhajó Fesztivál zajlott az Aranypart kettőn.

Az Aranypart már jól bejáratott sárkányhajós versenyhelyszín, több, mint tíz éve rendeznek ott versenyeket. Idén a győri MEFOB volt az egyetemista sárkányhajósok legnagyobb versenye. A szervezők legnagyobb örömére hat egyetemről érkeztek versenyzők: a BCE, az ELTE, a TE, a PTE, a SZIE és a házigazda SZE sárkányhajósai.

A 200 méteres sprintversenyben két előfutamot rendeztek, amelyekből a győztesek és az utánuk legjobb időt teljesítő csapat jutott be a döntőbe. A többieknek sem lehetett okuk panaszra, hiszen a B-döntőben ők is újra vízre szállhattak. A döntőben a PTE, az SZE és a TE hajói sorakoztak fel a rajtnál, hogy aztán egy fantasztikusan izgalmas versenyt fussanak! A pécsiek mindössze 40 századmásodperccel előzték meg a Testnevelési Egyetem hajóját, akik mögött 1 másodperccel érkeztek be a helyi Széchenyi István Egyetem hallgatói. A kisdöntőt az ELTE magabiztosan nyerte, mögötte a BCE, majd a SZIE egysége ért célba.

A maratoni, 2000 méteres távon az volt az igazi kérdés, hogy ki bírja jobban erővel, hiszen a korábbi futamokban már sok energiát használtak el a versenyzők. Végül az első három helyezett itt is a 200 méteres döntő résztvevői közül került ki, csak immár a Testnevelési Egyetem hallgatói bírták jobban, a pécsiek pedig másodikként értek célba. Az SZE csapata második bronzérmét szerezte meg, míg a 4-5-6. helyeken ismét ELTE, BCE, SZIE volt a sorrend.

“Nagy dolog, hogy a koronavírus járvány ellenére hat egyetem is elindult a versenyen. Ez is nagy örömünkre szolgál, miként az is, hogy kimondottan színvonalas verseny alakult ki, jól felkészült, erős csapatok mérték össze a tudásukat” – értékelte az eseményt Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

Részletek

Március után ismét volt hivatalos kick-box verseny

Hét hónapos leállás után először rendeztek hivatalos kick-box versenyt a hétvégén Magyarországon. A Nádudvaron szombaton és vasárnap lebonyolított felkészülési viadalon szombaton 125-en, vasárnap pedig több mint 200-an léptek tatamira. A verseny szigorú járványügyi előírások mellett zajlott le, a visszajelzések pedig megerősítették abban a szándékukban a sportág vezetőit, hogy megrendezzék az országos bajnoki döntőket is – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A nádudvari esemény a négy tatamis szabályrendszer – a pointfighting, a light-contact, a kick-light és a formagyakorlat – kick-boxosainak adott lehetőséget arra, hogy a koronavírus járvány miatti hosszú kényszerszünetet követően újra megmutathassák tudásukat.

Galambos Péter MKBSZ-elnök elmondása szerint némileg kevesebben jöttek el a versenyre, mint ahányan előzetesen neveztek, de a megjelentek valamennyien – különösen a legifjabb korosztályok képviselői – nagyon örültek annak, hogy újra versenyezhetnek. A sportvezető Galambos Péter hozzátette: roppant komolyan vették a járványügyi szabályok betartását, és eleve a maximális biztonság miatt húzták szét a programot a szokásos egynaposról kétnaposra

„Mindenkinek, aki belépett a sportcsarnokba, ellenőriztük a testhőmérsékletét, az indulóknak pedig aláírásukkal kellett igazolniuk, hogy nem covid-fertőzöttek. Utóbbi a kiskorúaknál az őket kísérő szülő írta alá, de az is jellemző a biztonsági intézkedésekre, hogy minden fiatal csak egy kísérővel jöhetett. Számos helyen voltak kézfertőtlenítő pontok, a nézőtéren kötelező volt a maszk viselése, miként a bírók is abban bíráskodtak, így leginkább csak az éppen versenyzőkön nem volt maszk. Különösen jó volt látni, hogy mennyire fegyelmezett és együttműködő volt mindenki a szabályok betartásában.”

Galambos Péter elmondta: a szövetség vezetése még a nyár folyamán elkészítette az őszi versenynaptár tervezetet, amelyben – az elmaradt világversenyek és más nagy nemzetközi versenyek hiányában – a csúcspontokat az október-novemberi országos bajnoki döntők jelentik. Ezeket megelőzően amolyan pilot versenyként tekintettek a nádudvari eseményre.

