Monthly Archives november 2017

Ezúttal Balczó András lépett színpadra – videó

Balczó András volt az “Amiről még nem meséltem…” sorozat 15. vendége. A Pesti Magyar Színházban a Nemzet sportolója Dr. Elbert Gábornak, az est házigazdájának mesélt az öttusáról, a sportpályafutásáról, az olimpiai győzelmeiről – többek között. A 79 éves legenda háromszor szerzett olimpiai bajnoki címet, emellett 10 vb-aranyat is begyűjtött.

A Pesti Magyar Színházban korábban Balzsay Károly, Hegedűs Csaba, Kammerer Zoltán, Igaly Diána, Vajda Attila, Szuper Levente, Törökgyörgy Melinda, Jakabfi Zsanett, Imre Géza, Magyar Zoltán, Sors Tamás, Gergely István, Martinek János és Dr. Gyarmati Andrea volt az “Amiről még nem meséltem…” est vendége. A sorozat január 22-én folytatódik a Pesti Magyar Színházban

Az egykisvideo.hu beszámolója az „Amiről még nem meséltem…” sorozat 15. estjéről:

Tovább

Átadták az „Év Szkanderosa” díjakat

Az idei év utolsó országos bajnokságán átadták az „Év Szkanderosa” díjakat. Az ob-nak Csáfordjánosfa adott otthont, ahol a férfiaknál Kovács Péter és Károlyi András, míg a nőknél Kőváriné Ivánfi Brigitta vehette át az év legjobbjának járó díjat.

 

„A sportágunkban már hagyománynak számít, hogy az év utolsó bajnokságán adjuk át a díjakat, ilyenkor megünnepeljük a legjobbakat. 2017-ben ráadásul volt mit ünnepelni, hiszen a magyar szkander-válogatott tagjai kiemelkedően teljesítettek, és a hazai rendezésű világbajnoksággal a magyar szövetség is bizonyított” – mondta Csabai Attila.

A nőknél az év versenyzője lett Ivánfi Brigitta. A világklasszis magyar szkanderos Európa-bajnoki címet szerzett 2017-ben, a budapesti világbajnokságon pedig bronzérmesként zárt. „Sok izgalmas verseny volt idén, lehetett volna jobb is, ha a világbajnokságon jobban kijön a lépés. Most már csak előre tekintek. A jövő évem legalább annyira zsúfolt lesz, mint az idei volt. Már januárban megkezdődnek a nemzetközi versenyek számomra” – összegzett Ivánfi Brigitta a versenyzői státusza mellett elnökségi tagként is segíti a sportágat.

 Az Év Szkanderosai:

Női: Kőváriné Ivánfi Brigitta

Férfi: Kovács Péter, Károlyi András

Az Év edzője: Simon Tibor

U 18

Lány: Kulcs Dzsenifer, Verbóczki Luca, Gállfy Zsófi

Fiú: Mészáros Dominik, Németh Levente

U 21

Lány: Barzsó Henrietta

Fiú: Sztanek Sándor

Mozgáskorlátozott

Simon Dani, Farkas István, Rojkó Zoltán, Fenyvesi József

Senior Grand Masters

Józsa Mihály, Hollandi Pál, Kovács (Pepe) Péter

Grand Master

Simon Ferenc

Masters

Dobos Attila, Kollár Csaba

Tovább

Adorján 16 csapatos NB I-et szeretne

A Ferencváros férfi kézilabda csapata tavaly százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg az NB I/B Keleti csoportjának bajnokságát, így feljutott a legmagasabb osztályba. A zöld-fehérek a legutóbbi fordulóban drámai körülmények között, időn túli hétméteresből szerzett góllal mentettek pontot hazai pályán az Orosháza ellen. A 18:18-ra végződött meccs után beszélgettem Adorján Gáborral, az FTC mesterével.  -A Fradi 11 […] Tovább

Teke BL: Győzelemmel kezdtek a magyar csapatok!

Mindkét magyar csapat jól kezdte a Bajnokok Ligáját. Az első fordulóban a férfiaknál az Alabárdos Szegedi TE és a Zalaegerszegi TK lépett pályára, a nők versenyébe a Rákoshegyi VSE később kapcsolódik be – tudtuk meg Tóth Lászlótól a Magyar Tekeszövetség főtitkárától.

 

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a szegediek a horvát Split vendégei voltak, ahol 5-3-ra győztek. A zalaegerszegi csapat hazai pályán az osztrák Sankt Pöltent fogadta és 8-0-ra nyert, így mindkét magyar együttes nagy lépést tett a továbbjutás felé.

A nőknél a Rákoshegy csapata erőnyerő a Bajnokok Ligája első fordulójában. A vasutasok a Sankt Pölten (osztrák) – Celje (szlovén) párharc győztesével csapnak majd össze a második fordulóban.

A nyolcaddöntők visszavágóit december 9-én rendezik meg.

