Új időszámítás veszi kezdetét a birkózásban

Kiss készül a csodára, Lőrincz Tamás a sportág felemelkedését várja

 

A magyar birkózó-válogatott tagjai hamarosan megkezdik a küzdelmeket az Eb-n, de számukra az év versenye az októberi világbajnokság lesz, amelyet Budapest rendez meg. Kiss Balázs szerint az Eb jó lehetőség arra, hogy az új szabályokat tesztelhessék, Lőrincz Tamás pedig a hazai vb pozitív hatásait taglalta. Gulyás István szerint ezzel az Eb-vel – a szabálymódosítások miatt – új időszámítás veszi kezdetét a birkózásban.

 

 

Kiss Balázs készül a csodára. A 97 kilogrammos kötöttfogású világbajnok hazai rendezésű vb-n már szerzett érmet, ezt idén is megismételné. „A 2013-as világbajnokságon, Budapesten bronzérmes lettem. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy hazai közönség, a szülők, a barátok előtt birkózhattam, és akkor bronzérmet szereztem. Öt évvel ezelőtt egy óriási gödörből tértem vissza. Most is ilyen csodát szeretnék átélni” – mondta a magyar klasszis, aki hozzátette: nem sok olyan élsportoló van, akinek megadatik kétszer is az, hogy hazai környezetben szerepeljen. „Én részese akarok lenni a csodának, és az akkori eredménnyel is megelégednék” – jegyezte meg Kiss Balázs. A világbajnok kitért az április 30-án kezdődő oroszországi Európa-bajnokságra is. „Remek lehetőség arra, hogy az új szabályokat világversenyen tesztelhessük. Többek között a súlycsoportokat határozták meg másképp, és újdonság az is, hogy a mérlegelés az adott versenynap van” – tette hozzá Kiss.

 

Lőrincz Tamás a sportág szempontjából kulcsfontosságúnak tartja az őszi budapesti világbajnokságot. „Persze ilyenkor minden birkózó a saját felkészülésére koncentrál, és megpróbál majd mindent megtenni a sikerért, de ne feledjük el, hogy ennek a sportágnak a hazai jövőjéért is felelősek vagyunk. Most a figyelem középpontjába kerül a birkózás. Sok szurkolóra, érdeklődőre számítunk, és felemelő érzés ebben a tudatban készülni” – mondta az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar birkózó.

 

A szabadfogásúak már Vlagyikavkazból jelentkeztek. Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, ezzel az Eb-vel új időszámítás kezdődik a sportágban. „Bevezették a verseny napján végrehajtandó mérlegelést. Ilyen utoljára harminc éve volt. A cél az, hogy az európai mezőnyt alaposan feltérképezzük. Ezen a héten még csúcsterhelést kapnak a srácok, majd elutazunk a kontinensbajnokság helyszínére, Kaszpijszkba” – mondta Gulyás István.

 

A magyar birkózó válogatott huszonegy fővel vesz részt az április 30-án kezdődő Európa-bajnokságon. A kaszpijszki kontinensbajnokságon a kötöttfogású mezőnyben kilenc, a szabadfogásban hét magyar indul, míg a nőknél öt birkózóért szoríthatunk.

 

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.

Részletek

Egy legény a magyarok és Európa ellen

Magyar János 2018-ban a tavalyi évhez hasonlóan újra 3 sorozatban kezdi meg a szezont. A Hungaroringi nyitányon az FIA által elismert Közép- Európai Zóna Bajnokság mellett az ESET kupában és a magyar mezőnyben is rajthoz áll. 2017-ben hiába nyerte meg mind a három sorozatot az őrbottyáni versenyző maradtak benne hiányérzetek. „Bennem és az autóban is […]

The post Egy legény a magyarok és Európa ellen appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Sikeres főpróba a budapesti kick-box Világkupa előtt

Kilenc arany-, négy ezüst- és tizenöt bronzérmet nyertek a felnőtt magyar versenyzők a kick-box Világkupa-sorozat ausztriai állomásán. Az innsbrucki viadal válogatottjaink számára kiváló főpróba volt az év egyik fő megmérettetése, a május 18-20-án sorra kerülő budapesti Világkupa előtt.