„Az elmúlt hónapokban a szövetség minden igyekezete arra irányult, hogy a sportágunkat úgymond a víz felszíne fölött tartsuk. Ezt szolgálta a nádudvari verseny is, és a tapasztaltak fényében kijelenthetem: jól tettük, hogy megrendeztük. Megerősítést kaptunk ugyanis abban a tekintetben, hogy szükség van a versenyekre. Így aztán amennyiben a járványvédelmi intézkedések lehetővé teszik, mindent meg fogunk tenni azért, hogy lebonyolítsuk az ob-döntőket is” – nyilatkozta Galambos Péter.

Részletek

TáncSport – Bajnokavatás után jön a Dancing with the Stars és az olimpia

Szombathelyen avattak bajnokokat táncsportban. A sportágban pozitív változásokra készülnek a Dancing with the Stars hatására, közben zajlik a breaktánc olimpiai előkészítése is.

Andrea Silvestri és Váradi Martina idén is megnyerte a Latintáncok Magyar Bajnokságát. A világranglista negyedik helyezett magyar páros a szombathelyi versenyen a Miha Zerjav, Karcagi Laura párost, és a Hidi Balázs, Kis Violetta duót megelőzve végzett az élen.

Zsámboki Marcell szerint a tánc, a táncoktatás új erőre kaphat az ősz folyamán. „Nemcsak a táncsportot, hanem az egész sportvilágot leállította a koronavírus. Hagyományosan mi is tavaszra terveztük a magyar bajnokságot, de aztán halasztottunk. Sokat várok ettől az ősztől, hiszen a TV2-n elindul a Dancing with the Stars. A produkció mindenhol a világon pozitívan hatott a táncsportra.” – kezdte a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSz) elnöke.

„A magyar bajnokság jó volt egy kis számvetésre is. 20 kategóriában avattunk bajnokot, az elmúlt időszak kimagasló teljesítményeit díjakkal ismertük el. A koronavírus miatti leállást kihasználva pedig kidolgoztuk a harmadik szakágnak, az autentikus, modern és divattánc szakágnak a versenyrendszerét.” – tette hozzá az elnök, aki kiemelte: a szövetség költségvetése az elmúlt időszakban is stabil volt, és közben a szövetségnek ötkarikás feladatai is adódtak.

„Köztudott, hogy a breaktánc ott lesz a 2024-es párizsi olimpián. Éppen ezért egy tárgyalássorozat veszi kezdetét, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottsággal folytatunk, a cél pedig az, hogy a lehető legjobban pozícionálni tudjuk a breaket.” – mondta Zsámboki Marcell.

fotó: https://www.facebook.com/andsilv18

2020-as bajnokok, a tanchirek.info információi alapján:

Felnőtt Latin Magyar bajnokság

Andrea Silvestri, Váradi Martina

Ifjúsági Latin Magyar bajnokság:

Kohon Patrik, Gál Dalma

Profi Latin Magyar bajnokság:

Süttő Roland, Tombácz Anikó

Profi Standard Magyar bajnokság:

Schwarz Péter, Lengyel Helga

Felnőtt Standard Magyar bajnokság:

Fodor Norbert Csanád, Vaszi Réka Beáta

Junior II. Latin Magyar bajnokság:

Tóth István Aramisz, Lilly Cantineau

Senior I. Standard Magyar bajnokság:

Kemény Tamás, Princz Nóra

Senior II. Standard Magyar bajnokság:

Németh Tamás Dr., Liszt Judit

Senior III. Standard Magyar bajnokság:

Kránicz József, Dobó Erika

Senior IV. Standard Magyar bajnokság:

Bánfi Antal, Salgó Mariann Ágnes Dr.

Ifjúsági Standard Magyar bajnokság:

 Kohon Patrik, Gál Dalma

Junior II. Standard Magyar bajnokság:

Balázs Dominik, Kondacs Jázmin Bíborka

Senior I. Latin:

Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia

Senior III. Latin:

Berta Mihály, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi

Senior IV. Latin:

Dóka Tamás Zoltán, Nemesné Csáki Mária Ilona,

Junior I. Latin:

Kosztolányi Elek, Bartók Laura

Junior I. Standard:

Kosztolányi Elek, Bartók Laura

Gyerek Latin:

Halmóczki Márk, Tran Ngoc Quynh Anh

Gyerek Standard:

Lepsényi Gábor, Faludi Olívia Zita

Formációs Magyar Bajnokság:

Felnőtt Latin A liga:

Gála TE

Felnőtt Standard A Liga:

Sárréti TSE

Felnőtt Latin B liga:

Savaria TSE B csapat

Junior Latin A liga:

Gála TE Dream

Junior Standard A liga:

Lorigo TSE

Felnőtt Latin Lányformáció:

Ametiszt TSE A csapat

Junior Latin Lányformáció:

Ametiszt TSE B csapat

Junior Standard Lányformáció:

Ametiszt TSE

Részletek

Isten éltesse a szkanderosokat!