Eredmények:

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

KK Mertojak Split - Alabárdos Szegedi TE 3-5

Zalaegerszegi TK - Sankt Pölten (osztrák) 8-0

Tovább

Magyar bravúrbronzok a karate őshazájában

Két magyar is a harmadik helyen végzett a - 2020-as olimpiai bemutatkozásra váró - karate sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League idei utolsó, Okinawán megrendezett állomásán. Az eredmények külön értéke, hogy a 67 kg-os Tamás Ferdinánd és a nőknél a 68 kg-ban versenyző Czagány Dóra is még utánpótláskorú. 

 



Hatvanhét ország közel 800 versenyzője lépett tatamira a karate őshazájának tekintett Okinawa szigetén megrendezett világversenyen. A férfiak 67 kg-os súlycsoportjában Tamás Ferdinánd 90 induló között tudott érmet szerezni. A pár héttel ezelőtti korosztályos vb-n a 21 éven aluliak között bronzérmet nyert magyar karatés Japánban is bizonyította jó formáját, öt küzdelmet nyert, és csupán a végső győztes, hazai színeket képviselő Shinoharától kapott ki. Az MTK fiatalja a harmadik helyért 1-0-ra verte a német Urbant. 

Klubtársa, a korábban többszörös korosztályos Eb-érmes Czagány Dóra kellemes meglepetésre állhatott dobogóra. A mindössze 18 éves tehetség első, világszinten is komoly eredményét érte el a felnőttek mezőnyében: három diadallal és egy vereséggel jutott el a bronzmeccsig, ahol 1-0-ra jobbnak bizonyult az olasz Semerarónál.

A két fiatal a rangos eseményen kiharcolt dobogós helyezéssel azt is jelezte, hogy számolni lehet majd velük az olimpiai kvalifikációs sorozatban.

Karate1 Premier League, Okinawa:

Férfi 67 kg, Tamás Ferdinánd eredményei: 
A 32 közé jutásért: -Kiyuna (japán) 3-0
A 16 közé jutásért: -Kamura (japán) 4-1
Nyolcaddöntő: -Miyamoto 2-0
Negyeddöntő: -Cartelli 1-0
Elődöntő: -Shinohara 1-2
A 3. helyért: -Urban (német) 1-0
 

Női 68 kg: Czagány Dóra eredményei:
A 16 közé jutzásért: -Miyagi (japán) 2-1
Nyolcaddöntő: -Pedersen (dán) 2-3
Vigaszág: 1. forduló: -Kwanwong (thaiföldi) 1-0
Vigaszág, 2. forduló:-Suzuki (japán) 3-0
A 3. helyért: -Semeraro (olasz) 1-0

Tovább

Teke BL: A nyolcaddöntők következnek

Mint azt korábban megírtuk, a hétvégén megkezdődnek a küzdelmek a teke Bajnokok Ligájában. A legrangosabb sorozatban három magyar csapat érdekelt. A nőknél a Rákoshegyi VSE, a férfiaknál pedig az Alabárdos Szegedi TE és a Zalaegerszegi TK lép pályára.

 

Ebben a sportágban a világ élvonalába tartozunk, így remélhetőleg lesz magyar csapat a négyes döntőben. A szombati nyolcaddöntőkben csak a férficsapatok játszanak, a Rákoshegy ugyanis erőnyerő, így csak a negyeddöntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe. A vasutas csapat ellenfele a Sankt Pölten (osztrák) – Celje (szlovén) párharc győztese lesz.

A férfiaknál hazai pályán kezdenek a zalaiak. A Zalaegerszegi TK a Sankt Pöltennel csap össze, míg a Szeged a horvát Split vendége lesz a nyolcaddöntő első felvonásán.

A visszavágókat december 9-én rendezik meg.  A tavalyi kiírásban csak a Szeged jutott be a BL négyes döntőjébe, ahol végül ezüstérmet szerzett. A Tisza-partiak a szlovákiai Final Four döntőjében 6-2-re alulmaradtak a nagy rivális német Zerbst-tel szemben, így a 2016-os BL-trófea után ezüstéremmel térhettek haza. A legutóbbi kiírásban a bronzérmet a hazai környezetben játszó Podbrezova szerezte meg, miután a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen 5.5 – 2.5-re verte a horvát Zapresic együttesét.

Tovább

Megkezdődnek a BL-küzdelmek a tekézőknél

A hétvégén megkezdődnek a küzdelmek a teke Bajnokok Ligájában. A legrangosabb sorozatban három magyar csapat érdekelt. A nőknél a Rákoshegyi VSE, a férfiaknál pedig az Alabárdos Szegedi TE és a Zalaegerszegi TK lép pályára.

A szombati nyolcaddöntőkben csak a férficsapatok játszanak, a Rákoshegy ugyanis erőnyerő, így csak a negyeddöntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe. A vasutas csapat ellenfele a Sankt Pölten (osztrák) – Celje (szlovén) párharc győztese lesz.

A férfiaknál hazai pályán kezdenek a zalaiak. A Zalaegerszegi TK a Sankt Pöltennel csap össze, míg a Szeged a horvát Split vendége lesz a nyolcaddöntő első felvonásán.

A visszavágókat december 9-én rendezik meg.  A tavalyi kiírásban csak a Szeged jutott be a BL négyes döntőjébe, ahol végül ezüstérmet szerzett.