 

A 28 ország közel 1200 versenyzőjének részvételével lebonyolított viadalon a pointfighting szakágban a tavalyi budapesti vb-n négy aranyat nyert Veres Roland 57 kilós létére diadalmaskodott a Grand Champion elnevezésű abszolút kategóriában. A Halker-Király Team fiatalja idei nyolc versenye mindegyikén megnyerte a Grand Champion versenyszámot!

Veres Roland emellett társaival együtt győzött a csapatversenyben is. Az együttes tagja volt a sportág történetének legeredményesebb versenyzője, Mórádi Zsolt is, aki a novemberi vb után hosszabb kihagyást követően most tért vissza a Világkupa-sorozatba.

A light-contact szakágban Fésű Lajos és Masimov Tural állhatott fel a dobogó felső fokára.

A várakozásokat felülmúlóan teljesítettek a magyarok a ringben is. A budapesti világbajnokságon a light-contactban és a kick-lightban aranyérmes Busa Gabriella ezúttal a kiütésre menő full-contactban tudott nyerni. Ugyanebben a szabályrendszerben lett első dr. Megyeri Csilla is, Novák Jenő pedig duplázni tudott a férfiaknál.

A szintén a ringben zajló K1 szakágban is akadt magyar győztes: a nemrég a budapesti Bellator gálán is szerepelt Rákóczi Renáta személyében.

Az éremtáblázaton – valamennyi korosztályt beleszámítva – Magyarország végzett az élen, megelőzve Olaszországot és Németországot. A klubok listáját is a magyarok uralták: a csepeli Halker-Király Team lett a legeredményesebb.

Az eredmények több mint biztatóak a májusi budapesti Világkupa előtt: a magyarországi verseny lesz a sorozat legnagyobb és legrangosabb állomása, ahol a vb-t is felülmúló létszám, 40 ország legalább 1800 sportolójának indulása várható.

Kick-box Világkupa, Innsbruck, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 3. Cselovszki Patrik
89 kg: 3. Opauszki Dávid
Abszolút kategória: 1. Veres Roland

Nők:
60 kg: 3. Laurincz Boglárka
Csapat: 1. Halker-Király Team (Mórádi Zsolt, Veres Alex, Veres Richárd, Veres Roland, Nagy Henrietta)

 

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 1. Fésű Lajos
69 kg: 1. Masimov Tural
74 kg: 3. Kajtár Bence
79 kg: 2. Bolfán Ádám
94 kg: 3. Balassa Tibor

Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 3. Csorba Ádám
69 kg: 3. Bolfán Ákos
74 kg: 3. Bárdosi Sándor
89 kg: 3. Kovács Imre és Vígváry Viktor
Nők:
60 kg: 2. Nagy Rita
+65 kg: 3. Osváth Dóra

Full-contact:
Férfiak:
91 kg: 1. Novák Jenő
+91 kg: 1. Novák Jenő, 2. Sallai Bence

Nők: 

52 kg: 1. Busa Gabriella, 3. Zsiga Melinda

56 kg: 3. Rákóczi Renáta és Bordás Annamária

65 kg: 1. Dr. Megyeri Csilla

 

K1:
Férfiak:
57 kg: 3. Petrina Pál
Nők:
52 kg: 2. Zsiga Melinda
56 kg: 1. Rákóczi Renáta

Részletek

A sárkányhajózás legnagyobb világbajnoksága lesz Szegeden

Harminc ország több mint ötezer versenyzőjét várják Szegedre a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség és a Magyar Sárkányhajó Szövetség által közösen szervezett 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságra. A Tisza-parti város július 17. és 22. között ad otthont a rendkívül színesnek és látványosnak ígérkező megmérettetésnek, amely a versenyzőszámot tekintve vetekszik a tavalyi budapesti vizes világbajnoksággal is.

