Sárfalvi Péter: kiemelt jelentőségű a kick-box vb

Az országos sportvezetés számára is kiemelt fontosságú a jövő heti budapesti kick-box világbajnokság. A vb nemcsak a sportág történetének legnagyobb megmérettetése lesz, hanem jól illeszkedik azon rangos nemzetközi versenyek sorába is, amelyeknek idén hazánk adott otthont. 

 

A BOK Sportcsarnokban november 6. és 11. között sorra kerülő kick-box világbajnokság 2017-ben már a sokadik magyarországi világverseny lesz.

„Úgy gondolom, hogy a sportszerető magyar közönség 2017-ben kiélheti minden vágyát. Ez a sportvezetés egyik legfőbb célja, hogy minél több nagy nemzetközi versenyt hozzunk Magyarországra. Idén a kiemelt jelentőségűek között volt a vizes vb, a cselgáncs vb, a győri EYOF, és azt gondolom, hogy ilyen lesz a kick-box világbajnokság is” – fogalmazott az EMMI sportért felelős helyettes államtitkára.

Sárfalvi Péter hozzátette: azért is fontos a vb, mert magyar sikersportágról van szó, így a sportvezetés jó eredményekre számít.

„Nem akarok nyomást helyezni rájuk, de nagyon várjuk tőlük a jó eredményeket, az érmeket. Azt gondolom, ez a csapat el fogja bírni ezt a terhet” – mondta a helyettes államtitkár.

A Magyar Kick-box Szakszövetség is emlékezetes vb-re készül, hiszen a sportág történetében először fordul elő, hogy mind a hét szakág egy helyen és egy időben szerepel világbajnokságon. A sportért felelős államtitkárság anyagi segítségével megvalósuló eseményen 60 ország mintegy 2000 versenyzője indul, köztük 39 hazai sportoló.

Részletek

Színpadra lépett Gyarmati Andrea

Dr. Gyarmati Andrea volt az “Amiről még nem meséltem…” sorozat 14. vendége.

A Pesti Magyar Színházban a korábbi úszó világklasszis, gyermekorvos, író Dr. Elbert Gábornak, az est házigazdájának mesélt a gyerekkoráról és az élsportban eltöltött éveiről.

A Pesti Magyar Színházban korábban Balzsay Károly, Hegedűs Csaba, Kammerer Zoltán, Igaly Diána, Vajda Attila, Szuper Levente, Törökgyörgy Melinda, Jakabfi Zsanett, Imre Géza, Magyar Zoltán, Sors Tamás, Gergely István és Martinek János volt az “Amiről még nem meséltem…” est vendége.

Részletek