Teke – A nemzetközi élmezőny krémje Szegeden gurít

Rangos férfi tekeverseny zajlik Szegeden. A világ egyik legpatinásabb nemzetközi A-kategóriás viadalán a teljes magyar, szlovák és szerb válogatott is elindult. Ez a 18. BB Mentor Kupa.

A verseny 16-os döntőjét vasárnap rendezik meg, és három kategóriában hirdetnek majd eredményt. Az élsportolókon, azaz az igazolt tekézőkön kívül a senior, valamint az utánpótláskorúak között is győztest avatnak. A vasárnapi fináléba azonban csak a legjobb tekések kerültek be.

„Ebben a sportágban ez már hagyománynak számít, hogy a legjobbak Szegeden kezdik meg a szezont. Szépen lassan nagykorú lett ez az A-kategóriás verseny, amelyre nagyon büszkék vagyunk. Több, mint 300 tekéző érkezett Szegedre, a világ egyik legrangosabb versenyének számít a BB Mentor Kupa” – nyilatkozta Karsai Ferenc, a verseny főszervezője. 

Részletek

Magyarországra jön a zumba királynője!

Február 1-én Budapesten lép fel Gina Grant, a zumba egyik legnagyobb alakja. Az amerikai zumba oktatót az ELTE Sportcsarnokban láthatják a mozgásforma megszállottjai, emellett a szervezők egésznapos programsorozattal készülnek.

„Célunk, hogy ezt a népszerű mozgásformát még több emberrel megismertessük. Gina Grant eddig egyszer járt Magyarországon. 2012-ben óriási show-t csinált, most pedig még nagyobbra készül. És természetesen mi is készülünk. Az érdeklődőknek egész napos programot tartunk a helyszínen, és lesz többek között ingyenes kipróbálási lehetőség is. A hosszú szürke január után tehát itt lesz egy remek alkalom, hogy a tavaszra mindenki felpörögjön, és adott esetben megismerkedjen a zumbával” – mondta dr. Faluvégi András, a Danza TáncStúdió vezetője, aki az esemény főszervezője.

A Zumba napról-napra egyre nagyobb teret hódít magának. A foglalkozás lényege, hogy a Fitnesst keverik a – főként – latin-amerikai táncokkal, mint salsa, rumba, flamenco, samba, merengue, hastánc, tango, hip-hop, cha-cha-cha, conga és még sorolhatnánk. A dél-amerikai, pontosabban kolumbiai mozgásforma Alberto „Beto” Perez nevéhez fűződik. Történetesen egy véletlennek köszönhető, mivel Beto annyira sietett egyik órájára, hogy otthon felejtette a válogatott zenéket. Így hát nem volt mit tennie, mivel a shownak mennie kellett tovább, és órát kellett tartani, a saját mp3 lejátszóján lévő kedvenc zenéi adták az óra ritmusát. Mivel ezek többnyire salsa és merengue számok voltak, a Fitness oktatónak rögtönöznie kellett, és egészen új mozdulatokkal dolgozni. A rendhagyó óra váratlan sikert aratott, és a csoporttagok közkívánatára többször is megismételték.

Részletek

Kazah edzőtábor Fodor Milánnal

Hó, fagy és nemzetközi mezőny. Ez várt a magyar ökölvívó válogatottra a kazahsztáni edzőtáborban. A második két napról Fodor Milán adott élménybeszámolót.  10 ökölvívó 3 edző kíséretében készül az AIBA Boxing Academyn Kazahsztánban. A versenyzők nem csak a nemzetközi mezőnnyel, de az időjárással is megküzdenek. Így élte meg a szerdai és a csütörtöki napot Fodor […]

The post Kazah edzőtábor Fodor Milánnal appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Edzőtábor Kazahsztánban 1. rész

A férfi ökölvívó válogatott január 4-én indult Kazahsztánba, ahol január 18-ig kubai, japán és kazah versenyzőkkel készülhetnek az idei évre. Bernáth Attila, Szaka István, Gálos Roland, Kovács Richárd, Fodor Milán, Harcsa Zoltán, Lukácsy Bence, Tallósi Péter és Hámori Ádám három edzővel Bolat Niyazymbetovval, Alvics Gyulával és Gálos Tamással érkezett az AIBA Boxing Academy-re. Az első […]

The post Edzőtábor Kazahsztánban 1. rész appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Rekordlétszámú magyar csapat a budapesti karate Eb-n

Egy hónap múlva, február 7-én kezdődik és 9-ig tart a budapesti kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság. Hazánk korábban nem rendezett korosztályos Eb-t, és még arra sem volt példa, hogy egy Eb-n minden kategóriában legyen magyar induló. Különlegessége még a kontinensviadalnak, hogy éppen 2020-ban mutatkozik be a karate az olimpián. A szakvezetés kihirdette az induló magyar válogatottat, amelytől több érmet is várható – adta hírül a Magyar Karate Szakszövetség.

A BOK Sportcsarnokban sorra kerülő Eb-n rekordlétszámú magyar csapat vesz részt: 36 fiatal képviseli a hazai színeket. A kadet (14-15 évesek), a junior (16-17) és az U21-es (18-20) korosztály valamennyi súlycsoportjában tatamira lép küzdelemben (kumitében) magyar résztvevő, és formagyakorlatban (katában) is minden egyéni és csapat kategóriában lesz indulónk.