A nevezések alapján mintegy 150 legénység mérheti össze tudását Szegeden, ahová a világ összes meghatározó sárkányhajós nemzetéből érkeznek majd csapatok. Óriási küldöttséggel jönnek például a kanadaiak, akiknek közel 1500 sportolója ül majd hajóba. Az ötezer feletti indulói létszám azt jelenti, hogy magyarországi esemény a sportág történetének eddigi legnagyobb világbajnoksága lesz.

Nagyon komoly kihívás egy ekkora világbajnokság megszervezése, hiszen több ezer embert kell kezelni, nagy szeretettel vendégül látni és utaztatni, mindemellett pedig egy jó sportversenyt rendezni. Rengeteget dolgozunk ezért, és örömmel mondhatom, hogy mindenki, aki szerepet vállal benne, szívügyének tekinti ezt a versenyt, az államtól az önkormányzaton át a legutolsó önkéntesig. 2013-ban egyszer már ugyanitt sikeresen levezényeltünk egy nemzetek közötti világbajnokságot, és most is beleadunk mindent” – mondta a hazai szövetség elnöke. 

Járosi Péter hozzátette: a vb fantasztikus lehetőség Magyarországnak, a sportágnak és nem utolsósorban a közönségnek is, amely a Maty-éri pálya mellett a viadal hétvégéjén a Tisza szegedi belvárosi szakaszán is szemtanúja lehet a különleges hangulatú futamoknak.

A magyar sárkányhajós csapatok összesen körülbelül 350 fős versenyzői gárdával vághatnak neki a klub legénység világbajnokságnak. Az U18-astól egészen a szeniorig gyakorlatilag minden korosztályban és kategóriában rajthoz áll majd hazai hajó is. Az indulók egy részének a kiléte még kérdéses, az ő sorsuk csak a válogató versenyek után dől el. Ilyen lesz például a május 5-én sorra kerülő, idén V4-es eseménnyé bővített Dunai Regatta, ahol az egyetemi csapatok a vb-szereplésért is harcolnak majd, valamint a május 12-én a 10. Budapesti Sárkányhajó Fesztivál a Lágymányosi-öbölben, ahol szintén rendeznek válogató versenyeket.

Roppant erős mezőny várható a világbajnokságon, ami kemény felkészülést igényel a magyar versenyzőktől is. Ha megnézzük, hol tart ma a sportág a világ különböző pontjain, hogy kinek milyen lehetőségei vannak és ki mit tud, azt kell mondjam, nem lesz könnyű a dobogó közelébe kerülni, de természetesen mindenki meg fogja próbálni.” – jelentette ki a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

Részletek

Soha nem látott mezőny a karate magyar bajnokságon

Rekordlétszám, közel 900 versenyző részvételével rendezték meg a hétvégén az idei karate magyar bajnokságot. A szombati felnőtt finálék során megvédték címüket a jelenlegi legjobb, a 2020-as olimpiai kvalifikációra készülő versenyzők. A döntőket megtekintő MOB-elnök Kulcsár Krisztián beszédében kijelentette: bízik benne, hogy lesz magyar karatés Tokióban.

 

A mb a felnőttek számára az utolsó válogató viadal volt a májusi Európa-bajnokságra, egyes fiatalok esetében pedig itt dőlt el, kik képviselhetik a magyar színeket az Ifjúsági Olimpia (amelynek programjában szintén helyet kapott a karate) kvalifikációs viadalán. A karatés versengések mellett a para-karatésok bajnokságát is láthatta a Megyeri úti Jégcsarnok közönsége.

A felnőtteknél jellemzően az MTK és az UTE sportolói uralták a mezőnyt. Megvédték magyar bajnoki címüket az esélyesek, köztük a sportág legrangosabb sorozatában, a Karate1 szériában az idén több érmet is nyert Tadissi Martial, Hárspataki Gábor és Molnár Dániel.

A versenyt megnyitó beszédében „üdvözölte a karatét az olimpiai családban” Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, és az egész sportágnak gratulált ahhoz, hogy 2020-ban Tokióban történetében először ott lehet az ötkarikás játékokon.