Tovább

Holczhauser András: Minden dicséret megilleti a tagszervezeteinket

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára szerint az idei lendület a 2018-as évre is átmenthető. Holczhauser András a nyolc hazai világversenyt felvonultató évet értékelte a Rádió 1-nek.

 

 

                                                                

A sportvezető elmondta, bár a klasszikus vitorlásszezonnak vége, az élsportolók nem állnak le, edzőtáboroznak, és az év hátralévő részében versenyeken is indulnak. „Szerződéses vitorlázóink, azaz Érdi Mária, Berecz Zsombor, a Vadnai testvérek és a Gyapjas fivérek nemzetközi edzőtáborokban vesznek részt, és többen decemberben is versenyeznek majd”.

 

A sportvezető kiemelte: 2017-ben nyolc nagy világversenyt rendezett Magyarország, emellett összesen 155 hazai viadalon vehettek részt a vitorlázók. „Minden dicséret megilleti a tagszervezeteinket, hiszen sok színvonalas versenyt bonyolítottak le a szövetséggel karöltve.

Kiemelkedik a Finn-világbajnokság. Nagyon pozitív visszhangja volt annak a világbajnokságnak a nemzetközi mezőnyben” – mondta el Holczhauser András, aki megemlítette: 2018-ban négy nagy világversenynek ad otthont Magyarország.

„Úgy gondolom, hogy az a lendület, amit a tagszervezeteinknél a versenyrendezések során tapasztalhattunk, átmenthető a következő évre is” – összegzett a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

Tovább

Közel 80 egyetemi élsportolót díjaz a MEFS

Hetvenkilenc egyetemista élsportolót díjaz a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 23-án a Sportok Házában megrendezésre kerülő "Év Egyetemi Sportolója" díjátadó ünnepségen.

 

 Az ünnepségen díjat kap a Siketlimpián bronzérmet szerzett Biatovszky Mira (TE), 21 felnőtt világbajnok, többek között az öttusázó Földházi Zsófia (BGE) és a vívó Szatmári András (BGE), aki egyben Universiade- bajnok is lett idén, 30 Universiade érmes sportoló, a vívó Márton Anna (ELTE), az atléta Baji Balázs (ÁTE) és Kozák Luca (DE), az úszó Biczó Bence (EDUTUS) és Gyurta Gergely (METU),  a női vízilabdacsapat, valamint az Európai Egyetemek Bajnokságának érmes sportolói.

 "Ezen az ünnepélyes díjátadón díjazzuk azokat a sportolókat, akik ebben az évben felsőoktatási tanulmányaik mellett kiemelkedő eredményeket értek el a világ sportjában. Az "Év Egyetemi Sportolója" díjat azok kapják, akik az adott évben felnőtt világbajnokságon, a Világjátékokon aranyérmet szereztek, a Siketlimpián illetve az egyetemi sport kiemelkedő eseményein érmes helyen végeztek.  Ebben az évben a tajpeji Universiade volt a legfontosabb egyetemi sportesemény, ahol 5 arany, 5 ezüst és 4 bronzéremmel a 14. helyen végzett a csapat. Ezen kívül az Európai Egyetemek Bajnokságán indult és állhatott fel a dobogó legfelső fokára evezésben a Széchenyi István Egyetem kormányos nélküli négyese és történelmet írva a karate férfi kumite csapat. Ezen túl 2 ezüstérmet és 4 bronzérmet szereztünk, így összességében kiemelkedő évet zárt a magyar egyetemi sport a nemzetközi szezonban, ezt is ünnepeljük 23-án." - mondta Szentkirályi-Szász Krisztina, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség ügyvezető igazgatója.

Tovább

Az idei esztendő utolsó országos bajnoksága következik

Átadják az „Év Szkanderosa” díjakat

 

Az év utolsó országos bajnokságára készülnek a magyar szkanderesek! November 25-én Csáfordjánosfa ad otthont annak az országos bajnokságnak, amelyen átadják az „Év Szkanderosa” díjakat is – tudtuk meg Csabai Attilától, a Magyar Szkander Szövetség elnökétől.

 

Ebben a sportágban a magyarok idén kimagaslóan teljesítettek. A májusi katowicei Európa-bajnokságon három aranyérmet szereztek a válogatott versenyzők, ezen kívül három ezüstéremmel és kilenc bronzéremmel gazdagodtak. A 2017-es év főversenyén, a budapesti világbajnokságon összesen 16 érmet, közte három aranyat nyertek a nemzeti csapat tagjai.

Csabai Attila elmondta, mozgalmas és eredményes év van a sportág mögött. „A sikerek idei lezárásaként zajlik majd az országos bajnokság, ahol a világbajnokságon indult versenyzők is részt vesznek. Büszkeséggel tölt el minket az, hogy Budapesten minden idők legjobb szkander-világbajnokságát bonyolíthattuk le, ezek a sikerek erőt adnak a továbbiakban” – összegzett Csabai Attila, aki nemzetközi szövetség alelnöke is egyben.

Tovább