Teke-világbajnokság: Negyeddöntős a női válogatott

Szlovéniát is legyőzte a magyar női teke-válogatott a csapat-világbajnokságon. A csehországi Rokycany-ban zajló világversenyen a nemzeti csapat az utolsó csoportmeccsen 7-1-re nyert a szlovénok ellen. A női válogatott ezzel továbbjutott a csoportjából, és negyeddöntőt játszhat a világbajnokságon.

 

A Magyar Tekeszövetség főtitkára szerint mind a férfi, mind a női csapat jó formában utazott ki a világbajnokságra.

„Mindkét válogatottunk esetében a cél az volt, hogy a legjobb négy közé jussanak Csehországban. Ehhez most a női csapat közel került. A férfi válogatott előtt van még egy csoportmérkőzés” – nyilatkozta Bátor Gábor, a hazai szövetség főtitkára.

Részletek

Tizedik közös versenyére készül a Herczig-Ferencz rally páros

Tizedik alkalommal versenyez együtt a MOL Racing Team párosa Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rally Európa-bajnokság (ERC) idei harmadik futamán Lettországban. A Rally Liepaján 2018-ban nem indult a csapat, így ismét új pályákat kellett megismerni, de pilóta és navigátora most már tökéletes összhangban van.

 

„Ez a tizedik közös versenyünk, most már rutinosan dolgozzuk fel a pályákat. Ramón tökéletesen ráérzett arra, hogy milyen itinerrel tudok a lehető leggyorsabb lenni és az információkat is nagyon jól adja vissza.” – mondta Herczig Norbert, aki fülig érő szájjal szállt ki a Volkswagen GT R5-ből a keddi tesztet követően.

„A mérnökünk kitalált egy új lengéscsillapító beállítást, a Michelintől kaptunk egy ezekre a murvás pályákra való tökéletes gumit, amivel eddig még sosem mentem. Így bármit, amit kigondoltam, az autó megcsinálta, a féktávok, a kigyorsítások, a stabilitás, mind-mind álomszerű volt.” – tette hozzá a pilóta, aki optimistán várja a versenyt, amelynek a kvalifikációja pénteken lesz, szombaton és vasárnap pedig a 13 gyorsasági szakaszon összesen több mint 206 km vár a MOL Racing Team párosára a roppant erős mezőnyben, ahol huszonegy R5-ös versenyautót láthatnak a nézők.

Részletek

Vogel Adrienn dobogóval zárt a Red Bull Ringen!

Özönvízszerű esőzésben, fordulatos versenyen, kemény mezőnyben szerezte meg idei első dobogóját a Kia Platinum Cupban Vogel Adrienn. A Roger Racing Team versenyzője a sorozat második hétvégéjén egy hatodik és egy harmadik hellyel búcsúzott a Red Bull Ringtől.

A szombati időmérőkön Adrienn végig jó tempóban autózva a hatodik helyet szerezte meg, így a borongós, hideg időben az első vasárnapi versenyen a hatodik rajtkockából indulhatott. A rendkívül szoros mezőnyben folyamatosan csatázott a magyar versenyző, végül rajthelyét megtartva a hatodik helyen ért célba, ami a második futamra pole pozíciót jelentett.

“Eseménydús, kemény verseny volt, sok lökdösődéssel, volt baleset és biztonsági autós szakasz is. Visszaestem a nyolcadikra, majd az utolsó körben feljöttem a negyedik helyig, a célegyenes ráfordítót is negyedikként kezdtem meg, de az előttem lévők miatt jelentősen lelassultam, így visszaestem a hatodik helyre, ami első rajthelyet ért a második versenyre” – foglalta össze az első futamon történteket Vogel Adrienn. A mezőny szorosságát jól mutatja, hogy a hatodik helyen mindössze 1.2 másodperc volt a hátránya az első helyezett mögött.

A vasárnap késő délutáni második futam rajtrácsára még száraz időben álltak fel az autók, majd nem sokkal a rajt előtt szakadni kezdett az eső, hivatalosan is esős versennyé nyilvánították a futamot, így a rajtrácson kezdődhettek a kerékcserék.

“Nincs túl sok tapasztalatom esőben, nem is számítottam sok jóra. A rajtom nem sikerült jól, a mellettem lévő felért rám, és el is ment mellettem. Próbáltam követni, kerestem a tapadást, de még jobban rákezdett az eső. Sokáig tartottam a pozíciómat, kőkeményen kellett védekeznem. Amikor hárman nagy nehezen megelőztek, tudtam menni velük, így negyedik helyen intett le a kockás zászló. Nem sokkal a futam után tudtam meg, hogy az előttem végzettek közül valaki időbüntetést kapott, mert a 3 perces tábla alatt még dolgoztak a kocsiján, így harmadik lettem. Nagyon boldog vagyok, remélem, hogy sikerül még sok ilyen kupát szereznem! Köszönöm a csapatomnak a fantasztikus munkát, a csapattársamnak, Bernula Pistinek, hogy az időmérőn jól összedolgozhattunk, a támogatóimnak a segítséget, a szurkolóimnak pedig a folyamatos biztatást.”

A Kia Platinum Cup június 8-9-én a lengyelországi Poznanban folytatódik.

Részletek

Szkander Eb – Barzsó Henrietta és Kovács Péter is bronzérmes lett

Két felnőtt magyar érem a szkander Európa-bajnokságon! A görögországi kontinensviadalon eddig is szép számmal gyűjtögették az érmeket a magyarok a különböző kategóriákban, az Eb utolsó előtti napján aztán Barzsó Henrietta a felnőtteknél – 60 kilogrammban – bronzérmet szerzett, akárcsak Kovács Péter a férfiaknál a 85 kilogrammosok mezőnyében. Mindketten bal kézzel voltak eredményesek Loutrakiban.