„Sok sikert kívánok az elkövetkező olimpiai kvalifikációhoz. Az eddigi eredmények feljogosítanak minket arra, hogy bizakodóak legyünk, és én bízom is benne, hogy lesz magyar karatés Tokióban.” – jelentette ki a Magyar Olimpiai Bizottság vezetője.

A tavalyi magyar bajnokság óta a színvonal is és a létszám is tovább nőtt – állapította meg elégedetten Dr. Mészáros János.

Az MKSZ elnöke hangsúlyozta: itthon kiemelt sportág lett a karate, ami szerinte minden magyar karatésnak köszönhető, aki erőfeszítéseket tett az elmúlt húsz évben. Úgy vélekedett, hogy ugyanez a motiváció és hit lehetővé teszi majd, hogy ne csak a karate legyen ott Tokióban, hanem magyar versenyzők is eljussanak az olimpiára.

„Mostanában, ha a magyar válogatott elutazik egy világversenyre, szinte nincs olyan, hogy érem nélkül jöjjön haza.” – mondta, és reális kvótaszerzési esélyről beszélt annak kapcsán, hogy Tadissi, Hárspataki és Molnár is az első tízben van a világranglistán.

Dr. Mészáros János a MOB támogatását megköszönve példátlannak nevezte azt az integrációt, amellyel a karate itthon is olimpiai sportággá válhatott, és feltételei megegyeznek a többi ötkarikás sportágéval.

A Magyar Karate Szakszövetség elnöke arra is kitért, hogy azon túl, hogy a karate bekerült az iskolai kerettantervbe, elfogadták azt a javaslatot is, hogy a következő években ezer iskolában ott legyen a sportág.

„Nemcsak eredményesnek kell lennünk, hanem sokan is kell, hogy legyünk, hogy az utánpótlásunk biztosított legyen a tokiói olimpiát követő időszakra is” – fogalmazott Dr. Mészáros János.

A 2018-as felnőtt karate magyar bajnokok:

Formagyakorlat (kata): 

 

Férfiak: Nagy Botond (KSI)

Nők: Sterck Laura (MTK)

Férfi csapat: Vasas

Női csapat: MTK 

Küzdelem (kumite):

 
Férfiak:
60 kg: Fehér Péter (Koroibosz)

67 kg: Tadissi Martial (UTE)

75 kg: Hárspataki Gábor (MTK)

84 kg: Hidasi Tibor (UTE)

+84 kg: Molnár Dániel (UTE)

Nők: 
50 kg: Varga Fruzsina (UTE)

55 kg: Molnár Réka (UTE)

61 kg: Vajda Lilien (UTE)

68 kg: Czagány Dóra (MTK)

+68 kg: Bartha Nikola (BVSC-Zugló)

Férfi csapat: MTK

Női csapat: UTE

Részletek

A kiemelt sportágak közé kerülne a kick-box

Egy hónap múlva ismét világszínvonalú kick-box versenynek ad otthont Budapest: május 18-20-án Világkupát rendeznek a BOK Sportcsarnokban, amely év egyik legrangosabb eseményének számít a sportágban. A magyar szövetség a tavalyi őszi budapesti világbajnokság diadalainak megismétlésén dolgozik, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a kick-box itthon bekerüljön a kiemelt sportágak közé.

 

 

A Világkupára a szervezők még a novemberi vb-t is felülmúló létszámra, 40 ország legalább 1800 sportolójára számítanak. Az immár 24-dik alkalommal sorra kerülő magyarországi verseny ezzel az esztendő legnagyobb és legrangosabb Világkupájává lép elő, ráadásul mivel idén a felnőtteknek „csupán” Európa-bajnokságot rendeznek, így gyakorlatilag az év legjelentősebb megmérettetése is lesz egyúttal.

 

„Hasonlóan jó eredményeket várunk, mint a fantasztikus sikerű tavalyi világbajnokságon” – bizakodott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Hozzáteszem, nem lesz könnyű, mert ugyanúgy itt lesz a világelit, csak még nehezebb lesz nyerni, mert kategóriánként nemcsak egy versenyző indulhat egy országból, így az erős kick-box nemzetekből több klasszissal is szembekerülhetnek a mieink.”

