Ötven magyar sárkányhajós a thaiföldi vb-n

Augusztus 20. és 25. között Pattaya ad otthont a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságnak, amelyen a nagy távolság és a költséges utazás ellenére három korosztályban mintegy ötven magyar indul. A várhatóan ázsiai dominanciát hozó thaiföldi vb-n a jó helyezések mellett éremben is bízik Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, aki a nemzetközi szövetség alelnökeként azon is dolgozik, hogy legyen elegendő víz a verseny megrendezéséhez.

Hatalmas létszám lesz a világbajnokságon – jelezte Járosi Péter, akinek az IDBF alelnökeként egyik feladata a verseny előkészítése. A már több napja a helyszínen tartózkodó sportvezető elárulta: az időjárási körülmények nem kedveztek a vb-nek, hiszen az esős évszak a szokásosnál kevesebb vizet hozott. A rendezőknek emiatt számos nehézséggel kellett megküzdeniük, de biztos benne, hogy végül kiváló lesz a pálya és nagyszerű világversenynek néz elébe a sárkányhajós társadalom.

Ázsiai eredetű sportág lévén a vb-n legnagyobb létszámban a keleti kontinens képviselői vesznek részt, de rajtuk kívül Európából, valamint Egyesült Államokból és Kanadából is erős legénységek állnak rajthoz. A magyar sárkányhajósokat ötven fős küldöttség alkotja, akik junior (18 éven aluli), premier (felnőtt) és szenior B (50 éven felüliek) korosztályokban indulnak.

"Már az is nagy dolog, hogy egyáltalán el tudunk a thaiföldi vb-re jutni, mert ebben a sportágban sokszor a sportolóknak is ki kell venniük a részüket a költségekből. Most annyiban kedvező a helyzet, hogy a hazai szövetség az ifjúsági és a premier legénység részvételében is tudott segíteni" – mondta Járosi Péter.

Biztos, hogy nagyon meg kell küzdeni a jó helyezésekért, hiszen gyakorlatilag jelen lesz minden olyan ázsiai ország, ahol a sárkányhajózást több száz, vagy akár több ezer éve űzik – jegyezte meg a hazai szövetség vezetője.

"A szövetségi kapitányunk azt mondta, azzal elégedettek lehetünk, ha a magyarok a különböző kategóriákban be tudnak kerülni az első hatba. Egyetértek vele, de azért nagyon örülnék, ha összejönne az éremszerzés is. Biztos vagyok benne, hogy sportolóink mindent meg fognak tenni ezért. Tegyük hozzá, óriási teljesítmény lenne, hiszen például a premier férfiaknak 18 másik legénységgel kell majd megküzdeniük, hogy odaérhessenek a mezőny elejére."

A sárkányhajósok az idei esztendeje ugyanakkor már így is sikeres, hiszen a júliusi sevillai klub legénység Európa-bajnokságon tíz érmet – hat aranyat, három ezüstöt és egy bronzot – szereztek a magyar egységek.

Tovább

Rali Eb – Kiálltak a versenyből Herczigék Csehországban

Az 5. gyorsasági szakasz után, mindössze 13 másodpercre a dobogótól, a 6. helyről műszaki hiba miatt kiállni kényszerült a MOL Racing Team párosa. A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős olajnyomás problémákkal küszködött, ezért döntöttek így. Ha megjavítható az autó, akkor a páros vasárnap még folytatni fogja a cseh ralit.

„A versenynapokat külön pontozzák, ezért ha egy kisebb hiba miatt voltak nehézségeink, akkor vasárnap visszatérünk a pályára. Egyébként a műszaki problémáig annyira jól ment minden. Ramónnal jó tempót diktáltunk, a mezőny első felében autóztunk. Nagyon sajnálom ezt az egészet” – mondta a Volkswagen Polo GTI R5 pilótája.

„Úgy néz ki, hogy ebben az évben nehezen áll össze ez az egész, de nem adjuk fel. Kell egy pár nap, hogy összerakjuk magunkban a történeteket és megyünk tovább” – tette hozzá Herczig Norbert.

Tovább

Érdi Mária vezet az olimpiai tesztversenyen!

Jól kezdte az olimpiai tesztversenyt Érdi Mária! Enoshimában kezdetét vette a jövő évi olimpia tesztversenye.

Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar vitorlásversenyző az elmúlt időszakban az olimpia helyszínén készült, és úgy látszik sikerült ráhangolódni a tesztversenyre.

Az első napot ugyanis egy 1. és egy 2. helyezéssel zárta, így összetettben az élen áll a női Laser Radial hajóosztályban.

„Mindkét futamban jól elkaptam a rajtot, és a sebességgel sem volt gond. Az első és a második futamban is másodikként értem el az első bóját, a nyitófutamban pedig tudtam hajrázni” – összegzett Érdi Mária.

Az olimpiai tesztverseny 10 futamos lesz, és az éremfutammal zárul.