 

„Mindkét versenyzőnk dobogós helyére roppant büszkék vagyunk, hiszen itt van a teljes európai elit. Hihetetlenül sokat jelent nekünk ez a két bronz.” – összegzett röviden Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

A magyar szkander-válogatott a junior, a felnőtt, a masters és a para kategóriákat beleszámítva három ezüstérmet és három bronzérmet szerzett eddig a Loutrakiban zajló szkander Európa-bajnokságon.

Részletek

Többszörös siker az Eb-n

A magyar csapat és  Pigniczki Fanni is jól szerepelt az rg Eb-n, ráadásul az egyénileg elért kimagasló eredmény egy új utat is nyitott az olimpiai kvalifikációhoz. Magyarország a bravúros, 10. helyet szerezte meg a bakui ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság csapatversenyében, Pigniczki Fanni pedig egyénileg ért el kimagasló eredményt, amellyel egy újabb utat is nyitott az olimpiai […]

The post Többszörös siker az Eb-n appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Kovács Bálint dupla dobogóval kezdett a német bajnokságban

A H-Moto Team két ifjú tehetsége a németországi Lausitzringen kezdte meg a szereplését az IDM idei bajnoki szezonjában. Kovács Bálint a Suzuki Cup sorozatában áll rajthoz, ahol a pole pozíció megszerzését követően mindkét futamon a harmadik helyen zárt. Csapattársa, a 16 éves Kakuszi Ádám a Supersport 300 kategóriában dupla pontszerzéssel mutatkozott be a német bajnokságban. […]

The post Kovács Bálint dupla dobogóval kezdett a német bajnokságban appeared first on xlsport.hu.

Részletek

A VITORLÁSOK FELE NEM ÉRT CÉLBA

A Balaton egyik leginkább embert próbáló versenye, a Kétszemélyes Balatonkerülő mára Magyarország legkiválóbb vitorlázóinak összecsapásává vált. A hétvégi futamot Varga Lajos és Lillik Ákos nyerte egy perc híján 21 órás összidővel. Az először 2018-ban megrendezett, de máris rangosnak számító 8m Open Kétszemélyes Balatonkerülő Vitorlásverseny célja, hogy a hazai és külföldi vitorlázóknak lehetőséget biztosítson a technikai […]

The post A VITORLÁSOK FELE NEM ÉRT CÉLBA appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Egy kis izgalom vasárnapra

Nagy javulás az időmérőre, futam előtt szakadó eső és biztonsági autóval tarkított verseny. Ennyi lenne röviden összefoglalva az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság második versenynapja a Red Bull Ringen. Magyar János vasárnap is kategória másodikként zárta a futamot. Vasárnap reggel a hétvége második időmérőjével folytatódott a program. A 37 fős mezőny egyszerre indult a legjobb […]

The post Egy kis izgalom vasárnapra appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Szkander Eb – Fazekas Andrea jobb kézzel is érmet szerzett

Folytatódott a sikerszéria! A görögországi szkander Európa-bajnokságon Fazekas Andrea jobb kézzel ezüstérmes lett a masters korosztályban a 60 kilogrammosok között. Ugyancsak második lett a masters mezőnyben Dobos Attila jobb kézzel a +100 kilogrammos kategóriában.

A Magyar Szkander Szövetség információi szerint Fazekas korábban bal kézzel is Eb-érmet szerzett, miután harmadikként zárt.
A Loutrakiban megrendezett kontinensbajnokságon Verbóczki Luca állt még dobogóra. A magyar tehetség a juniorok között a 60 kilogrammos kategóriában jobb kézzel ezüst, bal kézzel pedig bronzérmes lett.
Az Európa-bajnokságon egyébként 31 ország legjobbjai álltak, illetve állnak asztalhoz.

További hétfői magyar eredmények:
Vályi Imre (masters 80 kg) – jobb kéz, 4. hely
Kőrösi Tibor (masters 70 kg) – jobb kéz, 5. hely
Kollár Csaba (masters 70 kg) – jobb kéz, 6. hely
Para-eredmények:
Hernyák Imre (+90 kg) – jobb kéz, 4. hely
Simon Dániel (70 kg) – jobb kéz, 6. hely

Részletek

Frizbi Európa-bajnokság: 26 ország legjobbjai érkeznek Győrbe

Huszonhat ország 1500 sportolója vesz részt a 2019-es ultimate frizbi Európa-bajnokságon, amelyet Győr városa rendez meg.
A Magyar Repülő Korong Szövetség információi szerint a magyar színeket egy vegyescsapat képviseli, amelyben több fiatal játékos kapott helyet. Erdősi Zoltán, a hazai szövetség elnöke elmondta, Magyarországon is egyre népszerűbb sportágról van szó.

 

„Ez lesz a negyedik kontinensbajnokság. 2007-ben Angliában, rá négy évre Szlovéniában, legutóbb pedig Dániában rendeztek Eb-t. Készen állunk arra, hogy látványos és sikeres Európa-bajnokságot rendezzünk. A Magyar Repülő Korong Szövetség Győr-Gyirmót helyszínnel pályázott az idei Eb-re, és az olaszországi Velencével szemben nyerte el a kontinensviadalt. Magyarország egy vegyescsapattal indul, a nemzeti csapatban több utánpótlás játékos is helyet kapott.” – nyilatkozta Erdősi Zoltán.
Az Eb június 29-én kezdődik és július 6-áig tart. A kontinensbajnokságon 20 ország indít férfiválogatottat, 15 női nemzeti csapat lesz, és 19 vegyescsapatnak is szurkolhatnak a nézők. Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya
téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik csapattársának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékosok fizikai érintkezése nem megengedett.

Részletek