Ünnepeltek a szkanderosok! A Magyar Szkander Szövetség idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját.

A sportág vezetői ebből az alkalomból ünnepi elnökségi ülést tartottak. A sopronkövesdi esemény után Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta: nem ilyen ünnepre készültek eredetileg, de fontosnak tartja, hogy egy ilyen jeles évfordulóról megemlékezzenek.

„Az volt a tervünk, hogy az idei Európa-bajnokságon, a kontinens legjobbjai körében ünneplünk majd. Azt az Eb-t Balatonfüreden rendeztük volna meg, de a COVID-19 közbeszólt.” – mondta Csabai Attila, aki a Világszövetség és az európai szövetség alelnöke is egyben.

Sopronkövesden edzőtábort is tartottak, valamint egy kisebb versenyt is lebonyolítottak.

Részletek

Ötödikek lettek Herczigék Portugáliában!

Nagyszerű eredménnyel zárta az idei 3. futamot a Rally Európa Bajnokságon a MOL Racing Team csapata, Herczig Norbert és Ferenc Ramón, akik az 5. helyet szerezték meg. Az Azori-szigetek Rallye helyett, idén Rallye Fafe Montelongo-t rendeztek, ahol egészen szélsőséges időjárás várta a résztvevőket.

„Szélsőséges időjárás volt egész hétvégén, az egyik szakaszon csontszáraz volt minden, a másikon szakadt az eső, pár szakasszal később megismétlődött mindez csak fordítva, de volt olyan is, hogy száraz körülmények között rajtoltunk, de pár kilométer múlva már ömlő esőben autóztunk, így a gumi választásnál senki sem tudott okos lenni, orosz rulett volt az egész.” – kezdte Herczig Norbert.

„Ilyen körülmények között még soha sem versenyeztünk, így viszont most rengeteg tapasztalatot szereztünk, azt hiszem ez jó kis felkészülés volt a novemberi, Magyarországi EB futamra. Legalább tízszer cseréltünk kerekeket Ramónnal a gyorsasági szakaszok között, a változó körülmények miatt, de így most már ebben is profik vagyunk.”- tette hozzá mosolyogva a pilóta.

„Nagyon örülök a helyezésnek és hogy végig az élmezőnnyel tudtunk versenyezni, talán egy hellyel végezhettünk volna még előrébb, de az egyik szakaszon volt egy kis műszaki gondunk.”- fejezte be a Volkswagen Polo GTI R5 pilótája.

Részletek

Tizennegyedszerre is NN Ultrabalaton!

A 2020. évi NN Ultrabalaton már 2019-ben megdöntötte az első „leget”, méghozzá egy hat perces eredménnyel. Ennyi kellett ahhoz, hogy telt házas legyen a XIV. NN Ultrabalaton; ami azt jelenti, hogy több, mint 15 ezer ember akar részese lenni Magyarország egyik legkedveltebb tömegsport rendezvényének.

A verseny történetében először az egyéni ultrafutók nagyobb figyelmet kaptak, a szervezők ezzel szerették volna még jobban felhívni a figyelmet az emberfeletti teljesítményükre. Futásukkor gyakorlatilag csak ők voltak kint a távon, amely esetükben 222 kilométer volt (a csapatok távja 2020-ban 215 kilométeres volt). Ugyancsak először volt rekordhosszú rajtoltatás, hiszen 14 órán keresztül indultak az egyes csapatok a szombati napon

„Amennyiben ez a rendszer tetszést arat, akkor a lebonyolítás a jövőben is maradni fog. Mi maximálisan hiszünk abban, hogy a sportélményt csak közösen – szervezők és sportolók – tudjuk megteremteni és átélni. A visszamondások ellenére 13 ezer feletti létszám jött össze idén, ez jól jelzi, hogy a járványhelyzet ellenére egyre többen sportolnak. Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen eseményekkel felhívjuk a figyelmet a rendszeres sportolás, és az egészséges életmód fontosságára.” – nyilatkozta a záróünnepség után Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton főszervezője.

Az időjárás több arcát is megmutatta a hétvégén: az októberi napsütés mellett viharos éjszakával is meg kellett küzdeniük a futóknak, akik Balatonfüreden sportszakmai EXPÓ-n készülhettek a nagy futásra, és a célba érkezés után ki is kapcsolódhattak.