 

A sportvezető arról is beszélt, hogy a hazai szövetség szeretne egy szinttel feljebb lépni.

 

„Eljutottunk egy szintre, de hogy innen továbbfejlődjünk, ahhoz más nagyságrend kell a finanszírozásban is. A célunk a kiemelt sportágak közé kerülés. Ha az eredményeket, a tömegbázist, a sportdiplomáciát, a világversenyek rendezését vagy bármi egyebet nézünk, minden arra ösztönöz bennünket, hogy ezért küzdjünk. A nem olimpiai sportágak között már régóta a legeredményesebbek vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy kiálljuk a próbát az olimpiaiakkal való összehasonlításban is.” – mondta Galambos Péter.

Részletek

Bernáth Attila döntős az Ifjúsági Európa-bajnokságon

A Debreceni színekben sportoló hajdúhadházi ökölvívó pörgős és kemény mérkőzéssel jutott a döntőbe. Bernáth Attila az olaszországi Ifjúsági Ökölvívó Európa-bajnokságon egyhangú pontozással jutott a döntőbe. Balzsay Károly szövetségi kapitány szerint a 18 éves boxoló keményen megdolgozott ezért a döntőért. „Attila egy hajtós, kemény meccsen van túl a mai napon. Néhány taktikai hibát vétett, de a […]

The post Bernáth Attila döntős az Ifjúsági Európa-bajnokságon appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Magyar volt a világ első paralimpikonja

Nem hivatalosan magyar volt a világ első paralimpikonja, az 1909-ben született Halassy Olivér, kétszeres olimpiai és háromszoros Európa- bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, ráadásul a magyar sportlegenda amputált lába ellenére az épek között érte el világraszóló sikereit.

Egy gyerekkori baleset következtében a futballistának készülő Halassy bal lábát térd alatt amputálni kellett, azonban ő mégsem adta fel sportkarrierről szőtt álmait. Sportágat váltott és úszásban és vízilabdában is bajnok tudott lenni az épek és egészségesek között. 1928-ban, mindössze 19 évesen Komjádi Béla szövetségi kapitány beválogatta az amszterdami olimpiára készülő vízilabdacsapat keretébe és ezzel kezdetét vette az a sikersorozat, melynek nyomán sportlegendává nőtte ki magát a féllábú tehetség. 1932-ben Los Angelesben, 1936-ban a Berlinben olimpiai bajnok magyar vízilabda csapat tagja volt. 1931-ben, 1934-ben és 1938-ban pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Összesen 91 alkalommal szerepelt a válogatottban. Az egyik legnagyobb egyéni sikerét az 1931-es párizsi Európa-bajnokság jelentette, amikor a magyar válogatott megnyerte a vízilabda döntőt a világ legjobbjának tartott német válogatottal szemben, majd ezt követően két órán belül Halassy az 1500 méteres gyorsúszásban is aranyérmet szerzett.

A legendás sportolóról nemrégiben dokumentumfilm készült, A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér címmel, melynek bemutatója csütörtökön lesz. A film producere a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely.

“Ahhoz, hogy valaki olimpiai bajnok legyen, hogy példakép legyen, ahhoz az élet minden pillanatában törekednie kell arra, hogy mutasson valamit, hogy saját maga tükrében, saját maga előtt többet tudjon nyújtani, mint az előző pillanatban.” – mondta el a filmes szakmába most belekóstoló korábbi klasszis.

A filmben megszólal dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó is. „A vízilabdázókat magyar embereknek tartják. Mondhatnám azt is, hogy tökös férfiakból áll, jó populációból áll a vízilabda társadalom, akikre mindig lehet számítani. Azt hiszem, ez a legenda, ez a mítosz, ez az ember megérdemli azt, hogy a gyerekek, akik lekerülnek az uszodába, megismerjék, vagy, hogy beszéljünk róla.” – mondta Faragó.