Tovább

Három parakvóta a cél

A rutinosabb versenyzők mellett az ifjú titánok is okozhatnak kellemes meglepetést a szegedi kajak-kenu világbajnokság paraversenyeiben. „Főleg a régi nagy nevektől várjuk azt, hogy a döntőbe jussanak, és ott kvótákat szerezzenek, amely az első hatba kerülést jelenti. Kata pedig nagyon jó úton halad, hogy elérje célját, hiszen már az Európa-bajnokságon is érmet tudott szerezni” – […]

The post Három parakvóta a cél appeared first on xlsport.hu.

Tovább

Cseh Rali – Herczigék túl vannak a kvalifikáción

A 14. helyen végzett a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a cseh rali kvalifikációján. A MOL Racing Team duója egyben a 14. helyet választotta a szombati rajton.

Herczig Norbert elmondta, kifejezetten jó hangulatban készülnek a rali Európa-bajnokság cseh futamára.

„Fantasztikus a hangulat. Rengeteg magyarral találkoztunk itt Zlín városában. Jó passzban vagyunk, az autó beállítás is jól sikerült.” – mondta Herczig Norbert, a Volkswagen Polo GTI R5 pilótája.

A mezőny szombaton nyolc, vasárnap hat gyorsaságit teljesít a rali Európa-bajnokság cseh futamán.

Tovább

Az olimpiai tesztverseny következik Érdi Mária számára

Érdi Mária a 2020-as tokiói olimpia tesztversenyén indul. Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar vitorlásversenyző az elmúlt napokban Enoshimában, gyakorlatilag a jövő évi olimpia vitorlás versenyeinek helyszínén edzett.

 

„Egy kiváló szakmai stábbal dolgoztam az elmúlt napokban. Edzőmmel, az új-zélandi Sara Wintherrel és edzőpartnereimmel, a brit Alison Younggal, valamint a japán Doi Manamival edzettem. A tesztverseny után lesz még egy Világkupa is, szintén Enoshimában, aztán szeptember másodikán hazarepülök, hiszen a Balatonon megrendezik az országos bajnokságot, ahol szeretnék indulni” – nyilatkozta a Laser Radial hajóosztályban versenyző Érdi Mária, akinek a jövő évi ötkarikás játékok lesz a második olimpiája.

Fotó: facebook.com/mari.erdi

Tovább

Szegeden lehet a trónfosztás a király számban

Nem mondhatjuk, hogy 2019 eddig Fernando Pimenta éve lenne. A K1 1000 méteren világbajnoki címvédő portugál versenyzőt az idén többször is legyőzték, például Kopasz Bálint is. Mi várható a férfiak király számában a szegedi vébén? Talán mindenkinek megvan a kép, amikor egy jetskin állva ünnepli győzelmét Fernando Pimenta a hazai közönség előtt tavaly a portugáliai […]

The post Szegeden lehet a trónfosztás a király számban appeared first on xlsport.hu.

Tovább

Szombathelyen visszatér Berki Krisztián

Az olimpiai világ- és Európa-bajnok tornász hosszú kihagyás után a szeptember első hétvégéjén megrendezendő HunChallenge Torna Világkupán ismét versenyezni fog. A világklasszis két évet hagyott ki vállsérülése miatt, a szombathelyi nézők pedig abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy szemtanúi lehetnek a sporttörténelmi pillanatnak. A lóspecialista 2012-ben Londonban lett olimpiai bajnok. Háromszor nyert világbajnoki aranyat és […]

The post Szombathelyen visszatér Berki Krisztián appeared first on xlsport.hu.

Tovább

JUBILEUMOT ÜNNEPEL A BUDAPESTI NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓ

Egy hónap múlva nyitja meg kapuit a jubileumi,XXV. Budapesti Nagy Sportágválasztó, mely igazán értékes, hasznos programot jelent, hiszen több mint 100 sportágat lesz lehetősége díjmentesen kipróbálnia mindenkinek, aki kilátogat szeptember 13-14-én (péntek-szombat) a Merkapt Sportközpontba! Az esemény társrendezvénye a szintén nagy népszerűségnek örvendő Nagy Hangszerválasztó is kinyitja kapuit ezen időszakra. Hosszú utat járt be a rendezvénysorozat, ameddig eljutott […]

The post JUBILEUMOT ÜNNEPEL A BUDAPESTI NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓ appeared first on xlsport.hu.

Tovább

Már több mint egy fenyegetés a Balla, Takács páros

A szegedi ICF kajak-kenu világbajnokság egyik legjobban várt versenye a női kenu párosok 500 méteres küzdelme lesz. Nem mellékesen magyar főszereplőkkel. Egy év múlva, Tokióban debütál a C2 500 méter a női kenusoknál az olimpián. Tavaly ilyenkor még kérdés sem férhetett hozzá, hogy mely páros lesz a toronymagas esélyese a számnak az ötkarikás játékokon, az idén […]

The post Már több mint egy fenyegetés a Balla, Takács páros appeared first on xlsport.hu.

Tovább