Idén nem voltak egyszer használatos műanyag poharak a frissítő pontokon. A verseny előtti tésztapartin pedig újrahasznosítható papír étkészletet használtak az indulók – mindezekkel megvalósult az első 10 ezer feletti létszámú legzöldebb európai futóverseny.

 

TELJES EREDMÉNYEK IDE KATTINTVA

 

Az idei verseny ultratávjának nyertesei:

3 fős csapat               

Női                  

1.Shero Power  18:06:54

2. Sailor Moon  19:26:33

3. Hármashangzat        21:46:10

Férfi                

1. NEVER GIVE UP      16:53:30

2. #elkenjük      17:19:45

3. 2D1F            17:31:03

 

2 fős csapat               

Nő                  

1. WakeUpAndRun       18:59:03

2. ISSIMO DUO by Csécsei Team        20:19:30

3. SETE           20:42:44

Férfi                

1. Negatív Split 18:24:52

2. Holnapra megszépül 20:40:07

3. Lóri&Alma    20:50:34

 

Egyéni            

Nő                  

1. MARÁZ ZSUZSANNA           21:58:02

2. PATRYCJA BEREZNOWSKA           23:27:09

3. CSÁKÁNY KRISZTINA         27:57:43

Férfi                

1. BÓDIS TAMÁS         19:08:14

2. CSÉCSEI ZOLTÁN   19:20:53

3. BEDA SZABOLCS    21:23:10

                       

Abszolút győztes                   

BÓDIS TAMÁS 19:08:14

Részletek

Orosz rulett Portugáliában!

Kaotikus kilenc gyorsaságin van túl a rali Európa-bajnokság mezőnye. Az Azori-szigetek Rallye helyett a Rallye Fafe Montelongót emelték be a versenynaptárba, ahol a Herczig Norbert, Ferenc Ramón (MOL Racing Team) duó az ötödik helyen fejezte be a szombatot.

„Annyira kaotikus volt az egész, de úgy gondolom, hogy jól alkalmazkodtunk mindenhez, Ramónnal pedig jól együttműködtünk. Szélsőséges időjárás volt egész nap. Volt olyan, hogy az egyik szakaszon csontszáraz volt minden, egy picit később szakadt az eső. Pár szakasszal később megismétlődött mindez, csak fordítva. A gumiválasztásnál istenigazából senki sem tudott okos lenni – orosz rulett volt az egész…” – összegzett szombat este Herczig Norbert, aki hozzátette: összességében elégedettek, és nagyon várják a folytatást.

„Ez a versenynap megmutatta a rali minden szépségét egy olyan mezőnyben, amelyben a nagymenők mind indultak” – tette hozzá a Volkswagen Polo GTI R5 pilótája.

Vasárnap további kilenc gyorsaságival zárul a Rallye Fafe Montelongo.

Részletek

NN Ultrabalaton – Bódis Tamás és Maráz Zsuzsanna győzött!

Sporttörténelmi siker az NN Ultrabalatonon! Bódis Tamás a rangos ultrafutó verseny történetében először a férfiak mezőnyében megvédte címét. A nőknél Maráz Zsuzsanna volt a leggyorsabb, ő a nőknél negyedszer lett Ultrabalaton-győztes.

Bódis 19 óra 8 perc 14 másodperc alatt futotta körbe a Balatont, míg Maráz Zsuzsanna 21:58:02 óra alatt ért célba.

Maráz Zsuzsanna sorozata több, mint tekintélyt parancsoló, hiszen eddig négy alkalommal indult az Ub-n, és ahányszor elindult, győzött.

Ez volt immár a 14. NN Ultrabalaton, amely amellett, hogy Közép-Európa leghosszabb futóversenye, Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye is az ország egyik ékköve, a Balaton körül. A sportesemény népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy 15 ezren húztak futócipőt. A 220 kilométert lehetett egyéniben és csapatban is teljesíteni.

Az idei volt minden idők legzöldebb Ultrabalatonja. A szervezők úgy döntöttek, hogy 2020-ban nem lesznek egyszer használatos műanyag poharak, tányérok. A verseny előtti tésztapartin újrahasznosítható papír étkészletet használtak az indulók, a versenyen pedig a terepfutó viadalokról ismert műanyag ivópoharat kellett mindenkinek magánál tartani.

Az NN Ultrabalaton során a szervezők mindennél fontosabbnak tartották azt, hogy mindenki épen és egészségesen mehessen haza. Éppen ezért Balatonfüreden a maszk viselete a versenyközpont egész területén kötelező volt. Külön figyeltek arra, hogy ahol sor alakulhatott ki – például az EXPO területén, a tésztapartin, vagy a rajtcsomagosztásnál – ott távolságtartásra szólították fel a futókat. 

Részletek