„Remélem, hogy a fiatal generáció a film után felkapja a fejét, és inspirálja őket Halassy kitartása és küzdeni tudása. Csonkolt lábbal az ép sporttársakat megelőzve jutott fiatalon a csúcsra úszásban és vízilabdában egyaránt.”  – tette hozzá a film egyik rendezője Czinke Gyula.

Tarics Sándor, Halassy Olivér egykori csapattársa azt mondta: „Ellene nem volt jó játszani, de vele nagyon.”

 

Részletek

Elbert: A Nyíregyházán összerakott modell működik!

Nyíregyházán öt évre tervezett, aztán egy lett belőle: menesztették az NB II-ben dobogóért küzdő​ futballklub sportszakmai ügyvezetőjét és szakmai igazgatóját. A változásokról ​D​r. Elbert Gábor volt ügyvezető számolt be a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A sportvezető elmondta, volt egy gazdasági ügyvezető váltás, és onnantól minden megváltozott Nyíregyházán. „Érezhető volt, hogy az a cél, bebizonyítsák, hogy mi nem jó munkát végzünk, és nem vagyunk tisztességesek. Egy olyan 10 meccses szériát követően, amikor a csapat nem kapott ki, jött egy Mosonmagyaróvár elleni vereség, és onnantól felgyorsult minden. Holott óriási lelkesedéssel álltunk neki annak, hogy építünk valami olyat Nyíregyházán, amilyen Magyarországon nincs, és a számok, valamint a visszajelzések azt mutatják, hogy jó úton indultunk el. Összességében, ha pozitívumot keresünk a történetben, akkor az az, hogy a modell, amit összeraktunk, működik, és így ​bárhol ​megcsinálható” – mondta Elbert.

A sportvezető kitért arra is, hogy a terv az volt, hogy 5 év alatt egy olyan klubot építenek, amely stabil NB I-es csapattal rendelkezik. „Az első csapat, amikor odakerültünk, akkor a kiesés ellen küzdött, most pedig a dobogóért harcol, elindítottuk a női labdarúgást egy év után az MLSZ Kiemelt Képzési Központtá nyilvánította​, és az utánpótlást is átszerveztük​, ami biztosíthatja a klub jövőjét​” – sorolta Elbert Gábor, aki hangsúlyozta: ebben a szezonban ifjabb Bene Ferenccel, a volt szakmai igazgatóval, amivel csak tudják, segíteni fogják Lucsánszky Tamás edző munkáját.

Dr. Elbert Gábor korábban a Pécs, valamint a Paks vezetőjeként is dolgozott a magyar futballban.

Részletek

Egyetemi előadás: Új terepen a terep-akadályfutók

Egyetemi előadást tartottak a terep-akadályfutók. A Terep-Akadályfutó Szövetségtől (TEFUTSZ) Stépán Zsolt elnök, Rozina Tamás alelnök és Zimányi Gábor szakmai igazgató a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán tartott előadást rekreáció-szervező, egészségfejlesztő és sportszervező hallgatóknak.

Dr. Elbert Gábor egyetemi adjunktus elmondta: extrém napot tartottak az egyetemen, így kerültek a terep-akadályfutók az előadóterembe.

„A célunk az volt, hogy a fiataloknak bemutassunk olyan mozgásformákat, amelyek nem annyira hétköznapiak, így volt szó a terep-akadályfutáson kívül sziklamászásról, wakeboardozásról és motokrosszról is” – mondta Elbert Gábor.

A Terep-Akadályfutó Szövetség egy fiatal sportágat ölel fel. A szövetség 2017-ben alakult, és az a célja, hogy a terep-akadályfutást minél népszerűbbé tegye. A szervezet vezetői ezért komoly sportdiplomáciai és sportszakmai munkát végeznek. A szövetség rekordidő alatt elérte, hogy nemzetközileg is elismerjék: idén ugyanis az OCR Világszövetség (FISO) tagja lett az (TEFUTSZ).

Részletek