A válogatottban ott van az egy éve Dániában Európa-bajnoki címet nyert Ilankovic Aleksandra, akárcsak az aalborgi Eb-n második helyen végzett Bárdos Ádám. Az esélyesek közé tartozik a sportág első magyar olimpikonja, a 2018-as ifjúsági olimpiára kijutott Baranyi Zsófia, és a korábbi korosztályos Eb-ken már négyszer is dobogóra álló Czagány Dóra.

Roppant fontos verseny ez a magyar karate számára. Az olimpiai debütálás miatt nagyobb figyelem irányul a sportágra, egy jól sikerült Eb pedig lökést adhat a magyar karate további előretöréséhez – jelentette ki Büchler Zsolt szövetségi kapitány.

„Büszkék vagyunk rá, hogy most először állunk fel teljes csapattal. A klubok, a válogatott, a versenyzők és minden érintett maximálisan odatette magát, hogy jól sikerüljön az Európa-bajnokság, és így lesz ez a hátralévő egy hónapban is. Kötelez a hazai pálya, és bízunk benne, hogy több éremmeccsen is tud majd szurkolni a közönség a sportolóinknak. Emellett azért is fontos az Eb, mert ha jól sikerül, sok tekintetben elősegítheti a 2022-ben szintén Budapesten sorra kerülő felnőtt világbajnokság sikerét. Sőt, hogyha a nemzetközi karateélet különböző tagjai jó szájízzel mennek innen haza, abból még valamiféle plusz is származhat a májusi, párizsi olimpiai kvalifikációs tornán, ahol az utolsó tokiói kvótákat lehet megszerezni” – vélekedett a szövetségi kapitány.

Kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság, a magyar válogatott névsora: 

Kadetek:

Fiúk:
Kata: Bárdos Ádám (Sportingbudo)
52 kg: Sebők Áron (Bp. Honvéd)
57 kg: Csató Roland (Ganz-Kesjár)
63 kg: Szilágyi Bence (Bp. Honvéd)
70 kg: Vaskó Samu (KSI)
+70 kg: Varga Dániel (Ganz-Kesjár)
Lányok:
Kata: Kovács Dominika (MTK)  
47 kg: Lintz Alexandra (UTE)
54 kg: Bene Bianka (KSI)
+54 kg: Fleischer Dóra (Kono)

Juniorok:

Fiúk:
Kata: Mérő Bálint (Vasas)
55 kg: Baranyi Barnabás (MTK)
61 kg: Szabó Marcell (KSI)
68 kg: Deme Bálint (MTK)
76 kg: Schreiber Ádám (Sportingbudo)
+76 kg: Dvorák Ádám (Ganz-Kesjár)
Lányok:
Kata: Kiss Zsófia (MTK)
48 kg: Jakubovics Dalma (UTE)
53 kg: Ilankovic Aleksandra (MTK)
59 kg: Bihary Boglárka (UTE)
+59 kg: Benkő Zsófia (MTK)

U21-esek:

Férfiak:
Kata: Forgács Tamás (Vasas)
60 kg: Fehér Péter (MTK)
67 kg: Nichols Dávid (UTE)
75 kg: Botos Botond (MTK)
84 kg: Tálas Bendegúz (Szarvas)
+84 kg: Gyovai Roland (MTK)
Nők:
Kata: Fábián Csenge (MTK)
50 kg: Rónai Lili (UTE)
55 kg: Baranyi Zsófia (MTK)
61 kg: Takács Virág Vivien (Toriki)
68 kg: Czagány Dóra (MTK)
+68 kg: Pap Dorottya (UTE)

Fiú csapat kata: Bán Dominik (Vasas), Csicsay Gergely (Vasas), Mérő Bálint (Vasas)
Lány csapat kata: Kiss Zsófia (MTK), Kovács Dominika (MTK), Tóth Vanda (Justitia)

Részletek

Az ünnepek alatt is a tornateremben

Vecsernyés Dávid 2019-ben az Európa Játékokon és a világkupákon is sikeresen teljesített. Az új év új célokat adott az európa-bajnoki bronzérmes tornász számára. A Budapesti Honvéd tornásza 2019-ben igazi hullámvasúton érezhette magát. Európa-bajnokság, Európa Játékok, Világbajnokság és Világkupák. Dobogós helyezésekből sem volt hiány az elmúlt évben. “Összességében ismét eredményes évet zártam. Rengeteg versenyen vettem részt, […]

The post Az ünnepek alatt is a tornateremben appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Dobogón mutatkozott be a Korda Racing R5-ös Volkswagenje

Legjobb magyarként, az abszolút harmadik helyen zárta az idei Szilveszter Rallyt Vincze Ferenc és Szőke Tamás a Korda Racing Volkswagen Polo GTi R5 versenyautójával. A Korda Racing négy autóval képviseltette magát a hagyományosan az óév utolsó napjaiban megrendezésre kerülő Szilveszter Rallyn, melynek ebben az évben is Magyarország autósport szentélye, a Hungaroring adott otthont. A csapat […]

The post Dobogón mutatkozott be a Korda Racing R5-ös Volkswagenje appeared first on xlsport.hu.

Részletek